Ide hallatszott a Voyager–2 szívdobbanása 19,9 milliárd kilométerről

A Voyager–2 több mint 19,9 milliárd kilométerre van a Földtől, és becslések szerint óránként 55 ezer kilométeres sebességgel száguld a csillagközi térben.

A Voyager–2 és ikertestvére, a Voyager–1 az első, ember alkotta űreszközök, amelyek elhagyták a Naprendszert és a helioszférán – a Naprendszer űrből érkező sugarakkal szembeni első védővonalán – kívül működnek. 2018-ban, valamint 2012-ben érték el a csillagközi űrt. A szondákat azzal a céllal hozták létre, hogy a Naprendszer külső bolygóinak ritka, körülbelül 176 évente előforduló együttállását kihasználva a Jupitert és a Szaturnuszt tanulmányozzák.

A Voyager–2 az egyetlen olyan űrszonda, amely elrepült a Neptunusz és az Uránusz mellett,

Júliusban a Voyager–2 űrszonda egy téves parancs miatt két fokkal elfordította az antennáját a Föld irányából, ezért képtelen utasítást fogadni vagy információt küldeni a NASA Mélyűri Hálózata (DSN, Deep Space Network) számára, és a földi irányítóktól sem fogad parancsokat. Mindezek ellenére még nem veszett el minden remény.

Kedden ugyanis a Voyager–2, amely jelenleg 19,9 milliárd kilométerre van a Földtől, jelt adott magáról, mondhatni „hazatelefonált”, és ezzel lényegében cáfolta a közelgő pusztulásáról szóló pletykákat. A NASA űrközpontja elcsípte a jelet, amely megerősítette, hogy

A NASA DSN hatalmas rádióantennák hálózata, amelyek bolygóközi űrszondákkal, valamint pár Föld körül keringő űreszközzel biztosítja a kommunikációt. A DSN-nek emellett önálló tudományos feladatai is vannak: radar- és rádiócsillagászati megfigyeléseket végez.

A „szívdobbanás” vétele hatalmas megkönnyebbülést jelentett, de a Voyager–2 még mindig nem érkezett ki a csillagközi „erdőkből”: a folyamatos kommunikáció továbbra is megoldatlan.

A küldetésirányítók megpróbálják úgy átállítani a Voyager–2 antennáját, hogy az a Föld felé mutasson. Ha ezek a kísérletek kudarcot vallanak, a NASA-nak október 15-ig kell várnia az autonóm rendszer újraindítására, amelyet a szonda évente többször is elvégez, hogy antennáját a megfelelő helyzetben tartsa.

A NASA által 1977. augusztus 20-án felbocsátott Voyager–2 rendkívüli részletességgel tárta fel a külső Naprendszer bolygóit. A négy óriásbolygó – a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz – körüli útja felbecsülhetetlen értékű adatokat és képeket szolgáltatott légkörükről, holdjaikról és magnetoszféráikról.

Egészen a legutóbbi kommunikációs problémáig a Voyager–2 folytatta az adatok visszaküldését a Földre, miközben egyre mélyebbre merészkedett a csillagközi térbe, és jóval túlteljesítette eredeti küldetési paramétereit.

Ikertestvére, a Voyager–1 1977. szeptember 5-én indult az űrbe, elrepült a Jupiter és a Szaturnusz mellett:

Mindkét űrszondán elhelyeztek egy adathordozót a Föld hangjaival, képeivel és üzeneteivel, hogy világunk történetét megosszák az esetleges Földön kívüli civilizációkkal.