Élő örökség

2024.05.28. 19:53

Sokszínű programkínálattal készül a Hagyományok Háza a 2024/25-ös évadban

Jól ismert, népszerű előadások, két bemutató és Zenészportrék címmel új sorozat is helyet kapott a Hagyományok Háza 2024/25-ös évadában.

MW

A Magyar Állami Népi Együttes a Nagyvárosi Vándorok címû tánckoncert fotóspróbáján Budapesten, a Hagyományok Házában 2023. szeptember 6-án

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Az előző évekhez hasonlóan a produkciókból szabadon összeállítható egy a la carte "bérlet", idén a kedvezmény azonban nemcsak a Magyar Állami Népi Együttes által meghirdetett összes programra, hanem a Hagyományok Háza megjelölt gyerekprogramjaira és egyéb folkeseményeire is igénybe vehető - olvasható az intézmény MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

A kedvezmény 3, 4 vagy több különböző előadásra szól és tetszőleges számú jegyre érvényes

 - írták, kiemelve, hogy 24 előadásból válogathat a közönség. A kínálatban megtalálható a Magyar Állami Népi Együttes Nagyvárosi vándorok, Tánckánon, Kolozsvári piactéren és Hajnali hold című előadása, valamint az idén bemutatott Esti dal és az Édeskeserű című produkció is.

A programban helyet kaptak Paár Julcsi gyerekelőadásai, és folytatódnak a Hagyományok Háza előadássorozatai, a Fókuszban a koreográfusok és a Mesterek és tanítványok is.

Emellett találkozhat a közönség a határon túli hivatásos magyar néptáncegyütteseknek lehetőséget adó Határtalan táncfőváros című programmal is.

A közleményben kiemelik:

 a Magyar Állami Népi Együttes fontosnak tartja, hogy a táncos előadások mellett a zenekar is szerepet kapjon, ezért Zenészportrék címmel indítanak új sorozatot.

Mihályi Gábort, a Magyar Állami Népi Együttes vezetőjét idézik, aki kiemelte: a februári előadásokon a fúvós hangszerek kerülnek előtérbe, Gera Attila és Margetán Máté muzsikál majd.

A közleményben kiemelik: az együttes 2024-ben is a folyamatos megújulást szem előtt tartva alakítja repertoárját, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a változó világban a stabilitást képviselje. 

Ez a stabilitás a mi hagyományos népművészetünk. Hiába használjuk a legmodernebb technikai eszközöket, nekünk mindig a tudásunkat és hitvallásunkat megalapozó hagyományos kultúra lesz a legfontosabb

 - emelte ki Pál István Szalonna, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője.

Mint mondta, a Magyar Állami Népi Együttes feladata, hogy bemutassa a Kárpát-medence gazdag és színes népművészetét. "Nekünk ezt a folytonosságot kell megmutatni, de mindig az állandóságba kapaszkodva" - tette hozzá.

A Magyar Állami Népi Együttes két bemutatóval is készül. "Az egyik döntő módon fiatal alkotóinkhoz köthető, hiszen fontosnak tartjuk, hogy ifjú koreográfusaink, táncosaink minél több lehetőséghez jussanak" - mondta Mihályi Gábor. Hozzátette: a másik bemutatón a tervek szerint egy más műfajból érkező ifjú, elismert alkotóval dolgoznak majd együtt.

Mihályi Gábor elmondta: a 2025-ben 25 éves jubileumát ünneplő Naplegenda színpadra állítását is tervezik.

A programokról további információk ITT érhetők el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!