Illés Árpád: Az egész életemet végigkísérte a betegellátás

Bő évtizede vezeti a Debreceni Egyetem egyik belgyógyászati klinikáját („B") és a hematológiai tanszéket Illés Árpád professzor, aki a munka iránti alázatot a családjából hozta, hivatását viszont már önmaga választotta. Találkozásunk során két dolog gyorsan kiderült: az egyik, hogy önmagáról kizárólag orvos-oktatói szempontból akar beszélni. A másik, hogy a feszített munkarend nagyon kevés időt engedélyez számára. Cívishír-beszélgetés.

Belgyógyászat, hematológia, kardiológia, klinikai immunológia és allergológia szakvizsgája van: aki ennyi szakterületen otthon van, az már fiatalon orvosnak készült?

– Lényegében igen. Már általános iskolásként az élet, a természet érdekelt, megyei versenyeket nyertem, szinte felvételiznem sem kellett a gimnáziumba, amelyet Egerben végeztem biológia-kémia tagozaton. A tanulás nem okozott gondot, elsőre felvettek a Debreceni Orvostudományi Egyetemre, amit summa cum laude minősítéssel végeztem.

Családi indíttatásra választotta az orvosegyetemet?

– Egyáltalán nem. Emberszeretet, segíteni akarás, a gyógyítás vágya, a betegségek iránti kíváncsiság: ezek tereltek ebbe az irányba. Édesapám lakatos, édesanyám varrónő, ma is élnek, kilencven felettiek, igyekszem gondozni őket. Rózsaszentmártonban laktunk, az egész napot végigdolgozták, ahogy a nagyszüleim is. Mindenben támogattak, ugyanakkor olyan erős akaratú és szorgalmas voltam, hogy igazából nem szorultam segítségre. Az „első tűz" a családban, ahogy mondani szokták. A munkában hittünk, abban, hogy számít, ki mennyit, hogyan dolgozik, és nincs helye ügyeskedésnek.

Hogy indult a pályája a nyolcvanas években?

– Egyetemi hallgatóként nagy hatással voltak rám Szegedi Gyula professzor előadásai, a személyisége, a hozzáállása. Abban az időben ő vezette a III. számú Belgyógyászati Klinikát. A gyakorlaton megtapasztalhattam az ő és a munkatársai elhivatottságát, miközben az általuk végzett tudományos munka is tetszett. Megkérdeztem, dolgozhatnék-e nála, és mivel a végzősök rangsorában benne voltam az első ötben, az akkori szabályok értelmében kiválaszthattam, hogy hol szeretnék munkába állni. Így kerültem a III. sz. Belgyógyászati Klinikára.

Természetesen az általános belgyógyászattal kezdtem, ám hamarosan besoroztak. A Pécsi Központi Katonai Kórházban kötöttem ki, ahol alaposabban megismerkedhettem az endoszkópos, gasztroszkópos vizsgálatokkal, a gyomortükrözésekkel. Debrecenbe visszatérve a klinikai ügyelet mellett sorozóorvosként tevékenykedtem, mellette gasztroenterológiával, azaz emésztőrendszeri betegségekkel, gyomor- és végbéltükrözésekkel foglalkoztam. Ez a későbbiekben máj- és vesebiopsziával (mintavétellel), hascsapolással (a hasűri folyadék eltávolításával), peritoneális dialízissel bővült. Utóbbi a veseelégtelenségben szenvedőknél szükséges vértisztítási eljárás.

Aztán változtak az idők, de az ember ilyenkor – fiatalon – még mindenre hajlandó. Két kolléga távozása miatt Szegedi professzor egyszer csak azt mondta: Árpád, maga most foglalkozzon reumatológiával! Nem szerettem annyira azt a területet. Aztán két munkatárs újra kivált a klinikáról, s jött az újabb ukáz: a kardiológiai intenzív osztály működtetésébe kellett beletanulnom. Így tettem le a belgyógyászati után a kardiológiai szakvizsgát. A hematológia a kedves tanítómesteremnek is tartott Berényi Ernő sajnálatos halálával lépett az életembe. Akkor ugyanis Szegedi professzor azt mondta, vegyem át a daganatos nyirokcsomó-betegségekben szenvedők gondozását, kezelését. Így kezdtem el 1990 körül a Hodgkin-limfómát tanulmányozni, ami a későbbiekben az egész tudományos munkásságom fő kutatási területévé vált, és e témában értem el tudományos fokozatokat (PhD, habilitáció, MTA doktora cím). Eközben számos fiatal, PhD-zett belgyógyász-hematológus dolgozott körülöttem, külön immun- és onkohematológiai osztályt hoztunk létre. A hazai hematológia középpontjába kerültünk, a tudományterület kivirágzott. Manapság a hematológiai ellátás a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Belgyógyászat „B" épületében zajlik, ahol saját csontvelő-visszaültetések mellett idegendonorosat is végzünk. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Központ finanszírozásától függően előbbiből évi körülbelül 80, utóbbiból körülbelül 20 zajlik nálunk. 2016 óta a legmagasabb európai minőségbiztosítási akkreditációval rendelkezünk, Kelet-Közép-Európában nincs más ilyen intézmény.

