Bulvár, celeb

2008.05.20. 07:05

A legnagyobb hülyeségek, amik a sztárok száját elhagyták

<p>Vannak esetek, amikor vállat vonnak a menedzserek és a fejüket verik a falba a PR szakemberek is. Mert vannak olyan sztárok, akik egyszerűen nem tudnak lakatot tenni a szájukra. Pedig néha jobban és bölcsebben tennék, ha hallgatnának.</p>

Ha azt mondjuk, Anettka vagy Kelemen Anna, szinte mindenkinek eszébe jut egy-egy tömören, velősen megfogalmazott mondat. Amelynek értelme ugyan nem sok van, mégis sokat elárul „szerzőjéről”.

Kelemen Anna

Akit nem érdekel, ha hülyének nézik, csak szerepeljen.Vagyis ars poeticája a reklámos alapfogásra épül, mely szerint a negatív reklám is rekllám. A közönségdíjas playmate – vagy ha jobban tetszik Paris Hilton önjelölt hasonmása – azonban akkor vált igazán híressé, amikor ország-világ előtt kijelentette: megtalálta a G-pontját! Ami pornós karrierje tükrében azért kifejezetten sokáig tartott nek.

Molnár Anikó
Nehéz lenne kiemelni egyet, a sok maradandó mondat közül, amely valaha is elhagyta a régi villalakó száját. Legutóbbi azzal mondott nagyot, amikor kijelentette, a sors kényszeríttette arra, hogy kétszer is megnagyobbítsa a melleit.

Kiszel Tünde
A bugyik és szemöldökök örök úrnője magát, mint „dekoratív médiaszemélyiség” definiálja, és ezzel meg is teremti az alapokat. Legutóbb a Hal a tortán című műsor egyik házigazdájaként egy internetes portálnak így kommentálta, miért késett órákat a vacsorával:

„Mindenre odafigyeltem, a lakásra, és a saját kinézetemre is, mert meg akartam tisztelni a nézőket és a vendégeimet is azzal, hogy szép vagyok…”

Palik László
- Ha megnézzük az első 4 helyezettet, az a legfeltűnőbb, hogy Alboreto ötödik – és ez csak Palik örökemlékű Forma 1-es beszólásaiból. A lista szinte végtelen, amelyről több szállóigévé is vált. De jöjjön még egy: „Az első három mind Escort, ami persze nem meglepő, mivel csak Escortok indultak.”

Galambos Dorina
- Parti után mivel ütöd el az időt, amíg ágyba nem kerülsz? - Erre sosem emlékszem. Macika (Pély Barna) általában levetkőztet, felöltöztet, néha pedig megdug közben – tudta mondani az Megasztáros egy 2007-ben adott interjúban (a Free magazinnak). Az mindenesetre világos, hogy ők tudják: egy kapcsolat alapja az őszinteség és a bizalom.

Anettka
A műsorvezetőt rendre beválasztják a legirritálóbb tévés személyiségek első 3 helyezettje közé, és tegyük hozzá, nem teljesen jogtalanul. Énekelő hanghordozása, saját öltözködése és úgy amúgy maga Anettka (aki szigorúan nem Anett…), valóban elég provokatív. A „csókolom, csókolom” köszönéssel és maszturbálással befutott orosztanár mindet tud tetézni. Mi ezt választottuk: „A lényeg talán az, hogy úgy vagyok kitalálva – ha lehet ezt mondani – hogy tökéletesen olyan legyek, amilyen valójában is vagyok.”

Norbi és Réka
A videó, amelyen a Szigeten hirdetik igéjüket, hónapokig a legnézettebb volt. És állíthatjuk, szinte minden mondata kincs. Persze nem ez az egyetlen dokumentuma a fitnesz-pár humorának. Egyszer azonban betelt a pohár: „…Gondoljátok, hogy dicsekszem? Gondoljátok, hogy boldog vagyok? Egy fenét. Előre menekültem a saját "gumibotos fos" életem elől, amiért mindenki a hazámban és Ti is ki akartok nyírni?” írta a guru a Velvetnek címzett nyílt levelében.

Győzike
Győzike – bár sokan támadják – nem negatív személyiség. Hiszen ő sosem akart többnek látszani, mint ami. De aranyköpései neki is vannak. Sok is. „Nekem a család nagyon fontos, a legfontosabb pedig Bea, Evelin és Virág. Evelin ügyvédnek készül, és azt szeretném, ha Virág orvos lenne. Virág majd meggyógyít, Evelin pedig ügyvédként segít majd, ha problémám lesz. Én így képzelem el a családom jövőjét...” – mondta egyszer a nyilatkozataiban meglepően összeszedett rapper.

Forrás: Nana

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!