Öt szakasza van a gyásznak, és csak az utolsó az elfogadás

Közeledik a mindenszentek és a halottak napja, idén rendhagyó módon emlékezik meg az ország az elhunytakra. Ezeken a napokon felerősödik az emberekben a bánat, a hiányérzet az elvesztett szerettek után. Lapunk Sándor Alexandra Valéria életviteli tanácsadót kérdezte a témában, aki többek között elmondta, hogyan lehet kezelni az elmúlást, illetve a jelenlegi helyzet mennyire teszi nehezebbé a megemlékezést.

„Az első és legfontosabb, hogy felismerjük és elfogadjuk a saját érzéseinket, emellett pedig tiszteletben tartsuk a társainkét.”

Virginia Satir, a XX. század egyik legnevesebb családterapeutája úgy fogalmazott, hogy alapvető jogunk van a saját gondolatainkhoz és az érzéseinkhez, mint ahogy ahhoz is, hogy kimondjuk őket, függetlenül attól, hogy a környezetünk mit vár el tőlünk. Amikor például ránk tör a szomorúság vagy a hiányérzet, először is érdemes tehát tudatosítanunk magunkban, hogy ezek is hozzátartoznak az élethez, különösen pedig a gyászfolyamathoz – fogalmazott elöljáróban, majd hozzátette: – A gyász a veszteségre adott természetes reakció, de rendkívül összetett folyamat: nincs belőle két egyforma, még ugyanaz az ember sem ugyanúgy gyászolja meg két hozzátartozóját. Ezzel együtt vannak benne bizonyos általános törvényszerűségek, például az, hogy megvannak a szakaszai, melyeket semmiképpen sem szabad siettetni. Az első szakasz a tagadás, amikor a döbbenet ereje hat ránk, és még nem hisszük el a történteket. A második szakasz a harag, egyfajta tehetetlen düh, amiért így kellett történnie. A harmadik fázis az alkudozás, amikor eljátszunk a gondolattal, hogyan tudnánk visszahozni őt az életbe, mi mindent tehettünk volna még meg érte. A negyedik fázis a depresszió, amikor rájövünk, hogy felesleges az alkudozás, mert az események visszafordíthatatlanok. Az utolsó szakasz pedig az elfogadás, amikor már el tudjuk fogadni a szeretett személy halálának tényét, túl vagyunk a megrázkódtatáson, és a szívünkben őrizzük az emlékét.

„Bármelyik szakasznál előfordulhat, hogy úgy érezzük, beszélni szeretnénk minderről egy hozzánk közel álló személlyel, vagy akár egy pszichológussal, de egy kis egyedüllét iránti igény is természetes lehet”

– mondta.

Elmagányosodás veszélye

A szakember kiemelte, a járvány terjedése elleni óvintézkedések betartása kulcsfontosságú, s nemcsak saját magunkra kell gondolnunk, hanem a koruk vagy egészségi állapotuk miatt veszélyeztetett szeretteinkre is. – A telefonos vagy internetes kapcsolattartás jelentősége nagymértékben megnőtt a mostani időszakban, érdemes élni ezekkel a lehetőségekkel, amennyiben adottak a technikai feltételek, ha pedig nem adottak, akkor elgondolkodhatunk rajta, hogy akár ajándékképpen biztosítsuk mindezt azoknak, akiket jobban fenyeget az elmagányosodás veszélye. Egy rövid beszélgetés vagy üzenet is elegendő lehet ahhoz, hogy tudassuk a másikkal: gondolunk rá, törődünk vele, fontos nekünk, szeretjük – javasolta, ezután válaszolt a következő kérdésünkre: mindenszentek, halottak napján felerősödik-e a gyász, a fájdalom?

„Ez attól függ, hogy a gyász melyik szakaszában járunk éppen, mennyire friss a sokkhatás, hol tartunk a történtek feldolgozásával.”

Fontos, hogy mivel magának az életnek is megvannak a pozitív és a negatív aspektusai, tehát nem „csak fekete” vagy „csak fehér”, ezért teljesen természetes, ha jó és rossz érzések, emlékek egyaránt kavarognak bennünk. Van, akinek a temetés jelenti azt a tapasztalatot, amire örökké emlékezni fog, míg másnak egy-egy közös élmény az utolsó vagy akár egy sokkal régebbi időszakból. Bármi, ami felszínre tör, annak van létjogosultsága, ne akarjuk elnyomni magunkban! – válaszolta.

Kezelni az érzéseket

Az életviteli tanácsadó úgy fogalmazott,

a gyászidőszakban felmerülő negatív érzések egyik leggyakoribb forrása, hogy úgy érezzük: nem mondtuk el mindazt az elhunytnak, amit szerettünk volna, s ezt visszafordíthatatlan, jóvátehetetlen mulasztásként éljük meg.

– Ennek a feldolgozására nagyon jó kezdeti módszer, ha írunk neki egy levelet, amiben terjedelmi és tartalmi korlátok nélkül kifejtünk mindent, vagy egy mécsest gyújtva, békésen elvonulva, szóban fogalmazzuk meg a mondandónkat. Fontos tudni, hogy bármilyen felmerülő gondolatot és érzést képesek vagyunk kezelni, viszont ez nem azt jelenti, hogy muszáj egyedül megtennünk! Van, akinek egy kis egyedüllét tesz jót, egy séta a természetben, míg mások az erőkifejtést igénylő sportra, vagy éppen egy bensőséges beszélgetésre esküsznek – árulta el.

– Személyiségtípustól függ, hogy ki mennyire tud egyedül megbirkózni a gyásszal. Akik inkább introvertáltak, tehát egyébként is alapvetően „jól elvannak” egyedül a mindennapokban – sőt az egyedüllétből tudnak töltekezni! –, könnyebben elrendezik magukban a gyászfolyamatot, ám náluk is normális, ha ilyenkor inkább megértő társaságot keresnek vagy szakemberhez fordulnak. Az extrovertált, társaságkedvelő, társaságban töltekező embereknél már más a helyzet, hiszen az egyébként is nagyobb kommunikációs igényük a szokásoshoz viszonyítva is megnövekedhet, amit most leginkább a velük egy háztartásban élőkkel, illetve online csatornákon keresztül tudnak kielégíteni. A modern kommunikációs csatornák akár közösségi élményt is képesek nyújtani a csoportos üzenetváltások, szűk körű bejegyzések és megosztott tartalmak segítségével – fűzte hozzá.

Az idei megemlékezés jelentősen eltér a megszokottól, mert most mindannyian egy nagy, közös, társadalmi szintű gyászfolyamatban vagyunk benne: gyászoljuk a járvány előtti életünket, az akkor megszokott mindennapjainkat. Ezt tetézik a változások miatt esetlegesen megélt egyéni veszteségek, illetve az azoktól független fájdalom a szeretteink elvesztése miatt.

– A gyermekek szeretnek kérdezni, s jó, ha a környezetük igyekszik mindig a lehető legjobb, ugyanakkor a koruknak is megfelelő válaszokat adni. Ha olyan elhunyt családtagról, barátról, ismerősről kérdeznek, akit nem ismerhettek, akkor bátran mutassunk nekik fényképeket, és meséljünk el egy-két kedves történetet, hogy el tudja képzelni, milyen volt az illető. Ha pedig maguk is keresztülmentek az elvesztésén, akkor érdemes felidézni a legszebb közös emlékeket, és a család hitének, vallásának, nézőpontjának megfelelően elmagyarázni, hogy az elhunytakat sohasem veszítjük el teljesen, hiszen örökké ott élnek a szívünkben – javasolta végezetül.

NE