Összeköttetés

2024.06.27. 12:35

Megérkezett az első menetrend szerinti légi járat a kínai Kantonból Budapestre

Megérkezett Budapestre az első menetrend szerinti légi járat a kínai Kantonból (Guangzhou) csütörtökön. A China Southern légitársaság hetente négyszer szállít majd utasokat a kínai nagyváros és a magyar főváros között – írja az MTI.

MW

Antal Ferenc, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai tranzakciókért felelős helyettes államtitkára, a Budapest Airport Zrt. igazgatóságának tagja, Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója, Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, Gong Tao, Kína magyarországi nagykövete és Csü Kuangcsi, a China Southern ügyvezető alelnöke (b-j) átvágja a szalagot a kínai Kantonból (Guangzhou) érkezett első menetrend szerinti légi járat fogadása után a Liszt Ferenc repülőtéren tartott sajtótájékoztatón 2024. június 27-én. Jobbra Csen Ji-vej, Kína magyarországi nagykövetségének tanácsosa

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Peter

A Boeing–787–9 ünnepélyes fogadása utáni sajtótájékoztatón Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta:

az új közvetlen járat indítása összhangban van a két ország törekvésével, hogy erősítsék a mindkét fél számára előnyös együttműködésen alapuló kapcsolatokat.

A gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok töretlenül fejlődnek, Kína Magyarország kilencedik legfontosabb kereskedelmi partnere volt tavaly, Európán kívül pedig továbbra is a legfontosabb. A kétoldalú kereskedelmi forgalom meghaladta a 17 milliárd dollárt 2023-ban, és Kínából érkezett a legtöbb külföldi beruházás Magyarországra – ismertette az államtitkár.

Illés Boglárka úgy fogalmazott: bíznak benne, hogy a már jelen lévő kínai vállalatok tovább bővítik befektetéseiket, és újabb vezető kínai vállalatok választják majd Magyarországot európai befektetésük helyszínéül.

A kereskedelmi és turisztikai kapcsolatok erősítésének elengedhetetlen feltétele a szoros infrastrukturális és logisztikai összeköttetés, ezen belül kiemelten a légi közlekedés – fejtette ki. Hozzátette, hogy a kelet-európai térségben eddig is Magyarország rendelkezett a legtöbb, Kínába irányuló közvetlen légi járattal.

Az új járat megnyitásával kiemelten fontos régió került elérhető távolságra, a kínai nagyváros az ország gazdasági motorjának számító tartomány központja. A magyar–kínai gazdasági kapcsolatokban különösen fontos a délkínai régió, mert innen érkezik Magyarországra a kínai beruházások több mint 85 százaléka – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Vízsugárral fogadják a China Southern légitársaság Boeing–787–9 típusú repülőgépét, a kínai Kantonból (Guangzhou) érkezett első menetrend szerinti járatát a Liszt Ferenc repülőtéren 2024. június 27-én
Fotó: Lakatos Peter / Forrás: MTI

A beruházások jelentősen hozzájárulnak Magyarország versenyképességének fenntartásához, a zöld átállásra vonatkozó célok megvalósításához, amelyek európai célok is – hangsúlyozta.

Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója kiemelte: az új közvetlen járat számtalan lehetőséget nyit meg a nemzetgazdaság szereplőinek, az üzleti utasoknak, de a turizmusban is további potenciált jelent.

Magyarország és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér stratégiai elhelyezkedése miatt Budapest induló és érkező ponttá válhat olyan távol-keleti utasok számára, akik európai körútra indulnak, ez pedig további bevételt jelent. Ugyanakkor az új útvonal jó lehetőséget biztosít az ázsiai, illetve a Csendes-óceáni térségbe induló magyaroknak is – mutatott rá.

Az új járat mintegy 56 ezerrel növeli a magyar főváros és a kínai nagyvárosok között elérhető ülőhelyek számát 2024-ben; 2011-ben összesen ennyi utas közlekedett a két ország között, ebben az évben pedig több mint 400 ezer embernek lesz lehetősége Kína és Magyarország között repülni – jelezte.

A China Southern légitársaság Boeing–787–9 típusú repülőgépének, a kínai Kantonból (Guangzhou) érkezett első menetrend szerinti járatának utastere a Liszt Ferenc repülőtéren 2024. június 27-én
Fotó: Lakatos Peter / Forrás: MTI

Csü Kuangcsi (Qu Guangji), a China Southern ügyvezető alelnöke a sajtótájékoztatón sikertörténetnek nevezte az új járat indítását. Úgy fogalmazott: ez nemcsak a légi közlekedési ágazat szempontjából fontos esemény, hanem a két ország közötti kapcsolatok fontos mérföldköve is.

Gong Tao, Kína magyarországi nagykövete egyebek mellett elmondta: a magyar főváros és a kínai nagyvárosok közötti közvetlen járatok számának növekedése kényelmesebbé teszi a kétoldalú együttműködést a gazdasági, kereskedelmi és befektetési területeken. Kanton Dél-Kína politikai, gazdasági, kulturális, tudományos és oktatási központja, a tengeri Selyemút egyik legfontosabb kikötője – ismertette.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában