Dilemma

Debrecen - Mindenki meséi: fiktív történetek és egyéb írások a Hajdú Online-on, Ungvári Zsuzsannától.

Dilemma: Kényszerű, szorult helyzet, amelyben két egyforma értékű, rendszerint kellemetlen lehetőség között kell választani.

Hadady Alajosnak volt egy súlyos családi titka. Pontosabban birtokában volt egy tárgy, ami évszázadok óta családjának férfi ágán öröklődött, és bizony eme tárgy létezését titokban kellett tartani a világ elől minden Hadady sarjnak. Nem akármilyen tárgy volt ez tehát, és nem akármilyen család volt a Hadady család sem, hogy több száz év óta őrizte az apáról fiúra szálló titkot és a titokhoz kapcsolódó bizonyos valamit.

Ősi, nemesi vérvonal volt az övék, és ennél fogva valaha a nevük sem ilyen kurta vezetéknév volt csupán, hogy „Hadady”. De a történelem viszontagságai során, mint a származásukkal kapcsolatos emlékezet, az ősi név is megrövidült (a nagy titkolózás miatt írásos dokumentumok nem igen készülhettek a Hadady família történetéről).

S, hogy mi volt ez a titokzatos valami, amiről Hadady Alajos sem beszélt még soha, senkinek?

Ez nem volt más, mint egy láthatatlanná tévő köpönyeg.

Nem, nem viccelek, bizony, Hadady úrnak volt egy igazi láthatatlanná tévő köpönyege!

Apja, Hadady Jeromos hagyta rá, a halálos ágyán, az ősi szokáshoz híven megesketve fiát, hogy őrzi a titkot, s majd ha eljön az idő, ő is fiára örökíti a köpenyt.

Hosszú lenne elmesélni, hogy az évszázadok során a család miféle célokra használta a köpeny hatalmát, s előnyeit. Nyilván kikövetkezteti akárki, hogy főleg kémkedésre használták a varázslatos köpönyeget királyok, hadvezérek, később pedig az épp hatalmon lévő kormány szolgálatában. Hol jó, hol galád ügy érdekében került föl a köpeny egy-egy Hadady vállára, mígnem a mai korban valahogy mellőzni kezdték szolgálatait.

Valójában, csak arról volt szó, hogy Alajos nem akart nagy bonyodalmakba keveredni, - kissé gyáva jellem volt ugyanis.

Legfőképpen csak a maga szórakoztatására használta a köpenyt, s itt el is érkeztünk ahhoz az eseménysorhoz, amiről ez a történet igazából szól.

Pont ma szerda este, mint, ahogy más napokon is, Hadady Alajos, ha nagyon unatkozott, vállára kanyarította a láthatatlanná tévő köpenyt, s nyakába vette a várost, hogy kikutassa az emberek magánéletét. Lévén, hogy Alajosnak, igen unalmas élete volt, jobbára egyetlen szórakozása a valaha nagy múltú varázsköpeny szolgálatainak szimpla kukkolássá való leminősítése lett.

Azért perverz dolgokat nem csinált, még mielőtt valaki valami rosszra gondolna! Volt egy aranyszabálya: csakis magánemberek között zajló beszélgetéseket hallgatott ki, s azt is jobbára egy közeli kis kávézóban tette, mivel nem csak gyáva jellem, de igencsak lusta is volt őkelme. Nem igazán akaródzott neki pár saroknál többet gyalogolni a nehéz köpönyeggel a vállán (mert hát a köpeny jókora súlyt nyomott viselője vállaira és ezt nem csak lelkiismereti téren kell ám érteni).

Na, tehát. Most szerda este is, mint minden más ilyen alkalommal, ahogy belépett a Hófehér Kakadu elnevezésű kávéházba, - el ne felejtsük láthatatlanul- alaposan körülnézett.

Hétköznap lévén, kevés vendég volt a Hófehér Kakaduban. Egészen pontosan három kis kerek asztalkánál üldögéltek.

