Járvány

2020.05.13. 14:19

Imanapot tartanak csütörtökön a világjárvány megszűnéséért

A Ferenc pápa kérésére meghirdetett imanapra a világ összes vallásának híveit hívja a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Thoranin Nokyoo

Ferenc pápa kérésére imanapot hirdet csütörtökre a koronavírus-járvány megszűnéséért és az emberiségért a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleményében.

Az imanapra hívják a világ összes vallásának híveit és „minden jóakaratú embert”.

„Világunk nagy veszéllyel néz most szembe. A koronavírus által okozott világjárvány terjedése milliók életét és megélhetését fenyegeti. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ebben a helyzetben is Istennél kereshetünk, kérhetünk oltalmat és menedéket” – olvasható az MKPK közleményben.

„Hívjuk testvéreinket, hogy lelkileg egyesüljünk az imádságban, böjtben és a szeretet cselekedeteiben” – fogalmaztak.

Magyarországon az imanaphoz csatlakozik a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa is – tették hozzá.

Az imanap megtartását az Emberi Testvériség Bizottsága kezdeményezte.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!