Az elégedetlenség mérgezően hat életünkre

Manapság az élet minden területén szeretnénk helytállni, de vajon hogyan hathat ez a fajta megfelelési vágy a mindennapjainkra? A témában Sándor Alexandra Valéria életviteli tanácsadót kérdeztük, aki az emberi elégedetlenségről is beszélt a Naplónak.

– Életünk során különböző szerepekben kell helytállnunk: már kisgyermekként megtanuljuk például, hogy másfajta viselkedést várnak el tőlünk az iskolában, mint otthon, vagy másképp természetes szólnunk a szüleinkhez, mint a barátainkhoz. Felcseperedve aztán egyre több szerepszemélyiséget „gyűjtünk be”, hiszen bizonyos életszakaszban akár egyszerre is lehetünk szülők és gyermekek, szerelmi partnerek és barátok, tanárok és diákok, illetve az sem mindegy, hogy milyen szerepet töltünk be a munkahelyünkön vagy bármilyen társaságban, közösségben, ahol megfordulunk. A különböző szerepekkel kapcsolatos elvárások személyen belüli „ütközése”, vagyis a belső szerepkonfliktus egyidős az emberiséggel. Manapság azért kerülhetett még jobban előtérbe, mert előbb a tömegmédia, majd az internet és a közösségi média térhódításával egyre több információ, inger ér bennünket. Többféle szerepminta jut el hozzánk, többféle elvárással, többféle mércével.

Szerepkonfliktusok feloldása

– Sokkal szélesebb az összehasonlítási alapunk, mint régebben. Ennek a pozitív oldala maga a sokszínűség, hogy már régóta tudjuk: egy szerepet nem csupán egyféleképpen lehet alakítani. A negatív oldala pedig az, hogy ha nem vigyázunk, akkor akár öntudatlanul is lépten-nyomon összehasonlíthatjuk magunkat embertársainkkal, pedig valószínűleg nem is reális az a kép, amit látunk a másikról például a közösségi médiában. Problémát jelenthet az is, ha a belső értékeink nem esnek egybe valamilyen vélt vagy valós külső elvárással, például ha mást gondolunk a férfi-női, szülő-gyermek vagy főnök-beosztott szereppárokról, mint amit úgy érezzük, hogy gondolnunk „kellene”. A szerepkonfliktus feloldásához vezető első lépés, ha magunkban tisztázzuk, hogy a saját értékrendünk, meggyőződésünk és tapasztalataink szerint mi számít követendő példának, tehát mit várunk el saját magunktól.

Kihívások, nehézségek

A szakember ismertette: „a szomszéd kertje mindig zöldebb”, tehát mások életét akkor is hajlamosabbak vagyunk jobb színben látni, ha valójában szó sincs erről. – Az emberi lélek és személyiség annyira összetett, sorsunk pedig annyira szerteágazó, hogy csak a legritkább esetben tudhatjuk, mi zajlik valójában a másik életében, milyen tapasztalatok vannak mögötte, s milyen áldozatokat kellett meghoznia azért, hogy ott tartson, ahol tart. Egyszerűen nem tudhatjuk pontosan, min ment keresztül egy-egy embertársunk a diplomáért, a munkahelyi előléptetésért, a házasságáért, a gyermekáldásért vagy bármiért, ami a külvilág előtt „sikernek” számít. Nem véletlenül tartja a régi bölcsesség, hogy ha feketén-fehéren tudnánk, milyen utat kellett bejárnia a másiknak a sikerhez, akkor biztosan nem irigyelnénk tőle. Amellett, hogy mindig érdemes önreflexiót tartani – tehát alaposan és kendőzetlenül megfigyelni, milyen érzéseket és gondolatokat váltanak ki belőlünk az élet történései, legyen szó saját magunk vagy mások életeseményeiről –, jó, ha szem előtt tartjuk: mindenkinek nap mint nap megvannak a maga kihívásai, nehézségei. Csak éppen nem feltétlenül azt szokás a külvilág elé tárni, mert minden ember természetes módon inkább elismerést és pozitív visszajelzést szeretne kapni – mondta.

Megbecsülni azt, ami van

Sándor Alexandra Valéria felhívta a figyelmet, hogy teljes mértékben megváltozna az életünk, ha megtanulnánk örülni annak, amink van. – Még sok-sok éve láttam egy kis képregényt az interneten, ahol az egyik, szerényebben öltözött figura azt kérdezi a szemlátomást gazdagabb másiktól, hogy van-e csokija. A másik erre azt feleli, hogy nincs, viszont van rengeteg pénze meg egy luxusautója. Erre az első csillogó szemekkel felé nyújt egy darabot a csokijából – úgy, hogy nála az édességen kívül semmi más nincs. De örül annak a kevésnek, ami megadatott neki, és készen áll rá, hogy megossza azzal, akinek éppen nincs. A tanulság, hogy valójában nem az számít, mink van (vagy éppen mink nincs), hanem az, hogy miként viszonyulunk ahhoz, amink van, tudunk-e örülni neki – mondta.

Nagy Emese