Az akarat mindenek felett

Akkor a debreceni hematológia nem küzd orvoshiánnyal?

– Nagyon nagymértékben kiteljesedtünk mind az ellátás, mind a tudományos munka vonatkozásában. Jelenleg majdnem húsz, belgyógyász és hematológus szakvizsgával egyaránt rendelkező szakorvosunk van, ennyien talán egyetlen más magyarországi intézményben sincsenek. Hangsúlyozom, itthon az egyetlenek vagyunk, akik a hematológia teljes területét lefedik: az általános és a ritka hematológiai betegségeket, az onko- és az immunhematológiai betegségeket, a hemosztazeológiát (véralvadási zavarok), az allogén és autológ transzplantációs sejtterápiát, valamint a transzfuziológiát is mi oktatjuk a hallgatóknak.

Milyen előnyeit érezhetik ennek a betegek?

– Negyven ágyon általános belgyógyászati ellátást nyújtunk 113 ezer hajdú-bihari lakosnak. Ennek előnye, hogy a hematológusaink a belgyógyászati szaktudásukat is frissen tarthatják. Hiszen sok betegünk egyszerre többféle problémával küzd. A hátránya, hogy az osztályon keverednek a belgyógyászati és a hematológiai esetek. Mivel a hematológiában országos központként funkcionálunk, tehát mindenhonnan érkeznek betegek, több ágyra volna szükség. Akin lehet segíteni, azt általában nem utasítjuk vissza. Bármelyik pácienst átvesszük, akivel nem boldogulnak, és bárkinek, bármikor második szakvéleményt adunk. Naprakészen tudjuk, hogy éppen mennyi betegünk van, és hogy hol tartunk az ellátásukban. Minden betegségre megvannak a munkacsoportjaink szakértő vezetőkkel. Ők nemcsak a Magyarországon elérhető legkorszerűbb gyógyszerelést biztosítják, hanem azt a tudományos munkát is építik, amelyeket hazai és nemzetközi szinten megosztunk. A munkatársaim országosan is vezető szerepeket töltenek be; magam hat éven keresztül voltam a Magyar Hematológiai és Transzfuziológiai Társaság elnöke.

Miért fejlődött az elmúlt tíz évben a hematológia olyan „robbanásszerűen", ahogyan egyszer fogalmazott?

– Jobban megismertük a betegségek kialakulási mechanizmusát, biológiáját, genetikáját, ami új, célzott terápiák, gyógyszerek felfedezését, alkalmazását hozta. Ezek az eljárások általában a visszaeső vagy a nem megfelelően reagáló betegeknél használatosak, ugyanakkor elég drága gyógyszerekről van szó. Ezért itthon sem minden esetben megengedettek, tételes finanszírozással vagy egyedi méltányossági kérelemmel érhetők el. Ugyanakkor klinikaként számos nemzetközi gyógyszertanulmányban veszünk részt, ami által a betegeink számára ezeket a gyógyszereket is biztosítani tudjuk. Jelenleg húsz ilyen nemzetközi gyógyszertanulmányban vagyunk benne. Ezek nem kevés többletmunkát igényelnek, és komoly szakmai precizitásra is tanítanak, ugyanakkor pénzt is hoznak, amiből a kollégák és az egyetem egyaránt profitálnak.

Mindez azt is jelenti, hogy a hematológia népszerű a leendő orvosok körében?

– Nem. Ezt sajnos az oktatás és a vizsgáztatás során is látom. Nehéz szakma sok elméleti és gyakorlati tanulnivalóval. Egy tavalyi, tavalyelőtti protokoll, tankönyv idén talán már el is avul, vagyis folyamatosan képeznie kell magát az embernek. Debrecenben nincs szakemberhiány, de kétségtelen, hogy országosan ellenkező a helyzet.

Nemrég Hatvani-díjjal ismerte el a debreceni önkormányzat. Akkor azt mondta a munkájáról, hogy az nem szakma, hanem hivatás, életforma...

– Az egész életemet végigkísérte a betegellátás, a kutatás, a tudomány, a hallgatók és a már végzett orvosok oktatása. Régebben ez kiegészült úgynevezett közéleti tevékenységgel. Ezt én szakmapolitikai feladatként értelmezem, és azt értem rajta, hogy a hematológia és belgyógyászat fejlődésének alárendelten, azt elősegítve kell gyógyítani, kutatni és oktatni. Ezért vállalok annyi szerepet a tudományos közéletben, veszek részt szakmai rendezvények, konferenciák szervezésében, látom el több mint egy évtizede a Magyar Belgyógyász Társaság regionális szakcsoportjának főtitkári feladatait. Így sok helyen elmondhatom, amit a jövő szempontjából lényegesnek tartok. Számomra ezt jelenti az elhivatottság. 

A hematológia vagy vértan (a görög haima „vér" és a logosz „tudomány" szavakból) az orvostudománynak a vér, vérképző- és nyirokszervek betegségeivel foglalkozó belgyógyászati ága. Tárgykörébe elsősorban a véralvadási zavarok, a vérszegénység, a daganatos vérképzőszervi megbetegedések (leukémiák, limfómák) tartoznak.