Roland a Sallai család büszkesége

Kitűnő évet zárt a magyar labdarúgó-válogatott, amely az Izland elleni győzelemmel előbb kiharcolta a jövő évi Európa-bajnokságon indulás jogát, majd a Nemzetek Kupájában elért csoportelsőséggel a kontinens elitjébe, a legjobb 16 közé jutott. A sikerek egyik fő részese a hajdú-bihari származású Sallai Roland volt, akinek családtagjai is nagyon örülnek fiuk fejlődésének.

Mindenkire büszke

Idősebb Sallai Sándor, a nagypapa 82 éves. Debrecenben dolgozott, a nyugdíjas éveket viszont Hajdúhadházon tölti feleségével. Bár a szülők nem sportoltak, de három futballista fiút – Sándort, Lacit és Tibort – felnevelve a legnagyobb szurkolókká váltak, akik manapság már öt unokájuk közül a két sportolónak, a válogatott Rolandnak és az MTK női kézilabdacsapat balszélsőjének, Nikolettnek drukkolnak.

– Mindegyikre büszkék vagyunk – említette a nagypapa. – Sanyi mindent képes volt feláldozni a futballért, ha kellett összevarrt térddel is folytatta a játékot. Az edzésen mindig tudta, hogy mi a feladata, jól látott a pályán, technikás volt. Nem véletlenül jutott ki két világbajnokságra is. Laci igazi régimódi, kőkemény „bekk” volt, a Debreceni Volánban, a Bp. Honvédban és a Dorogban is megfordult. Tibi – Roland édesapja – jól látott a pályán, korosztályos válogatottban szerepelt. Sanyi és Tibi együtt is játszottak a Bp. Honvédban. Roland olyan, mintha Sanyit és Tibit összegyúrták volna. Óriási a kitartása, mindent a futballra tett fel. Nagyon lelkis, a jó értelemben vett csibészség hiányzik belőle. Önzetlen, mindent lát a pályán, úgy látom, hogy a társai oda merik adni neki a labdát, bíznak benne. Őt nem lehet elnyomni, ügyesen fedezi a játékszert. Sokat számított, hogy az apja rengeteget foglalkozott vele.

„Rolandot a tavalyi operációja visszavetette, de utolérte magát szerencsére. Ha nem jön közbe semmi, szerintem jövőre állandó tagja lesz a válogatott kezdő 11-ének az Eb-n, és utána pedig húzóembere”

– hangzott a nagypapa értékelése, aki emlékezett arra, hogy Sándor és unokaöccse egyaránt a 11-es mezt öltötte magára első válogatottsága alkalmával.

Gyors gondolkodás

– Kis kölyökként mindenhol játszott, ahol lehetett, és már akkor látszott, hogy kitűnő érzéke van a labdához. Roland teljesen másképp látta a focit, mint a korosztálya – emlékezett vissza a nagybácsi, ifjabb Sallai Sándor, 55-szörös válogatott, aki az 1982-es és az 1986-os világbajnokságon is szerepelt.

– Fél évig Hajdúhadházon járt iskolába, a focit meg Debrecenben, az Olasz Focisuliban kezdte. Aztán Siófokra költöztek, majd Felcsúton pallérozódott és cseperedett felnőtt játékossá. A meccsek után sokat beszélgettünk vele. Palermóban megtanulta, hogy a pályán magára számíthat elsősorban. Aztán, az utolsó pillanatban tudott Ciprusra igazolni, ahol egyből mély vízbe dobták a Bajnokok Ligája mérkőzéseken. Tizennyolc éves korára megkapta azt a lökést, ami kellett, 23 évesen pedig sok mindenen átment. Roland olyan játékos, aki gyorsabban észreveszi a lehetőségeket, mint a többiek, időben és pontosan továbbítja a labdát, igyekszik ösztönösen a legjobb megoldást választani. Gyors gondolkodású, amit nem lehet tanítani, erre születni kell. A Bundesliga hasznos a számára, megerősíti, de szerintem érdemes arra, hogy a Freiburgnál komolyabb csapatba kerüljön. Fejlődnie kell védekezésben és abban, hogy a túlzott becsvágyat levetkőzze, ne görcsöljön, kicsit lazább legyen. Maximálisan motivált, és ha a szélső poszt helyett szabad mozgáslehetőséget kapna, képes lenne arra, hogy ő adjon fazont a csapat játékának. Büszke vagyok rá, drukkolok neki, hogy minél magasabbra jusson.

Sallai Sándor szerint az egységességre és a szerencsére is szüksége volt a válogatottnak ahhoz, hogy ilyen sikeresen tudjon szerepelni idén ősszel.

– Ismét felfigyeltek a magyar futballra. Az eredmény megerősíti a fiúkban a hitet és az önbizalmat, s ha az előre játékot még jobban erőlteti majd a csapat, nem maradnak el az újabb sikerek sem.

Kettőjük ötvözete

Végül az apukára, Sallai Tiborra maradt fia őszinte értékelése. Tibor a DVSC, a Szeged, a bajnok Vác és a Siófok játékosaként több mint száz NB I.-es mérkőzésen nyolcszor rezgette meg a hálót. A BEK-ben és a BL-ben a Benfica és a PSG ellen is pályára lépett négyszer. Az utánpótlás-válogatottságig vitte. A gyerekekkel Siófokon telepedett le, Enyingen, Zamárdiban, majd Felcsúton edzősködött, utóbbinál három évig az utánpótlásnál. Fiát fél évig elkísérte Palermóba, de manapság is tagja Roland menedzsmentjének.

„A fiam már kisfiúként is mese helyett futballt nézett a televízióban. Sokat különóráztam vele mint az édesapja és az edzője, ami hasznos volt a technikai fejlődésében. Jól mondta édesapánk, hogy Roland kettőnk ötvözete. Benne van Sanyi alázata és akarata, illetve az én technikám.”

– Rengeteg munkát végzett. Gondoljunk csak bele, hogy milyen nehéz volt az operáció miatt kihagyott egy évet pótolnia és beverekednie magát ismét a Freiburgba, no meg a válogatottba. Abszolút profi gondolkodású, figyel az étkezésére, otthon is van konditerme, és nem jár buliba sehova se. Van egy barátnője, Bettina, akivel évekkel ezelőtt egymásra találtak – mondta, majd kitért a válogatottra is. – Senki sem várta, hogy így fog szerepelni a nemzeti csapat. Ez a gárda egységes, sikerorientált, a fiúk egymásért, a szurkolókért, a magyarokért játszanak. Az Európa-bajnokságon nagyon erős ellenfelekkel találkozunk, de nem baj, mert „teher alatt nő a pálma” szoktuk ugye mondani, azaz minél jobb együttesekkel játszunk, annál nagyobb a fejlődés lehetősége. Optimista vagyok, a vb-re való kijutás is megtörténhet, ha a fejlődés töretlen lesz – zárta mondandóját Roland édesapja, aki bízik benne, hogy fia hamarosan még a jelenleginél is erősebb klubcsapat játékosa lesz.

Csubák Zoltán