Napszálltáig

Ki sem lépni. Ágyból nézni a tévét, maradékot melegíteni, a mosakodást is holnapra halasztani. A gyereket csendre inteni, legfeljebb a kezébe adni egy pikánsabb filmet, menjen a szobájába, tegye be!

Hátha az leköti. Gondolni rá, hogy foglalkozni kellene a kutyával, mert igényli, de halasztani kicsit.

Elhessegetni a tegnap még a szülőkhöz tervezett utat. Pedig biztosan várnak. Mennyire örülnének pár együtt töltött órának! Estére talán meghívhatnánk vendégségbe az egyik legjobb, és sajnos teljesen magányos kollégánkat. De az készülést igényel, tényleg máris fel kellene kelni.

Akkor már inkább fejezzük be a félbehagyott rejtvényt, aztán ott az a regény, két hónapja érintetlen.

Ebből is látszik: semmi sem sürgős, van idő! Lóg a virágok levele, öntözni kellene. És ránézni valamikor a szomszéd bácsira, azt se látogatja soha, senki. Ideje lenne válaszolni vagy két elektronikus levélre, utána összeszedni a rég nem hordott kabátokat, s kivinni a hajléktalanoknak.

De kutya hideg van. Jobb ki se nyitni az ajtót. Meg már be is sötétedett, mindjárt vége a napnak.
Csábító ez a menekülés bármiféle cselekvés elől, amikor egymást követő pihenőnapokkal kezdődik az év.

De megvan a veszélye, hogy inkább depresszióhoz, semmint felfrissüléshez vezet. Visszatekintve pedig egészen drámai lehet a felismerés, hogy ugyanezen egy-két-három napba a felsorolt teendők akár mindegyike belefért volna – kapkodás, megerőltetés nélkül.
Az este így is, úgy is eljön, akár a hét, a hónap és az év vége. Legyen kis cselekvésekben gazdag esztendő 2009. Abból még valami nagy is kijöhet.
– Szabó Katalin –