2024.07.02. 14:15
Egész életében gyerekekkel foglalkozott a 95 éves debreceni Ica néni – fotókkal, videóval
Már az unokái is felnőttek, pedig még ő gondozta őket az óvodában is. Ica néni 95 éves, de még tisztán emlékszik a legszebb időszakokra az életéből.
Szabó Jenőné mesél arról, milyen volt óvónőnek lenni a régi időkben
Forrás: Kiss Annamarie
Szabó Jenőné 2024. július 2-án lett 95 éves, ebből az alkalomból köszöntötte születésnapján debreceni otthonában Hetei József önkormányzati képviselő és Tóth-Vanka Judit, a polgármesteri hivatal szociális osztályának munkatársa. Ica nénivel két fia és egyik menye is együtt volt a nagy napon, az ünnepelt külön örömét fejezte ki, hogy a Haon munkatársai is meglátogatták, hiszen – mint mondta – bőven van mesélnivalója.
Forrás: Kiss Annamarie
A tortavágás után bele is kezdett csaknem egy évszázad történetébe: Debrecenben született, a Svetits Intézetben járt polgári képzésre. Nagymamája tanyán élt, a nyarakat nála töltötte, de a vidéki életet kissé unalmasnak találta, és próbált megoldást találni, hogyan maradhatna a városban. Az iskolában akkor még volt háztartás- és kézimunkaóra, a lányok az egyik közeli rövidáru- és kézimunkaüzletbe jártak vásárolni, ahol jól ismerték őket. A bolt tulajdonosát megkérte, hadd dolgozzon nála az iskolaszünetben, így sikerült elérnie, hogy a vakációból két hónapot Debrecenben töltsön.
Nehéz kezdeti évek pedagógusként
Aztán jött a második világháború, már kislányként megtapasztalta, mit jelent a közmunka. A vérzivataros évek után meghirdették a Kölcsey Központban az óvónőképzést, amire tüstént jelentkezett. Mindössze két csoport indult, ám a magas túljelentkezés ellenére sikerült bekerülnie. A termelőszövetkezetek fellendülésével 1950-ben Egyekhez tartozó Telekházára küldték őket egy napközibe, ahol a gazdálkodó családok gyermekeire vigyáztak reggeltől estig:
El sem hinnék, milyen volt. Se asztal, se szék, se tányér. A földön, súrolt padlón ültünk, a gyerekek szalmán feküdtek, a vizet pedig egy gémeskúttól hordtuk fel. Zöld Erzsike néni vezető óvónő küldött nekünk pokrócot, edényeket. Kaptunk egy teknőt is, abban mosdattuk a gyerekeket. Aki ezt nem élte át, nem is tudja, hogy ilyen is létezett
– emlékezett vissza.
Közben megismerkedett későbbi férjével, aki betonútépítőként dolgozott heti hat napot. Ica néni ekkor egy évet Pusztamonostoron dolgozott. Hiába szeretett volna Hajdú-Biharban maradni, a Debrecenben kiképzett óvónőket az ország több városába is kirendelték. Jöttek a gyerekek, ám akkor még nem volt gyermekgondozási segély, az államtól egy fillért sem kaptak, az egyszerűbb családok gyermekeinek pedig nem volt hely a bölcsődében. Így néhány évet otthon töltött velük, aztán kénytelen volt visszamenni dolgozni.
Ica nénit a mai napig megérinti, és elérzékenyülve mesélte, hogy 4 és 5 éves fiúgyermekének egyedül kellett hazamenni az óvodából. Busz hol járt, hol nem, így gyalog jártak, de legalább megnézhették a Déri Múzeum előtti medencében az aranyhalakat. Könnyes szemmel mesélte: rendkívül aggódott értük, de nem volt más választása, hiszen szegények voltak, és mindkettőjüknek dolgoznia kellett.
Új élet egy új óvodában
Ezt követően a Bajcsy-Zsilinszky utcai óvodába kapott kinevezést, ahol öt éven keresztül a pedagógusi teendők mellett mindenféle adminisztrációs munkát is ellátott. Ekkor még az óvodában nem volt benti mosdó, még télen is a kinti pottyantós vécébe jártak ki a gyerekek. Ezután következett az igazi áttörés, amikor a Bartók Béla Úti Óvodába került:
– Ennek nagyon örültem, mert nagyon kicsi lakásunk volt, itt pedig cserével megkaptuk a szolgálati lakást. A gyerekeknek külön szobájuk volt, és rájuk is tudtam nézni, mert az óvoda mellett volt a játszótér, mindig ott futballoztak – mondta.
Az óvodában saját csoportja volt, de a meglévő férőhelyen felül sokkal több gyermeket kellett befogadniuk, így még az alacsonyabb tárolószekrényre is fektettek gyerekeket. Ica néni saját példájából jól tudta, hogy milyen nehéz annak az anyának, aki a munka miatt nem tudta hová tenni napközben a gyermekét, így addig küzdött, amíg felépítettek egy újabb csoportszobát. A napi teendők mellett körzeti felügyeleti munkával is megbízták, így rá terhelődtek az adminisztrációs feladatok. Több elismerést kapott az évek során, Pozsgay Imre még miniszteri dicséretben is részesítette.
Már az unokái is felnőttek a 95 éves Ica néninek
Egészen a nyugdíjas évekig itt dolgozott, és a mai napig azt vallja, a Bartók Béla Úti Óvoda (napjainkban Liget Óvoda) Debrecen legjobbja. Még unokái is ide jártak, akiknek már csak azért is jó dolguk volt, mert a nagymamának már volt gyakorlata a gyerekekkel: sosem szólt rájuk, hagyta, hogy pancsoljanak, homokvárat építsenek.
Ica néni számára a mai napig különös, hogy már az unokái is elmúltak negyvenévesek, ő még mindig kisgyermekként emlékszik rájuk. Büszke hét dédunokájára is, akik közül hárman is kimagasló eredményeket értek el labdarúgásban, illetve légtornászként. Egyikük Németországban lakik a szüleivel, a legkisebb dédunokája pedig ötéves, de már ő is elkezdett futballozni, ráadásul ő tud a legszebben verset szavalni.
A család egy része ugyan külföldön lakik, ám sűrűn hazalátogatnak, és rendszeresen keresik telefonon a nagymamát. Többször is meglátogatta már őket fiaival, de Debrecentől nem szeret hosszú távon elszakadni.
Ica néni szabadidejében sem tétlenkedik, varr, horgol, hímez, unokái nagyon kedvelik a szép terítőket, így folyamatosan van mit csinálni. Mint mondta, a kézimunka idegileg is megnyugtatja, tévét azonban nem szeret nézni, mert túl erőszakos műsorokat vetítenek benne.
Elmondása szerint 93 éves koráig mindent el tudott intézni, a koronavírus-járvány azonban őt is nagyon legyengítette. Rendkívül hálás a menyének, aki akkoriban mindennap vitt neki meleg ételt, leggyakrabban a kedvencét, a gezemice levest. Még ő tanította a régi receptet az egész családnak, a titka a frissen szedett kerti zöldség és természetesen a grízgaluska.
A Haon videót is készített Ica néni köszöntéséről. Korábbi cikkünkben pedig a 100 éves Róza néni születésnapjáról is beszámoltunk, valamint a 101 éves Gyöngyi nénit is meglátogattuk.
