Debrecen hírei

2019.01.08. 17:40

Szelfi a dandártábornokkal

Debrecen - Új középszintű szervezet kialakításával bízták meg a Bocskai-dandár eddigi vezetőjét.

Debrecen - Új középszintű szervezet kialakításával bízták meg a Bocskai-dandár eddigi vezetőjét.

– Amikor ideérkeztem 2016 nyarán, azt kértem a kollégáktól, hogy mi legyünk a példa a honvédségen belül. A társadalomnak pedig mutassuk meg, milyen a hazaszeretet, a kötelességtudat, a jó hozzáállás – emlékezett dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárának távozó parancsnoka akkor, amikor arra kértük, idézze fel a két és fél éve kitűzött céljait annak kapcsán, hogy 17-étől Szloszjár Balázs ezredes személyében új vezetője lesz az ország legnagyobb katonai alakulatának. Kifejtette: a kitűzött célokat sikerült megvalósítani a fentieken kívül, például a határvédelemben, NATO-megmérettetésen, a missziós tevékenységek alkalmával Irakban és Koszovóban.

Soha nincs elég katona

– Amikor a dandárparancsnokkal szelfit készítenek Debrecen főterén, az azt mutatja, hogy létrejött az a társadalmi elfogadottság, amit minden szakma képviselői szeretnének elérni – jelentette ki büszkén dr. Ruszin Romulusz. Úgy vélte: a katonák elismertsége azért javult, mert ők a magyar emberekért dolgoznak, s ezt sikerült megmutatni.

A Bocskai-dandár létszámhelyzetére vonatkozó kérdésünkre úgy válaszolt: egy dandárparancsnoknak soha nincs annyi katonája, amennyi elég lenne, mert mindig több a feladat, mint az ember. Mindenesetre, amíg ő volt a parancsnok, – a fluktuáció ellenére – összességében nőtt az egység létszáma. (A pontos adat azonban titoknak minősül.)

Új feladatok a fővárosban

A dandártábornokot a Magyar Honvédség parancsnoka egy olyan budapesti székhelyű, középszintű szervezet, parancsnokság kialakításával bízta meg a közelmúltban, mely a tartalékos és a logisztikai rendszerért, valamint a kiképzésért lesz felelős. – Ezeken a területeken is szükség lesz a már korábban lerakott alapokra való építkezésre – fogalmazott dr. Ruszin Romulusz. (A katonai vezető új munkája tavasszal veszi kezdetét.)

Érzékeny búcsú a várostól

Arról is beszélt, hogy emiatt el kell hagynia Debrecent. – Sok helyen laktam korábban. Az elmúlt két és fél évben nagyon megszerettem ezt a várost. Jó vendéglátók voltak a debreceniek, sőt be is fogadtak, ami megérintett. Köszönöm a nekünk nyújtott támogatást. Jó itt és Hajdú-Biharban katonának lenni – mondta kissé elérzékenyülve végül dr. Ruszin Romulusz.

OCs


[related-post post_id="4100678"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!