„Földöntúli szerelemmel szeretem a szabadságom”

Szakál Adrienn szavai a zöld teája felé hullanak, de nem esnek bele hullámokat verve, mert megtartja azokat a gőz és képpé formálja szemem előtt a belvárosi kávézó asztalánál. Az olaszos jelenetben a liszt a szeretet, ami száll a levegőben, betakar mindenkit, aki közel van, könyökig fehér az újságíró mellett álló két kiskamasz, a férj, és jut belőle Rudi, a vizsla orrára is. Mindenki egyszerre beszél, mert mondhatják, az illemszabályok gátja földre hull itt, mint az almahéj. Készül a sütemény, beletesz mindenki valamit, s talán nem a nagy könyvben megírt recept szerint alakul, ám nevetéssel, elfogadással áthidalható egy-egy hiányosság. A végeredmény pedig a sütő melegében növekszik, aranyszínűre, finomra sül. Ilyen az élet és ilyenek benne a nők. Teremtők. A rendelkezésre álló alapanyagokból hozzák ki a legtöbbet. Kollégánk a Nők világa cikksorozat újraélesztése óta eltelt kerek egy esztendőben több mint negyven ilyen kivételes debreceni nőt ismert és ismertetett meg olvasóinkkal. Az évforduló alkalmából megfordítottuk a diktafont, s ő mesélt magáról.

Mivel úgy hiszem, az ember középpontjához az visz közel, ahogyan élete fordulópontjait értékeli, ezek felidézésére kérem. – Megtapasztaltam, hogy amikor felborulok, akkor biztosan egy hajtűkanyarban vagyok valami jobb felé, és ki kell várni az eljövőt – mondta, s időrendi sorrendben elsőként az Ady Endre Gimnáziumba való felvételét említette. Bár első „szakmai” sikerét az írás kapcsán szerezte kisiskolásként, ami egy kártyanaptárban öltött testet a barátságról szóló verséért a Kisdobos Magazinban, később pedig Arany Lajos újságíró iskolájába járt hétvégente, az LGT-láz az énekesi pálya felé terelte tizennégy éves korában. Az imádott középiskolában és szeretetteljes közösségben azonban más önépítő tapasztalatokra tett szert, mint amire kezdetben számított, s mire a végére ért, a színpad már nem tűnt oly egyértelműen vonzónak számára. A Miskolci Egyetem szociológia szakos hallgatójának aztán egy Erika írógép lett a kollégiumi „szobatársa”. A Rockinform újságírójaként lemezkritikákkal, koncertélmények beszámolóival, interjúkkal látta el az olvasókat. Szaladt az eseményről a szerkesztőségbe és bulizni, abban az életszakaszban azt gondolta, hogy ez a szabadság.

Egy fél élet anyaként

A következő sorsfordulat az első gyermeke születése volt, immár Debrecenben.

– mondja kacagva. A leggyönyörűbb pillanataim, amikor a kezembe adták a babáimat és megígértem nekik, hogy mindent megteszek a boldogságukért, élénken élnek bennem – idézte fel. Dia – ahogyan a legtöbben hívjuk – a szavak súlyát újságíróként különösen érzi, ezért hozzá is fűzte gyorsan: megtanultam öröm és boldogság között különbséget tenni. 

Nőnek akkor érzi magát leginkább, amikor segíthet másokon, éppen ahogyan tette egyik legerősebb mintája, a végsőkig nagyon aktív és mindig nett, a női furfangot okosan alkalmazó apai nagymamája. Dia utólag értette csak meg, miért kellett minden héten kibuszoznia Pallagra a mamához, hogy befűzze a cérnát a tűbe. A kiskamaszt a feladata felelőssé és fontossá tette, míg a találkozásokat rendszeressé. Az újságíró férje szemtükrében is igazán nőnek érzi magát, s ráadásként az elmúlt húsz évben nem telt el nap társa dicsérete nélkül.

A kifejezés szabadsága

A gőz eltűnt, a tea hűl, ráfordulunk az útján a következő éles kanyarra: a zenekar pályájának lezárására. Beszélgető partnerem első gyermeke három és fél éves volt, amikor az édesanya találkozott későbbi férjével, aki nevezetesen egy énekest kereső zenekar gitárosa volt. A Solar Surf mikrofonja mögé, Szakál Adrienn állt és élvezte, hogy újra használhatja hangját, illetve dalszövegírói képességét.

Dia és férje rövidesen három gyermekről gondoskodtak, s döntési helyzetbe kerültek. – Azt vettem észre, hogy az A38-ról hajnali négykor utazok haza, Debrecenbe a zenekari busszal és tudom, hogy hat órakor kakaót kell főznöm az ébredő kisgyermekeimnek. Szeretek dolgokat a falig elvinni, de éreztem, hogy ez nem fenntartható – emlékezett vissza.

A pitypangszedős óvodába kísérések, a „céltalan” séták, a siettetést mellőző gyermekélmények meghallgatásának évei meghozták a vágyat, a sorsfonal félig fércelt iskolai szálának elvarrására. Az önismereti út elején poroszkálva ugyanis nem a mostani, kimunkált eszközrendszerével kereste a szabadságát, úgy fogalmaz, „szétpunkoskodta” a 90-es éveket, s bár egyetlen percet nem bán belőle, a hiányérzet megmaradt: három főiskolára, illetve egyetemre járt és még mindig nem volt diplomája. A Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudomány szakának bizonyítványával a „zsebében”, illetve egy lángossal és fröccsel a kezében a Tisza-tó partján érte a következő fordulópont.

– idézi fel. A munkájában a Nők világa rovatot említi, mint a szabadság megélésének egy lehetőségét. Jóleső tapasztalása, hogy kell, mérvadó és működik a saját perspektívája. Azt is élvezi, amikor nem kell rohannia, tudósítást írni egy-egy eseményről, s megengedheti magának, hogy kigömbölyödjenek a gondolatai. Fontosak számára a példamutató cikkek, amikor felhívja egy társadalmi jelenségre a figyelmet a szováti cigánytelepen, a debreceni javítóintézet adventi ünnepségén vagy amikor gondolatokat oszthat meg Śivarāma Swami bhakti-jógival, a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetének egyik vallási vezetőjével folytatott beszélgetéséből.

Adódnak persze helyzetek, amikben nincs szabadsága, ezeket „konditeremként” fogja fel, nagyon szeret teljesíteni, szüksége van az ilyen megerősítésekre. Amikor mindentől függetlenül maga rendelkezik énidejéről, jógázik, erdőben sétál vagy olvas. Apropó függés. Dia vallja, sokkal kevesebb tényezőtől függünk, mint azt elképzelnénk. Ekkor feltűnésmentesen távolabb tolom magamtól a kávéscsészém. Így folytatja: 

HaBe