Postánkból: Kik szabadon éltek haltak…

Május utolsó hétvégéjén munkahelyem, a nyíregyházi Temetkezési Vállalat jóvoltából több napos, szép erdélyi körúton vettem részt. Aki kalauzolt bennünket, Erdélyország szülöttje, így minden apróságot részletesen bemutatott. Többek között egy emlékműre is felhívta a csoport figyelmét, amely a Békás-szoros és Pongrácz-tető közötti út közelében áll. Rajta nevek és egy évszám:1916. Ekkor lépett be Románia az Entente oldalán a háborúba, cserébe a rég áhított álomért, Erdélyért, és a hozzá kapcsolódó részekért.

Ám ekkor még sikerült visszaszorítani őket, igaz német segítséggel. Az offenzívából defenzíva, majd kapituláció lett, így Románia megszűnt hadviselő félnek lenni. Sajnos áldozatok nélkül a Hazát megmenteni sohasem lehet. Sokan áldozták életüket a harcokban, akiknek a csontjaik fölé többnyire emlékművek kerültek. Sokszor, sok helyre elmentem Erdélyben. Ilyen, és az ehhez hasonló emlékművek sajnos eltünedeztek. Nagyobb biztonságban voltak azok, amelyek magyar közegben vannak ma is, mint ez a gyergyói is, vagy eldugott helyen állnak, a hegyek és erdők rejtő biztonságában, esetleg templomkertek rejtekén.

Mert ne gondolja senki, hogy ott szívesen veszik a még meglévő magyar emlékeket. Népek közötti barátság ide, Unió oda, minden kutya a maga kölykét védi. Nekünk is védeni kell mindenkit, aki hozzánk tartozik akár élő, akár holt, és óvni, ápolni kell mindent, ami a miénk, legyen az emlék, vagy egy emlékhely.

Koszorúnk elhelyezésével ezt tettük mi is.

Oláh Zoltán