Európai Szuperkupa

2020.09.23. 11:40

Sporttörténelmi mérkőzést rendeznek a Puskás Arénában

Több szempontból is történelmi lesz a Bayern München és a Sevilla csütörtöki összecsapása az Európai Szuperkupáért; Magyarország először rendez a férfi klubfutballban egymérkőzéses döntőt.

Hungary's players warm up during a training session on the eve of the friendly football match between Hungary and Uruguay at the Puskas Arena football stadium in Budapest on November 14, 2019. (Photo by ATTILA KISBENEDEK / AFP)

Forrás: AFP

Fotó: Attila Kisbenedek

A Bajnokok Ligája-győztes müncheni csapat és az Európa-liga-nyertes Sevilla összecsapása abból a szempontból is egyedi, hogy

ez lesz a koronavírus-járvány kitörése óta az első olyan mérkőzés az európai szövetség (UEFA) égisze alatt, amelyet nézők előtt rendeznek meg.

A találkozón 20 ezer néző lehet jelen, ami a létesítmény teljes befogadóképességének 30 százalékát jelenti. Mindkét csapat részére három-három ezer jegyet biztosított az UEFA, a fennmaradó jegyek megvásárlására a lehetőséget pedig kisorsolta a beérkezett több tízezer igénylésből. A Sevilla 2500 jegyet visszamondott, és bejelentette, hogy csak 500 szurkolója kíséri el a csapatot Budapestre, míg a Bayern részéről várhatóan 2100 szurkoló érkezik a meccsre.

Az UEFA bejelentette, hogy egyfajta tesztként kezeli a mérkőzést, mivel ennek tapasztalataitól teszi függővé, hogy a jövőben – akár válogatott szinten is – visszatérhessenek a nézők a stadionokba.

A csütörtöki találkozóra a Bayern a hatodik BEK/BL-sikerével, míg a Sevilla ugyancsak a hatodik UEFA Kupa/El-diadalával kvalifikálta magát, mindkét együttes a második sikerére hajt az Európai Szuperkupában. Előbbi 2013-ban a Chelsea, utóbbi 2006-ban a Barcelona legyőzésével hódította el a trófeát.

Az Európai Szuperkupa történetében ez lesz a harmadik német-spanyol párharc, a La Liga képviselői eddig százszázalékosak, 1992-ben a Barcelona még két mérkőzésen, 3-2-es összesítéssel nyert a Werder Bremen ellen, öt évvel később pedig a Borussia Dortmundot győzte le 3-1-es összesítéssel.

Mindkét együttes „élen jár” az elveszített finálék tekintetében, a Sevilla – a Barcelonához hasonlóan – négy, a Bayern pedig három ilyen összecsapást bukott el.

A két csapat közös múltja mindössze két találkozóból áll: a Bajnokok Ligája 2017/18-as idényének negyeddöntőjében az első felvonáson a Bayern 2-1-re nyert idegenben, míg a müncheni visszavágón gól nélküli döntetlen született.

Érdekesség, hogy mindkét csapat játszott már Magyarországon nemzetközi kupamérkőzést, mindkét esetben az Újpest volt az ellenfél.

A Bayern 1974-ben a Bajnokcsapatok Európa Kupája elődöntőjének első mérkőzésén 1-1-es döntetlent ért el a lila-fehérekkel szemben, végül 4-1-es összesítéssel lépett tovább és meg is nyerte története első trófeáját a sorozatban. A Sevilla 2018 augusztusában az Európa-liga selejtező második fordulójában került össze az Újpesttel, a Szusza Ferenc Stadionban 3-1-re diadalmaskodott és 7-1-es összesítéssel jutott a következő körbe.

Gyakorlatilag kijelenthető, hogy a két legjobb formában lévő európai futballcsapat találkozik egymással a Puskás Arénában, ugyanis a Bajnokok Ligáját a sorozat történetében először százszázalékos teljesítménnyel elhódító Bayern egymást követő 22 győzelemnél és 31 veretlenül megvívott találkozónál jár, míg a Sevilla legutóbbi 21 tétmérkőzésén nem talált legyőzőre. A müncheniek formájáról mindent elárul, hogy a Bundesliga múlt heti nyitófordulójában 8-0-ra ütötték ki a Schalkét. A Sevilla a La Ligában még nem lépett pályára.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában