Az élettörténet, mely végigkísér utunkon

Sokan úgy vélik, az érzelmi intelligencia (EQ) kétszer olyan fontos, mint az IQ. Ez azonban téves megközelítés, ugyanis mindkettő nélkülözhetetlen. Dr. Kádár Annamária pszichológus szerint, bár az érzelmi intelligencia fejlesztése hosszú folyamat, vannak olyan útravalók, melyeket ha a család és a pedagógusok a gyermek mögé tesznek, később meg tud küzdeni a nehézségekkel. A pszichológus kitért a dackorszak kezelésére, valamint az életmese fontosságára is.

Kutatások bizonyítják, hogy magasabb az önbecsülése és a rugalmas alkalmazkodóképessége (krízishelyzetben mennyire tudunk visszatalálni az eredeti egyensúlyi állapotunkba – a szerk.) annak a gyereknek, aki sokat tud a családjáról, múltjáról, vagyis ismeri a történetüket. – Az eredményt az integrációs énnel magyarázzák a kutatók, vagyis az az érzés, hogy nem csak én vagyok egyedül a világban, ott van mögöttem egy történet, amit az én nagyszüleim, dédszüleim, szüleim a maguk módján végigjártak.

„Az életmese a legfontosabb hamuban sült pogácsa, amit egy gyerek mögé tehetünk ahhoz, hogy ha ő végigmegy az életútján, meg tudjon küzdeni a saját külső-belső sárkányaival”

– fogalmazott Kádár Annamária.

A pszichológus azonban figyelmeztet, nem mindegy, hogy kora gyermekkortól kezdve hogyan meséljük el a családunk történetét. Az emelkedő narratíva szerint egy negatív pontból pozitívba érkezünk a történet végén. Sokkal gyakoribb viszont az ereszkedő narratíva, vagyis egy pozitív pontból jutunk el egy negatívba: meg volt mindenünk, de nagyanyád elkártyázta a családi vagyont, azóta végünk – mondott egy példát a szakember, aki úgy véli, egyik sem támogató kommunikáció a gyerek életében. Szerinte a váltakozó narratívát célszerű használni: leégett a ház, de aztán újraépítettük. Belekeveredtünk egy galibába, de valahogy csak kibogoztuk magunkat belőle. Kádár Annamária hangsúlyozta, a családtörténetből nem kell kikozmetikázni az élet­eseményeket. Az érzelmi intelligencia fejlesztésének ugyanis egyik alappillére, hogy megtanítjuk a negatív életesemények és a negatív érzések integrálását, hogy egy koherens élettörténeti narratíva tudjon kialakulni.

Az első 18 év

A gyereknek az életmeséje már születése előtt elkezdődik, hiszen van egy történet arról, mennyit és hogyan vártak rá, miként választották ki nevét stb… Általában az első év a kisded életében tökéletesen le van dokumentálva, azonban az azt követő időszakot is fontos lenne rögzíteni. – Ha egyetlen egy hamuban sült pogácsát adhatnánk a gyereknek, akkor legyen az az ő életmeséje leírva – jegyezte meg. A szakember minden szülőnek azt tanácsolja, ha teheti, írja le gyermeke életmeséjét egészen 18 éves koráig, melyben foglalkoznak a pozitív és a negatív eseményekkel is.

A történetnek valószínűleg akkor lesz jelentősége a gyermek számára, amikor maga is családot alapít, vagy amikor már a szülei nem tudják elmondani, s mindez már csak papírra vetett történetté alakul.

PÁTZ