Az elsőnél két harmincas évei közepén járó nő nevetgélt. A második asztalkánál egy idősebb nő és egy középkorú pasas beszélgetett, a harmadiknál egy fiatalember ült könyökölve, tenyerével homlokát megtámasztva, szegényke igen gondterhelt arcot vágott. Hadady úr látta, hogy a fiú valamit írogat egy papírlapra.

Alajos a sorrendet megtartva először a két nő asztalához lépett, s fülelni kezdte miről beszélgetnek. Mindketten kapucsínót ittak, előttük egy-egy kistányér, amiken sütemény morzsák árválkodtak.

- Te Marcsi! Ez a pasi olyan édes! És annyira szépeket ír! A fotókon, amiket küldött, baromira macsó! Azt írja, imád motorozni, meg edzeni, de van érzékeny oldala is. És olyanokat ír, hogy… - ekkor közelebb hajolt a barátnőhöz, súgott neki valamit, de Alajos nem hallotta, hogy mit. De a súgás-búgás után annyira röhögtek, majd lefordultak a székükről.

- Figyelj – mondta a nagy vihogás végeztével a Marcsi nevezetű nő – sose lehet tudni. Lehet, hogy pont az interneten találod meg a Nagy Ő-t! Volt már ilyen. Mikor találkoztok? – kérdezte.

- Még nem hozta fel a témát, én meg nem akarom neki mondani, az olyan ciki. Lehet, hogy több nőt is hülyít? – kérdezte picsogós arcot vágva a másik nő.

„Na, arra mérget vehetsz! – gondolta magában Hadady Alajos, azzal elfordult az asztaluktól.

Álmodozó libák! Milyen unalmas…” - gondolta.

Most az idősebb nő és a középkorú, öltönyös férfi következett. Hadady lassan odalépett melléjük és figyelni kezdte őket. Mindketten csupán ásványvizet ittak. Az asztalon egy halom papír hevert és a férfi nagy hévvel magyarázott a nőnek:

- Hölgyem, ha ezt most megköti, olyan kedvezményeket adok önnek, amit más ügyfélnek eddig nem kínáltam fel. Nézze, más biztosítótársaságnál ilyen kötvény nincs és én is csak kivételezett esetben ajánlom fel. A tűz nélküli hő és füst okozta károk, tűzkár nélküli füst- és koromszennyezés… - hadarta az öltönyös krapek.

„Uncsi” - sóhajtott Alajos – nem igaz, hogy ma nincs semmi szaftos, vagy vicces, vagy megdöbbentő történet. Na, nézzük azt a málét.”- azzal a búsképű fiatalember asztalához lépett és a válla fölött áthajolva megleste mit ír.

A levélpapír kissé gyűrött volt és itt-ott nedves foltok éktelenkedtek rajta. Alajos alig bírta kiolvasni a kusza sorokat:

„Bárcsak adtál volna még időt kettőnknek! Bárcsak engedted volna, hogy szeresselek…” Hadady úr nem bírt többet kiolvasni, bármennyire is nyújtogatta láthatatlan nyakát. Ekkor újabb nedves csepp pottyant a könnyáztatta levélpapírra, s Alajosnak most esett le, hogy a fiú sír.

„Nélküled semminek nincs már értelme és én sem akarok lenni már… itt hagyom ezt az egészet még ma este. Mire ezt a levelet…” – rótta tovább a sorokat a fiatalember, s e kusza szavakat kibogozván Hadady Alajos úgy érezte gyomrába beledöfték a balsejtelem pengeéles tőrét, de markolatig.

„Atyaég – gondolta Alajos – ez nem tréfa! Most mit csináljak?” - kínjában csak toporgott láthatatlanul.

Ekkor a fiatalember borítékba tette a levélpapírt, leragasztotta azt, és a borítékra ráfirkantott valamit. Ezután kézfejével letörölte könnyáztatta arcát, majd elővett egy papírzsebkendőt és kifújta az orrát. Amikor rendbe szedte magát és kissé megnyugodott, magához intette a pincérnőt. A pincérnő egy kedves őzikeszemű barna lány volt.

- Tessék, hozhatok még valamit? – kérdezte kedvesen a fiatalembertől.

- Fizetek! – mondta az, s kifizette a kóláját. – Egy pillanat – mondta a pincérnőnek - ismeri azt a szép szőke hajú lányt, aki a barátnőivel minden csütörtökön beül ide sütizni? Lillának hívják.

- Nem ismerem – mosolygott a pincérnő a fiúra – de tudom, ki ő. Egyetemista igaz? – kérdezte.

- Igen, ő lesz az. Megtenné, hogy ezt holnap délután odaadja neki, amikor bejön a barátnőivel? - és a pincérnőnek nyújtotta a borítékot.

- Persze, átadom neki. Holnap délután én leszek műszakban – mondta kedvesen a pincérnő.

- Nagyon köszönöm! – szólt szomorúan a fiú.

- Igazán nincs mit, viszlát! – válaszolta a lány, azzal pedig a fiatalember felállt, felvette kabátját és elindult a cukrászda kijárata felé.

Na, most tényleg, mit tegyek? - idegeskedett Hadady Alajos – ez aztán a dilemma! Még a végén valami butaságot csinál ez a fiú. Pedig egy buta ifjúkori szerelem nem ér annyit, hogy eldobja érte az életét. Lesz még nő az életében, hát miért nem így gondolkodik? Ajaj, mit csináljak most? Ha közbeavatkozom, lelepleződöm, és kiderül a családom ősi titka. De ha nem teszek semmit, ez a fiú még megöli magát… na, ez aztán tényleg komoly dilemma!

Eközben a fiatalember már kint járt az utcán. Hadady Alajos pedig hirtelen elhatározással utána eredt, nagy csodálkozást kiváltva ezzel a Hófehér Kakadu Kávéházban tartózkodó személyek soraiban. Ők ugyanis csak annyit láttak, hogy hirtelen a semmiből valamiféle szél keletkezett, mely lesodort az asztalokról néhány papírszalvétát. Cipőkopogást lehetett hallani, majd kivágódott és becsapódott a kávéház lengőajtaja. Aztán csak a nagy csend maradt.

Néhány percnyi döbbenet után a pincérnő javaslatára mindnyájan egyöntetűen megegyeztek abban, hogy ezt a furcsa helyzetet csakis a huzat okozhatta. A biztosítási ügynökben ugyan felmerült a cipőkopogásra vonatkozóan némi kétkedés, de úgy döntött, inkább hallgat róla és az ügyfelére koncentrál, nehogy az áldozata figyelmének lankadása miatt dugába dőljön az üzlet.

Kint az utcán már jócskán besötétedett, s november eleje lévén hideg is volt. A fiatalember gyors léptekkel tartott hazafelé, Hadady Alajosnak szednie kellett a lábait, ha lépést akart tartani vele.

Mit tegyek? Csak ez zakatolt a láthatatlan férfi fejében – ehh, de jó lenne tudni az őseim, most mitévők lennének? A fiatalember nagyon feldúltnak tűnt, s ekkor Hadadynak furcsa ötlete támadt. Mielőtt a gyávasága megakadályozhatta volna a cselekvésben, szorosan a fiatalember háta mögé osont, és a következőket súgta kissé teátrális módon annak fülébe:

- Ne csinálj semmi ostobaságot! - Alajos megpróbált valami földöntúli hangot mímelni.

- Tessék? – torpant meg hirtelen a fiú. Körbenézett, de az utcán nem volt egy teremtett lélek sem. Összébb húzta magán a kabátot és tovább indult.

- Neked élned kell, - súgta most Hadady a fiúnak - csodás élet vár még rád! Megpróbált valami magasztos hangsúlyt magára erőltetni és többé-kevésbé ez sikerült is neki.

- Ki szórakozik? Nagyon vicces! – mondta a fiú, de láthatólag nagyon meg volt ijedve.

Ekkor Hadady Alajos komoly férfihangon szólalt meg a fiatalember mellett:

- Az őrangyalod vagyok, a nevem Alajos arkanyal. Az angyali törvények szerint nem avatkozhatnék az életedbe, de most valami olyasmit készülsz tenni, ami miatt meg kellett, hogy szólítsalak. A te életed nagyon fontos, nagy dolgokat fogsz véghezvinni! Hosszú és boldog életed lesz, és nagy célokért kell majd küzdened! - Hadady Alajos meglepődve saját magán konstatálta, hogy remek színész lenne belőle.

- Mi a… ez most a valóság? Tényleg egy angyal van itt? – hebegte a fiú.

- Igen! Többet nem mondhatok és ez az egyetlenegy alkalom volt, hogy megszólítottalak! De tudd, hogy figyelni foglak ezután is! - Alajos reménykedett, hogy a srác elhiszi az angyal mesét.

- Ööööö... jó… izé… itt vagy még? – kérdezte a fiú zavartan. Alajos viszont nem válaszolt. Várta, hogy mi lesz. A fiú körbe nézett, aztán fel a sötét novemberi égre, végül bátortalanul elindult és folytatta útját hazafelé.

Hadady végig a nyomában volt, s beosont mögötte a házba ahol lakott.

Fölmentek a lépcsőházban az első emeletre. A fú kinyitotta a lakásajtót, Alajos, meg amilyen halkan csak tudott, belopózott a fiú mögött a lakásba. Meg akart bizonyosodni arról, hogy bevált a terve és a fiatalembernek nem lesz baja.

- Hahóóó? – szólt most a fiú, s Alajos azt hitte nem lakik egyedül, biztos valami lakótársnak hahózik a fiatalember. De kiderült, a fiú az őrangyalát szólongatja. Itt vagy még Angyal? – kérdezte bátortalanul, de Alajos továbbra sem válaszolt.

- Olyan, mintha még mindig itt lenne velem valaki – mondta halkan a fiú, és levette, majd a fogasra tette a kabátját. Cipőit lerúgva a szobába ment és az ágyra vetette magát. Pár perc múlva úgy ruhástul el is aludt.

„Na, ez jól kimerült” – gondolta Hadady Alajos és leült az ágy melletti székre.

Egészen hajnalig maradt az ágy melletti karosszékben üldögélve, pedig majd megsült, olyan melege volt a láthatatlanná tévő köpönyeg alatt. De levenni nem merte, mert félt, hogyha a fiú fölébred, meglátja és akkor hogyan magyarázza meg ottléte okát? Viszont magára hagyni sem merte a fiatalembert.

Már pirkadt, amikor Hadady Alajost megszállta valami erős bizonyosság, hogy most már nem lesz baj. Kilopózott a fiú lakásából, és sietett, hogy minél hamarabb hazaérjen.

Otthon aztán beakasztotta a gardróbba a láthatatlanná tévő köpönyeget, s ő maga is aludni tért.

„Micsoda kaland… - gondolta. Na, most már én is használtam valami jóra az örökségemet!” Mosolyogva aludt el, nyugalommal, jó érzéssel a szívében.

Másnap a fiú sokáig aludt. Kábán ébredt, de gyorsan rendbe szedte magát és nyitás előtt már ott toporgott a Hófehér Kakadu Kávéház előtt. Megörült, mikor az őzikeszemű pincérlány feltűnt az utcán, tényleg ő jött kinyitni a kávéházat.

A lány meglepődött, mikor ott találta az ajtóban a fiatalembert.

- Hát maga? – kérdezte.

- Csak a tegnapi levélért jöttem. Szeretném visszakapni. Megvan? - mondta zavartan a fiú.

- Persze, bent van a pultban jöjjön odaadom. A lány kinyitotta a kávéház ajtaját, majd visszafordult a járdán ácsorgó fiatalemberhez és rámosolygott. - Ha már itt van, nem iszik velem egy kávét? - kérdezte.

- Szívesen – válaszolta a fiú és úgy vigyorgott, hogy fülig ért a szája.

A szerző további fiktív írásai ide kattintva olvashatók el.