Spanyolországban érte a járvány a böszörményi lakóautós párt

A hajdúböszörményi pár néhány éve szabadságvágytól vezérelve úgy döntött, hogy lakóautóval körbeutazza Európát. A sors fintora, hogy a jármű, ami eddig a felhőtlen szabadságot kínálta, most annak éppen az ellenkezőjét testesíti meg. Kitti és Zoli történetét tavaly nyáron már bemutattuk olvasóinknak, ám a napokban ismét megkerestük őket, hogy utánajárjunk, milyen az élet egy lakóautóban a koronavírus-járvány idején.

Újratervezés

Kittiék hetekkel ezelőtt azzal a szándékkal indultak útra Málagára, hogy munkát vállaljanak. A spanyol kikötővárosba érve azonban azzal szembesültek, hogy egyelőre kevés esélyük van állást találni, hiszen a szezon csak húsvét táján kezdődik. Mivel ettől már csak egy hónap választotta el őket, úgy döntöttek, a fennmaradó időben megnéznek még néhány helyet az országban, majd később visszatérnek és újra próbálkoznak. A járvány azonban közbeszólt.

A krízis előszele végül március 11-én, Madridban érte őket, ahol jóformán az orruk előtt zárták le a nevezetességeket. Ekkor még nem sejthették, hogy a járvány egyik legnagyobb európai gócpontjában tartózkodnak, de tudták, nincs maradásuk, ezért visszafordultak abba az irányba, ahonnan érkeztek. Egy ismerős, elszigetelt helyet kerestek, ahol átvészelhetik a járványt. Végül Valdepeñas városában kötöttek ki, ám addig is kalandos útban volt részük.

Az Isten háta mögött se

– Egy erdő és egy tó szomszédságában telepedtünk le, mert azt gondoltuk, ott biztonságban leszünk. Csendes, félreeső helynek tűnt – kezdte mesélni Zoli a fővárosban tett látogatás után történteket. – Két nappal később, március 14-én a kormány szükségállapotot hirdetett, s ekkor megjelentek a környéken a polgári védelem munkatársai, akik azt ajánlották az embereknek, hogy menjenek haza. Nekünk nem volt hova menni, hiszen Spanyolországban nem rendelkezünk lakcímmel, ezért inkább maradtunk, a helyzetre való tekintettel pedig a hatóság is elfogadta a döntésünket. Már ekkor tudni lehetett, hogy március 16-ától teljes kijárási tilalmat rendeltek el. Egy nappal a rendelkezés érvénybe lépése előtt az erdőt is körbeszalagozták, s közölték, hogy mennünk kell – folytatta.

Nem volt egyszerű ideális parkolóhelyet találni, hiszen hatályba lépett a kormányrendelet, vele együtt pedig az „indokolatlan utazás” is tiltólistára került. Az erdőket, parkokat körbekerítették, így többé a természet sem nyújthatott menedéket. Mindezek után közel egy hétig egy ezer fős településen tartózkodtak, amelyet már ismertek. Egy nap azonban vásárlásból hazatérve azzal szembesültek, hogy a parkolóhely üzemeltetését a járványügyi helyzet miatt felfüggesztették, ahogyan egyéb szervizhelyek, hotelek, apartmanok és kempingek működését is. A lakóautósok életét ezzel teljesen ellehetetlenítették, a csapokat elzárták, a tartályok karbantartása kérdőjelessé vált. Hamarosan mégis találtak egy biztosnak tűnő menedéket. – Utoljára Valdepeñas lakóautó parkolójában kötöttünk ki. Ez a város Madrid és a tengerpart között helyezkedik el, majdnem félúton. Már jártunk itt korábban, és bár az érkezésünkkor még nyitva volt, pár órával később ezt a lakóautós parkolót is lezárták. A rendőrök felszólítottak bennünket és még pár lakóautóst, hogy hagyjuk el a létesítményt, de hozzátették, hogy a környéken parkolhatunk. Szerencsére a csapok továbbra is működnek, az ingyenes szolgáltatásokat itt változatlanul igénybe tudjuk venni – tette hozzá Zoli.

Tilalom, nagy T-vel

Míg hazánkban korlátozást rendeltek el, Spanyolországban jóval szigorúbb intézkedést vezettek be: megtiltották, hogy az emberek indokolatlanul kitegyék a lábukat, és folyamatosan járőröznek, ellenőrzik a szabályok betartását.

Kivételes esetekben – munkába járás, idős ember ellátása, gyógyszerbeszerzés, élelmiszervásárlás – ideiglenesen elhagyhatják otthonaikat, de a rendőrök bármikor számon kérhetik az utcán tartózkodókat. Zoli és Kitti számára még az sem jöhet szóba, hogy kiüljenek levegőzni a lakóautó elé.

