Mozgókép

2020.08.30. 16:13

A zsűri különdíját kapta az Apró mesék című film Várnában

A zsűri különdíját nyerte el péntek este a várnai Love Is Folly elnevezésű filmfesztiválon Szász Attila rendező Apró mesék című filmje – tájékoztatott a Nemzeti Filmintézet.

Szabó Kimmel Tamás (b), Kerekes Vica és Molnár Levente színművészek, főszereplők Szász Attila Apró mesék című filmjének sajtóvetítése után a fővárosi Puskin Moziban 2019. március 6-án.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A Bolgár Filmközpont szervezésében 1993 óta rendezik meg a Love Is Folly, azaz A szerelem bolondság címmel a szerelmesfilmek nemzetközi mustráját Várnában.

A seregszemle évről évre mintegy kilencven játékfilmet vonultat fel, a díjakról nemzetközi szakmai zsűri dönt. A várnai filmünnepet idén augusztus 21. és augusztus 30. között rendezték meg olvasható a pénteki közleményben.

Az Apró mesék közvetlenül a második világháború után játszódik, amikor zűrzavar és bizonytalanság uralkodik Magyarországon. Egy szélhámos megpróbál hasznot húzni ezekből a zavaros időkből, és amikor menekülnie kell Pestről, egy titokzatos nő és a fia nyújt neki menedéket az erdő mélyén. Miközben háborús démonaival viaskodik, szenvedélyes szerelmi viszonyba keveredik a nővel, akinek a férje bármelyik nap hazatérhet a frontról.

Az Apró mesék főszerepeiben Szabó Kimmel Tamás, Kerekes Vica és Molnár Levente látható, a forgatókönyvíró Köbli Norbert, a producer Lajos Tamás, a társproducer Köves Ábel volt.

Borítókép: Szabó Kimmel Tamás (b), Kerekes Vica és Molnár Levente színművészek, főszereplők Szász Attila Apró mesék című filmjének sajtóvetítése után a fővárosi Puskin Moziban 2019. március 6-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában