„Együtt vagyunk Debrecen”

2020.04.23. 11:46

Elindult a városi segélyalap támogatási rendszere, már benyújthatók a kérelmek

A város 20 millió forintos tőkével indította az alapot, ehhez csatlakozott az elmúlt időszakban 20 cég, 3 szervezet és 99 magánszemély.

Fotó: Kiss Annamarie

A városi segélyalap eddigi állásáról tartott sajtótájékoztatót Papp László, Debrecen polgármestere, Széles Diána alpolgármester és Kósa Lajos, az Operatív Törzs tagja. Papp László beszédében kifejtette, alig egy hónap telt el, hogy bejelentette a segélyalap létrehozását, s azóta közel 120 millió forintnyi felajánlás érkezett. – A jelen helyzet is megmutatta, hogy az „Együtt vagyunk Debrecen” elképzelés él, s a mindennapok része. Megmutatkozott, hogy a debreceniek erős összefogásra képesek – nyilatkozta a város elöljárója. Az eddig rendelkezésre álló összeg már 117 millió forint felett jár.

– Köszönet illeti azokat a felajánlókat, akik áldoztak a közösség céljaira. A felajánlásoknak köszönhetően nehéz helyzetbe került családoknak és magánszemélyeknek tudunk segítséget nyújtani – mondta Papp László.

Kósa Lajos szerint a városi segélyalap mind a beérkezett támogatások összegét tekintve, mind a kialakított rendszer szempontjából kiemelkedő az országban. Az országgyűlési képviselő kifejtette továbbá, hogy a segélyalap egy olyan kezdeményezés, amely lehetőséget teremt a debrecenieknek arra, hogy debrecenieken segítsenek, de egyben lehetőség arra is, hogy közös erővel enyhítsük a járvány okozta nehézségeket.

Három feltételnek kell megfelelni

Mint a városvezető ismertette: ahhoz, hogy valaki részesüljön az alapból, három feltételnek kell megfelelni.

Támogatást a 2020. január 1-jét megelőzően debreceni állandó lakóhellyel rendelkező, életvitelszerűen Debrecenben élő egy olyan magánszemély kaphat családonként, akinek a veszélyhelyzet kihirdetése után szűnt meg a munkaviszonya, s a családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 60 ezer forintot.

Pénz- vagy természetbeni juttatás

A kérelmezők többféle támogatásból választhatják ki a helyzetüknek leginkább megfelelőt, amelyek legfeljebb három hónapig folyósíthatók. Pénzbeli támogatás esetén a lakhatás költségei közül a közüzemi számlák vonatkozásában a támogatás 20 ezer forint havonta, a lakás bérleti díjának támogatása legfeljebb 30 ezer forintig a bérleti díj 50 százalékáig havonta, vagy a digitális távoktatásban való részvételhez szükséges taneszközök beszerzése egyszeri alkalommal 25 ezer forinttal támogatható. Lehetőség van természetbeni juttatást is választani havi 13 ezer forint értékben, melyből 10 ezer forint a tartós élelmiszercsomag, míg 3000 ezer forint a házi tisztítószerek, valamint higiéniás termékek. A kérelem letölthető innen, továbbá nyomtatott formában elérhető az Új Városházán.

- Szeretnénk a kérelmezőknek segítséget nyújtani a szükséges dokumentumok kitöltésében, ezért a családsegítő szervezeteink várják az érintetteket – nyilatkozta Széles Diána alpolgármester. Akik szeretnének élni ezzel a lehetőséggel, az alábbi elérhetőségek valamelyikén érdeklődhetnek:

  • Debrecen Megyei Jogú Város Család- és Gyermekjóléti Központja (Debrecen, Thomas Mann u. 2/A.): 8.00-16.00 óra között. Telefon: (52) 411-133, (52) 447-724
  • Forrás Lelki Segítők Egyesülete Család- és Gyermekjóléti Szolgálata (Debrecen, Kishegyesi út 36.): 8.00-14.00 óra között, Telefon: (52) 492-757
  • Héra Család- és Gyermekjóléti Szolgálat (Debrecen, Pósa u. 1.): 8.00-12.00 óra között, Telefon: (52) 478-123, (52) 525-508
  • Önkormányzati telefonos ügyfélközpont hétköznap, munkaidőben a 06-52-517-768; 06-52-517-614; 06-52-517-631 telefonszámokon
  • Szakmai testület végzi a véleményezést

    Fotó: Kiss Annamarie

    Az alpolgármester ismertette továbbá, hogy a beérkező kérelmeket egy szakmai testület véleményezi, amelynek tagjai a Közgyűlés Egészségügyi és Szociális Bizottságának elnöke, Kiss Sándor önkormányzati képviselő, Kőszeghy Csanád Ábel független önkormányzati képviselő, valamint a Debreceni Karitatív Testület és a DMJV Család- és Gyermekjóléti Központ delegáltja. A támogatási rendszerben részt vesz még a Debreceni Karitatív Testületet és annak jelenlegi elnöki posztját betöltő görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye, így a támogatást személyi-jövedelemadó mentesen folyósíthatja a város. A kérelmek fogadása és elbírálása a segélyalapban rendelkezésre álló összeg felhasználásáig folyamatos. A kérelmeket heti rendszerességgel véleményezi a szakmai testület, majd javaslatával továbbítja döntésre. Minden hét csütörtöki napján az előző nap 12.00 óráig hiánytalanul előterjesztett kérelmekről születik döntés, melyről a kérelmezők írásban kapnak értesítést. Pozitív döntés esetén a pénzbeli támogatást bankszámlára utalással vagy postai úton történő kifizetéssel kapják meg a kérelmezők. A természetbeni támogatásként igényelt élelmiszer- és tisztítószer csomagot a Debreceni Karitatív Testület házhoz szállítja.

    Továbbra is várják a támogatásokat

    Mivel bizonytalan, hogy a vírus okozta állapotok meddig állnak fent a jövőben, többen rászorulhatnak a város támogatására. A segélyalapi keretösszeg növeléséhez így a város tovább várja közösségi célra a felajánlásokat. A támogatás lehetőségéről bővebb információ a www.debrecen.hu oldalon érhető el.

    SzG

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!