– A spanyolok fegyelmezettek, betartják az előírásokat, pániknak nyoma sincs – vette át a szót Kitti. – Láttunk olyat, aki még autóban is maszkot viselt, a kétméteres távolságot pedig mindenki betartja. Természetesen mi is alkalmazkodunk, maradéktalanul követjük a szabályokat – mondta a pár hölgy tagja, aki kedvese mellett két kiskutyával is osztozik a lakóautón. – Kizárólag akkor mozdulunk ki, ha dolgunk akad a tartályokkal, vagy kutyát sétáltatunk. Utóbbinak szigorú feltételei vannak mióta nyilvánvalóvá vált, hogy sokan visszaéltek a lehetőséggel, ugyanis kölcsönadták kutyáikat. Ezért egyhuzamban legfeljebb negyed órát tölthetünk kedvenceinkkel a szabadban, azt is csak egyedül, nem párban, és a „lakóhelytől” számított pár száz méteren belül kell maradnunk – részletezte.

Mint mondták, a közelükben bolt és mosoda is található. Jóformán alig találkoznak másokkal, így elenyésző a fertőzés kockázata. A bevásárlás Zoli reszortja, aki kérdés nélkül mondja, a járvány kezdetén ott is kifosztották néhányszor a boltokat. – Főként a tartós élelmiszereket kapkodták el, de mára ez lecsengett. Hiánycikk maradt azonban a tiszta alkohol, amit a járvány előtt be lehetett szerezni. Az üzlethelyiségben ugyanabban az időben csak korlátozott számú vásárló tartózkodhat. Néhány hete emiatt még rendre feltorlódott a sor a bolt bejárata előtt, de már nem tapasztalok ilyesmit. A vásárlók részére egyébként nylon kesztyűt és kézfertőtlenítő gélt helyeztek ki, amit kötelező használni – fűzte hozzá.

– A kijárási tilalom egy hónap után annyiban enyhült, hogy április 13-án, hétfőn elkezdték beindítani a termelést a gyárakban, így néhány szektorban a munkások visszatérhettek dolgozni, számukra két hétre szólt a leállás. Eddig csak az ellátást biztosító ágazatokban dolgozókat (egészségügy, élelmiszeripar) engedték munkába járni. A könnyítés azonban a mi helyzetünket nem érinti, hiszen minden egyéb előírás továbbra is érvényben van. Az éttermek csak házhoz szállítással működnek, az iskolák, szórakozóhelyek nem üzemelnek, a kirándulóhelyek nem látogathatók, a játszóterek, parkok változatlanul le vannak zárva – sorolta Kitti.

Szorgos videószerkesztés

Azt hinnénk, ha az ember mindennapi élettere heteken keresztül tizenegy négyzetméterre korlátozódik, amelyen másodmagával és két kistestű ebbel is osztoznia kell, csak egy kiadós terápia után talál régi önmagára. Kitti és Zoli azonban megdöbbentő könnyedséggel és optimizmussal sorolták, mi mindennel foglalják el magukat a bezártság ideje alatt. – Videószerkesztéssel telnek a napok, fejlesztjük a csatornánkat. Rengeteg olyan nyersfelvételünk van, amelynek megvágására eddig nem volt időnk. Emellett folyamatosan gondolkodunk új témákban, amiket akár a lakóautón belül is megvalósíthatunk. Olyan ember vagyok, aki feltalálja magát, soha nem unatkozok – árulta el Kitti.

Szavaiból arra következtetek, Zoli egy fokkal nehezebben viseli az elzárkózást. – Főzök, filmet nézek, sokszor beszélünk telefonon az otthoniakkal. Internet van, a kapcsolattartás és szórakozás ilyen szempontból biztosított. A testmozgás, túrázás és a szabadidős tevékenységek ugyanakkor nagyon hiányoznak. Jól esne egy kis környezetváltozás, már az is segítene, ha ki tudnának ülni a lakóautó elé, vagy egy rövid sétát megejthetnénk közösen, négyesben a kutyákkal – vallotta be.

A fiatalok két lábbal állnak a földön. Ami a járványt illeti, megteszik az óvintézkedéseket, de nem rettegnek a vírustól.

„Nem bagatellizáljuk el a dolgot, mert ez egy valós probléma, de nincsenek irreális félelmeink. Éppen ezért a híreket sem követjük állandóan, mert a számadatok csak megijesztik az embert”

– osztotta meg véleményét Kitti. Zoli helyeslően tette hozzá:

„Nem attól fog véget érni a járvány, hogy minden nap nézzük a televíziót.”

Amikor a jövőről kérdezem őket, ismét egyöntetű derűlátással és kalandvággyal szembesülök. Természetesen folytatják a lakóautós életmódot, és amint véget ér a járvány, ismét útra kelnek. Hogy hova? Ki tudja? Talán Franciaországba…

Tari Nóra