Aki igazán akarja, meg tud élni ötvösként, vallja a fiatal ékszerkészítő

Kacsándi Barnabás fiatal ötvösként most a saját vállalkozásának beindításán dolgozik. Habár meglehetősen kacifántos út vezette őt a szakmáig, mára abszolút szerelmesévé vált.

– Már gyerekként is kreatív voltam, több évig zenéltem és szobrászkodtam. Akkor is ajánlották, hogy művészeti iskolába jelentkezzem, de sajnos elsőre nem nyertem felvételt. Mivel csalódott voltam, fellebbeztünk a művészeti szakgimnáziumba, ahová tényleg bekerültem ugyan, de az általam vágyott grafikus vagy mozgókép- és animációkészítő szak helyett az ötvös­osztályba kerültem.

„Fél év után válthattam volna, de addigra annyira megszerettem ezt a szakmát, hogy tudtam, jó helyre kerültem végül”

– osztotta meg lapunkkal Kacsándi Barnabás. Mint mondta, beleszeretett a gyártástechnológiába, abba, hogy egy egyszerű fémlapból maradandót alkothat.

Bonyolult eljárás

Nem is gondolnánk, hogy egy olyan, ránézésre talán egyszerűnek tűnő, megszokott darab, mint a karikagyűrű, milyen életutat jár be addig, amíg készen ékesíti a szerelmesek ujját.

– Az anyagot először előkészítjük a feldolgozáshoz. Vásárolható olyan fémgranulátum, amely már ötvözve van másfajta fémekkel, ez a feldolgozhatósághoz szükséges, ugyanis az ötvözéssel megfelelővé válik a fém olvadáspontja, ridegebbé válik az anyag. A granulátumot megolvasztjuk egy grafittégelyben, amelyben a fém olvadás után sem tapad fel, majd ebből kiöntjük formába. Ennek eredményeként huzalt kapunk, amelynek nincsen szabályos formája, ezt lehet majd alakítani egy speciális hengerlőgéppel – részletezte a szakember. Hozzátette, az ékszerkészítéshez matematikai, fizikai és kémiai tudásra is szükség van. – A karikagyűrű esetében a gyűrűsujjban lévő porc a lényeges, ennek mérjük le az átmérőjét, majd ezt a pi értékével szorozzuk fel, ehhez pedig az anyag vastagságának értékét adjuk hozzá kétszer. A kapott szám adja meg azt a huzalmennyiséget, amit használni kell a megfelelő méretű gyűrű elkészítéséhez – mondta.

Precíz tudást igényel

Megtudtuk: bár a gyártási folyamat hosszadalmasnak tűnhet, azok, akik rutinnal rendelkeznek, akár fél óra alatt képesek elkészíteni a már említett ékszert.

– Érdekes része az ékszerkészítésnek a lágyítás is, ami a megforrasztott fém formálhatóságához szükséges. Azért fontos, mert a felhevült fémben lévő részecskék a hirtelen hűtéskor ott szilárdulnak meg, ahol éppen vannak, nagyon erős kötés jön létre az atomok között, és ha kalapálással alakítani szeretném, akkor egyszerűen eltörik. A fémet 5-600 Celsius-fokig felmelegítjük, és denaturált szeszben hűtjük le, így a részecskék rendeződnek, és formálhatóvá válik a fém. A munkafolyamat végén már csak a gyűrűt méretre alakítjuk fa- vagy gumikalapáccsal, majd a forrasztásnál reszeljük, végül csiszoljuk – mondta el az ötvös.

Az alkotás szeretetére is szüksége van

Az ötvös arról is beszélt lapunknak, hogy ennek a csodás szakmának több száz éves múltja van, éppen ezért, ma már olyan teljesítményt kell nyújtania a szakembereknek, ami nemcsak a piaci igényeket elégíti ki, hanem valamiben különleges is.

– Fontos, hogy az ékszer mindig tükröz­ze az egyéniségét annak, aki viseli azt, ugyanakkor maradjon meg benne az a személy is, aki megalkotta. Az iskolában töltött idő alatt az anyag­ismeret mellett az alkotás szeretetét is el kell tudni sajátítani, enélkül nehéz helytállni ebben a szakmában. Manapság nagyon sokan vannak a piacon, rengeteg ékszerüzlet van már. Úgy gondolom, az, aki igazán akarja, aki képzi magát, és kellő vállalkozói szellemmel bír, az meg tud élni ötvösként, fent tudja tartani magát és családját a jövedelméből.

A fiatal alkotó arra a kérdésünkre, hogy számára mi a legszebb az ötvösségben, a következő választ adta.

„Ez tényleg nagyon szép szakma, annál csodálatosabb élmény nincs, amikor átadod a saját ékszeredet valakinek, és látod az arcán az örömöt. Ezért érdemes alkotni”

– tette hozzá Kacsándi Barnabás.

BBI