Nyílt nap

2 órája

A papíripari szakképzést népszerűsítette a Vajda-Papír Kft.

Több, mint kétezer érdeklődő szülő és diák vett részt a Dunaújvárosi Szakképzés Napján októberben, amelyen a papíripari szakképzést népszerűsítve a térség legnagyobb foglalkoztatója a Vajda-Papír is képzési alternatívát kínált a pályaválasztás előtt állóknak.

MW

A térség legnagyobb foglalkoztatója a Vajda-Papír is képzési alternatívát kínált a pályaválasztás előtt állóknak

Forrás: ©Vajda-Papir Kft.

A papíripari szakképzést népszerűsítette a Vajda-Papír Kft. a Dunaújvárosi szakképzés napján, a pályaválasztás támogatására a vállalat dunaföldvári gyárában gyárlátogatást szerveztek a fiataloknak - közölte a társaság az MTI-vel.

A pályaválasztás támogatására a Vajda-Papír dunaföldvári gyárában gyárlátogatást tartottak a fiataloknak.
Forrás: Vajda Papír

Vajda Attila, Magyarország vezető higiéniai papírgyártó cégének alapító ügyvezetője a közleményben kiemelte, 2020-ban az országban elsőként a Vajda-Papír kapott duális képzőhelyi akkreditációt a papírgyártó és -feldolgozó, csomagolószer-gyártó technikus szakirányú oktatásra, ennek keretében immár három éves az együttműködésük a Dunaújváros Szakképzési Centrummal.

Hozzátette, 

duális partnerként az a céljuk, hogy minél több, a közelben tanuló 7-8. osztályos diáknak mutassák be a szakirányú képzést, amellyel verseny- és piacképes szaktudást szerezhetnek.

Ezért minden évben nyílt napot tartanak 7-8. osztályos tanulóknak, szüleiknek, tanáraiknak, kis csoportokban végig vezetik az érdeklődőket Közép-Európa legmodernebb papírgyárában.

Vajda Attila a közleményben kitért arra, a papíriparban is látványos a technológia fejlődése, a digitalizáció, a mesterséges intelligencia alkalmazása folyamatosan változó, naprakész tudást igényel. A munkakörülményeket, a karrierlehetőségeket és a képzést úgy kell kialakítaniuk, hogy az vonzó legyen a tehetséges, kreatív fiataloknak. Ismertette, hogy 

az új képzésben a Vajda-Papírnál gyakorlati képzést folytatók az alapbéren kívül termékcsomag- juttatást, melegétkezési hozzájárulást, munkába járási támogatást is kapnak.

Magyar András, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója arról beszélt, hogy a megfelelő szintű oktatás, a hatékonyan alkalmazható tudás megszerzése alapvető feltétele a helyben boldogulásnak. Azt szeretnék, ha az itt élő fiatalok nem hagynák el régiót, szakmai tudásukkal is hozzájárulnának a térség gazdasági vonzerejének növeléséhez. Meglátása szerint ezzel erősödhet a régió versenyképessége, egyre több beruházás, fejlesztés érkezhet ide, és ezzel egyre nőhet az életszínvonal.

Marczona Tamás, a Dunaújvárosi SZC Lorántffy Zsuzsanna Technikum és Kollégium igazgatója arról beszélt, hogy a főleg természettudományi ismeretekre épülő képzések biztosítják, hogy ezen iparágak legkorszerűbb szakmai ismereteit sajátítsák el a tanulók, hogy ezáltal a magas hozzáadott értéket teremtő hazai vegyipar szakember-utánpótlásai legyenek. A direktor hangsúlyozta, hogy a rugalmas szakképzési rendszer biztos jövőt jelent és ígéretet a fiataloknak a helyben boldogulásra, így a térség megtartó erejét is növeli.

A cég minden évben az iskolákhoz hasonlóan nyílt napot tart, amelyen kis csoportokban vezetik végig Közép-Európa legmodernebb papírgyárában az érdeklődőket, a 7. és 8. osztályos tanulókat, a diákok szüleit és tanárait.
Forrás: Vajda Papír

A Közép- és Kelet-Európában, a Baltikumban és Skandináviában is meghatározó piaci jelenléttel rendelkező Vajda-Papír, több mint 30 országba exportálja termékeit.

A Vajda-Papír csoportszinten több mint 700 munkavállalót foglalkoztat, három magyarországi és egy norvégiai gyárral rendelkezik. A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.

A magyar tulajdonú, 25 éves cég 105 milliárd forintos éves konszolidált árbevétele 2023-ban 7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A cégcsoport kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyeresége (EBIDTA) 10,6 milliárd forint, míg az adózás előtti eredménye 6,3 milliárd forint volt, míg 2022-ben az EBITDA 1,44 milliárd forintot, az adózás előtti eredmény pedig 100 millió forint tett ki.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában