Sasvári Sándor: magyarként a genetikámban van a lószeretet

– Nagyon könnyen, közvetlenül megbeszéltük az interjú időpontját, pedig rengeteg elfoglaltsága van. Sosem volt menedzsere?

– Egyszer, egy rövid ideig, de nem volt jó, 40 éve magamat menedzselem. Sosem voltam elérhetetlen, bármilyen megkeresésnek próbálok eleget tenni. Celeb sem vagyok, akinek mindegy, hogy jót vagy rosszat, csak írjanak róla. Ahova hívnak, oda elmegyek, és szívesen jótékonykodom is, akár erőmön felül is vállalom, ha azzal segíteni tudok. A normális emberek életét élem.

– Ha az átlagos emberek életét éli, ez azt is jelenti, hogy a lovardában minden munkában részt vesz?

– Természetesen. Mindennap lovagolok, trenírozom a lovakat. De az istállóban is megcsinálok bármit, amit kell, a takarmányozástól az ápolásig.

– A nagyobbik lánya, Léna is énekes, számos előadás­ban együtt lépnek fel. A lovas­produkciókban is együtt szerepelnek?

– Igen, már harmadik éve lóháton is énekel velem. Két lóval járjuk az országot. De csak a szabadidejében, mert amúgy a Budapesti Gazdasági Egyetemen tanul. Fantasztikusan beszél angolul, amikor legutóbb Amerikában voltunk, szinte már csak ő társalgott mindenütt. A kisebbik lányom is már 17 éves, és ő is nagyon jól megtanult angolul. Mindkettőjükre nagyon büszke vagyok.

– A lóháton éneklésnek külön technikája is van.

– Az alapja, hogy jól és magabiztosan lovagoljon az ember, fellépés közben arra nem lehet figyelni. De valóban kifejlesztettem egy technikát 2000 környékén, amivel vágtában, lóháton, élőben lehet énekelni.

– Jean Valjeantól Jézus Krisztusig szinte mindent elénekelt, amire csak énekes vágyhat. Maradt szerepálma?

– Van egy rockopera Gárdonyi Géza Láthatatlan emberéből, amelyet még Miklós Tibor írt és Zakar István barátom zenésített meg, de 2000 óta a fiókban hever. Nem tudom megvalósítani. Pedig ha Atilla, a hun nagykirály nevét kimondja valaki, a világon mindenütt ismerik, tudják, ki ő. Amerikában a hadseregben tanítják a hadművészetét.

– A rengeteg fellépés sok autóvezetéssel is jár. Sőt, sokszor a lovakat is vinni kell. Ebben van segítsége?

– Nincsen. Ha a lányom is fellép, akkor ő szokott segíteni, de más nem. Nemrég hat nap alatt kilenc fellépésünk volt, akkor kétezer kilométert vezettem, és közben a rendezvényeken énekeltem.

– Vezetés közben is szokott?

– Soha. (Nevet.) Fütyülni szoktam.

– Hamarosan akár repülhetne is, hiszen elkezdett pilótának tanulni...

– Sajnos egyedül nem szállhatok fel, de beleszerettem a repülésbe. Március 15-én először Sopronban léptem fel, aztán rohannunk kellett Szegedre, de onnan már egy bérelt géppel mentem Temesvárra egy templomi koncertre. Akkor ismertem meg a pilótát, Búcsú Tomit, aki azóta nagyon jó barátom lett, és a tanításomat is vállalta. De a szakszolgálati engedélyt csak akkor kaphatnám meg, ha egy éven belül teljesítek 45 repülési órát, de nem lesz meg. Műkedvelő pilóta maradok.

– Repültek már önnel a lányai?

– Igen, de nagyon sokáig féltettek. Sokszor titokban mentem el tanulni, hogy ne is tudjanak róla. Mostanra már beletörődtek. A repülés mindig is vonzott, nagy szerencsémre többször utazhattam utasszállító gép pilótafülkéjében is, egyszer Rómától Budapestig végig ott ülhettem.

– Megjelent önről egy riportkönyv is, Őszintén címmel. Ez alapvető fontosságú?

– Abszolúte. Hazudozni fárasztó. A mai világban nagy divat füllenteni, de én nem a mai világban nőttem fel. A családi hátterem is olyan, onnan is a becsületességet hoztam magammal, meg talán az ember genetikájában is benne van. A lányaimmal is mindig mindent meg tudunk beszélni, otthon élnek, bulizni is viszonylag ritkán járnak el, kedves, közvetlen gyerekek. A lovaglás, az, hogy még pizsamában is le tudnak sétálni a lovakhoz megpuszilni őket, nagyon sokat jelent nekik.

– Hány lova van?

– Hét lovam van, köztük két saját tenyésztésű csikó is. A lótartás egy életforma. Mindennapos törődést igényelnek, és szinte egy életre szóló felelősség. A nálam született csikókról jó esetben 30 évig kell gondoskodni.

– Honnan jött a lovak iránti rajongása?

– Magyar vagyok, a genetikámban van. 1957-ben születtem, és a hatvanas években még jártak az utcákon lovas kocsik. Elvarázsoltak. Mi a IX. kerületben éltünk, de édesapámék nagybirtokosok voltak a Bánátban, Temesvár környékén, és sok szürke marhájuk, lovuk volt. Rengeteget mesélt édesapám az ottani életéről. A kedvenc anekdotája is egy lóhoz kötődött, amelyik bejárt az ebédlőbe, és ott kockacukrot adtak neki. Az utolsó lökés az volt, amikor a nővéreim elvittek a Nemzeti Lovardába, ahol menthetetlenül a lovak szerelmese lettem. 1987-ben vettem meg az első lovamat, és 1992 környékén a mostani telkemet. Csak egy istálló állt rajta, egy ideig abban laktunk a feleségemmel.

– A lótartásnak veszélye is van, önt is érte már baleset...

– Az arcom tele van fémekkel. A legkedvesebb csikóm, Apolló törte össze az arcomat. Négy és fél órás műtétem volt. De volt már, hogy megharapott, rám lépett, rám esett, és kulcscsonttörésem is lett lovasbaleset miatt. Az egyik legveszélyesebb sport. Akár meg is ölhet. Ez benne van.

– Ez sosem tántorította el?

– Soha. Igaz a mondás, hogy baleset után, amint lehet, vissza kell ülni a lóra.

– Az interjúkötetében említette, hogy a legfontosabb értékek önnek a hit, a remény és a szeretet.

– Ez mindig így volt, és így is lesz. A szülői házból is hozom a hitemet, de ha nem így lett volna, akkor is biztosan kialakul. Csodás kapcsolatot ápolok a fentiekkel, ők irányítják az életemet. Jézus Krisztus szerepe is megtalált 1986-ban. Akkor nagyon elmélyült a hitem. Több alkalommal is hétezer ember előtt adhattam elő. Akkor is és azóta is számtalan visszajelzést kaptam, hogy ez a helyes út. Csak egy közvetítő vagyok, fentről kaptam az adottságomat, rajtam keresztül sugárzik a szeretet, a hit, amiért hálás vagyok.

– Talán sokan nem tudják, de ön a Szent György Lovagrend tagja.

– Büszkén viselem a lovagrend keresztjét a fellépéseken, az ünnepeken. A bocskaimon mindig ott van. Ez is jelképezi a szeretetet, a segítőkészséget és az önfeláldozást, ami számomra fontos.

– Ha ennyire fontos és erős a hite, meghalni sem félne?

– Nem. Még rengeteg tervem van, de ha ott lesz az idő, akkor elfogadom. Már nem is jövök vissza erre a földre. Már sokszor voltam itt.

Borítókép: Mátyás király szerepében Sasvári Sándor színész lovagol a Sümegi Végvári Napokon 2013. augusztus 10-én