Az alkotásban talált végül önmagára a kabai bőrműves

A bőrművesség az egyik legősibb, legelső mesterségek közül való. Már az ősember is használt bőr alapanyagot, melyből különféle használati tárgyakat, ruhákat, tárolókat és tokokat készített. A bőr felhasználásának alapjai máig fennmaradtak, leginkább a pásztorkultúra őrzi azt. A népi bőrművesség a hagyományos paraszti eszközök mellett foglalkozik szűcsmunkával, táska- és lábbelikészítéssel, csonttal, rézzel, szaruval és fával is. Lukács Zsolt csaknem tíz évvel ezelőtt talált rá a mesterségre, és azóta – azon túl, hogy megélhetési lehetősége – szenvedélye is lett.

Zsoltnál kabai műhelyében tettünk látogatást: egy sarki ház alkotóhelyiségébe nyertünk betekintést, oda, ahol a mester keze alatt új életre kelnek az egykori élő organizmusok.

Mint megtudtuk, Zsolt csaknem tíz évvel ezelőtt egy riport miatt látogatott el a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégiumba, ott találkozott a mesterséggel. Azonnal beleszeretett, így elhatározta, hogy 32 évesen – bár nehezen ült vissza az iskolapadba – kitanulja a népi bőrművesség fortélyát. Elmondta, hogy az különleges időszak volt számára, hiszen akkoriban még kereste a helyét. Most úgy érzi, hogy az egykori háborgó lélek, rátalálva a bőrművességre, végre kiegyensúlyozottá vált. Négy évbe telt a nehézségeken túllendülnie, de mostanra egy jól működő, biztonságos vállalkozást épített ki magának, aminek fejlesztésén most is folyamatosan dolgozik.

Szeretet, tisztelet, alázat

Megosztotta, hogy már a tanulmányai folyamán piacképes tárgyakat készített, azoknak az árából pedig folyamatosan fejlesztette a szerszámkészletét. A pásztorművészetet tanulta el, ez az, amit a népi kultúrába illő módon, de továbbgondol a tárgyaiban, hiszen szerinte a ma emberét így lehet kiszolgálni. Mindent saját maga, kézzel készít, különféle motívumokat ragad ki a népi elemek közül, azok segítségével alkot újakat. Fontos számára, hogy minél többrétű termékrepertoárral tudjon előállni, és szavai szerint a tanulás, a megújulás folyamatosan jelen van az életében. Azt vallja, hogy a jó munka ismérve, ha a termék eladja magát. Mára sokan megismerik Zsolt munkáit, egyedi ízlése visszaköszön az általa alkotott tárgyakon.

A szeretet, a tisztelet és az alázat – szerinte ezek szükségesek mind az alkotáshoz, mind pedig a vásárlókhoz. Kifejtve a gondolatot, elmondta, nem lehet elmenni amellett, hogy az anyag, amivel dolgozik, egykor élő organizmus volt, ezért is adja meg annak a legnemesebb felhasználási módot. De ugyanígy a vásárlókkal is tisztelettel bánik, egy-egy tárgy megalkotása közben sokat gondol a megrendelőjére, folyamatosan figyelembe veszi a kéréseket. Az alázatnak meg is van a böjtje, sokan hívják fel pozitív visszajelzésekkel, kézhez kapva a terméket.

Elképzelése szerint évtizedek múlva is űzi majd a mesterséget. – Ha megadatik, akkor nem teszem le a szerszámokat 65-70 éves koromban sem. Ami örömet okoz, az éltet. Ebben hiszek. Annak, aki csak a pénzért csinálja, annak nagyon nehéz. Napokig készülnek a tárgyak, én is minden időt, amit alkotásra szánok, a ház körüli teendőkre szánt időből veszem el. Itt nincs fix bér, nincs minden hónapban fizetés. Sokan ezt a bizonytalanságot nem merik vállalni, de én nem bántam meg a döntésemet – mondta.

És hogy mi lehet a sikere titka? Azt mondja, hogy sosem teljesen elégedett azzal, amit csinál, mindig jobbat és jobbat szeretne, illetve képes elfogadni a kritikát is.

Együtt jóban-rosszban

Kitartásában támasza a menyasszonya, Máté Marianna is, aki egy ideje nem csak szemlélője és elismerője párja mesterségének: maga is alkot. Tanári főállása mellett készít – a népi vonalat megtartva – saját márkájú, modern bőrtermékeket. – Amikor délután az iskolából hazaérek, megfőzöm az ebédet, és csak utána megyek ki a műhelybe. Sokszor még éjfélkor is ott vagyunk. Ezt napi szinten nem mindig sikerül így összeegyeztetni, de nem lehetetlen. Szeretem azt, amit csinálok, ez sokat számít – mondta.

Marianna nem csak pedagógusként adja tovább tudását, Zsolttal együtt a bőrművesség fortélyaira is megtanítja a gyerekeket egyebek mellett pályaorientációs napok vagy táborok alkalmával. Mint mondja, számára nem okoz nehézséget a közös munka Zsolttal, az alkotásra pedig úgy tekint, mint jó levezetésre a nap végén.

BBI