2024.04.30. 10:36
Megyeri Csilla lett a Való Világ 12. évadának egyik műsorvezetője
A debreceni szépség a sors kezét látja a dologban.
Az Instagram-oldalán jelentette be az örömhírt követőinek
Forrás: MW-archív
Puskás Péterrel karöltve Megyeri Csilla lesz a Való Világ 12. évadának műsorvezetője – jelentette be Instagram-oldalán az örömhírt a debreceni szépség. A ValóVilág12 Puskás Peti és Megyeri Csilla vezetésével május 5-én vasárnap veszi kezdetét.
– Ez a végzettségem, ez a szerelmem. 7 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra találkozzunk. Remélem, hogy sokáig együtt maradunk majd – fogalmazott az örömhír kapcsán.
Rámutatott, talán valahol a felkérés sorsszerűségét is mutatja, hogy pont 7 év telt el azóta, mióta utoljára TV műsort vezethetett.
A bűvös szám apropóján meg is osztotta gondolatait követőivel.
7 évente valami történik… valami egészen “más”… hidegrázós változás… Azt mondják a “nagyok”, hogy 7 évente változik az ember, 7 évente cserélődnek a sejtek, 7 évente változik az ember élete, teste, lelke…
– majd leszögezte: Néhányan, úgy tűnik, hogy előttünk járnak, míg mások mögöttünk, azonban mindenki a saját pályáját futja meg a saját idejében.
Nem vagy túl korán és elkésve sem. Pont időben vagy!
– tanácsolta Jay Shetty szavai nyomán követőinek az újdonsult műsorvezető.