Takaros csapat verődött össze

Akkor is hangos volt az év utolsó éjszakája, de nem a petárdáktól, trombitától meg tűzijátéktól, hanem a marhakolompok hangjától. Zilahi Zoltánné Annuska néni csupán néhány éve él a megyeszékhelyen, gyermekkorát és élete nagy részét Nyírábrányban töltötte. 82. szilveszter éjszakáját várja az idén. Kislány korában izgalommal telve, ma már inkább olvasással tölti az év utolsó éjszakáját. Ha nyugovóra tér, csak hallgatja a város zaját, és minden évben felsejlik emlékezetében a nyírábrányi gyermekkor, és az év utolsó éjszakája.

- Apánk rendszerető ember volt, nemigen kedvelte, ha bárki is elhurcolta a szerszámokat. Mindennek a helyén kellett lenni, hogy ha szükség volt rá, kéznél legyen. Szilveszterkor mégis kivételt tett, ami nagy szó volt számunkra. Ilyenkor a három bátyám, Sanyi, Jani meg Gyuri, leakasztották a télen az ól falán pihenő marhakolompot, és izgalommal várták, hogy besötétedjen, aztán indulhassanak „kolompolni”. A pléhből készült, harang alakú hangjelző legeltetéskor a marha nyakában lógott. Belsejében volt egy függő nehezék, ha mozdult az állat, megszólalt a kolomp is. Kettős szerepe volt: a többi jószág is tudta a hangról, hogy hol a csorda, mentek a hang után, a gazdáknak meg messziről jelezte esténként, hogy lehet kaput nyitni, a napi legeltetés után jön hazafelé a gulya – magyarázta Annuska néni, majd folytatta. – Apánk leakasztotta a kolompot, a fiúk meg elindultak vele óévet búcsúztatni. Úgy rázták, majd' kiszakadt a közepe. Hangosan kurjongattak, és kézről kézre járt a zajkeltő eszköz is, amivel búcsúztak az évtől. Utcáról utcára haladtak, ahol már szinte füleltek a lakók, vajon mennek-e feléjük a „kolompolók”, akiknek az ablakból integettek. Ahol fiúgyermek volt, már útra készen állt, és csatlakozott a társakhoz. Mire minden utcát feljártak, jókora kis csapat verődött össze. Szinte minden háznál volt házőrző kutya, de nem kellett őket félteni, mint manapság a petárdáktól, tűzijátéktól. Tisztességből megugatták a kolompolókat, de nem volt idegen a kutyák számára a mindennapi életből jól ismert kolomp hangja.

Zilahi Zoltánné emlékeit lejegyezte: Kedves Zilahi Enikő