Aerofest

2024.08.18. 07:03

Öröm volt nézni, ahogy Besenyei karcolta a szoboszlói eget – fotókkal, videókkal

Villámok közt érkezett meg Besenyei Péter a fürdővárosba. A Hajdúszoboszlói Repülőnapok szombati napján érdemes volt az eget kémlelni.

Kiss Dóra

Bessenyei Péter villámok közt érkezett meg Szoboszlóra

Forrás: Tóth Imre

A múlt hétvégén még az országutak nagyjai vonultak fel a szoboszlói repülőtéren a XIII. Kamionos Találkozón, ezen a hétvégén pedig már a levegő bajnokai szántják az eget a Hajdúszoboszlói Repülőnapok és élményrepülős hétvégén. Péntektől vasárnapig helikopteres sétarepülés és egyéb élményrepülési lehetőségekkel, valamit számos földi programmal készültek a szervezők, de persze idén is jöttek a repülés nagyágyúi.

Közelebbről megismerkedhettek a gépekkel a kilátogatók a Hajdúszoboszlói Repülőnapokon
Közelebbről megismerkedhettek a gépekkel a kilátogatók a Hajdúszoboszlói Repülőnapokon
Forrás: Tóth Imre

Szombat délután a rekkenő hőségben még jól is esett az egy-egy helikopter felszállását kísérő erős szél, sokan a fák árnyékában hűsöltek, s ment az eszmecsere, mikor érkezik Besenyei Péter. A világ-és Európa-bajnok műrepülő-pilóta később ért oda, mint vártuk, addig a rendezvény szervezőjével, Borbély-Szabó Sándorral beszéltük át, mit kell tudni az idei repülőnapokról. 

Idén is jöttek a nagyok a Hajdúszoboszlói Repülőnapokra

A szombati programban Besenyei Péter mellett Hársfalvi Pál görögtüzes vitorlázó műrepülő-bemutatója is szerepelt, aki motor nélküli légijárművel szelte az eget, a szárnyvégeken pedig tűzijáték volt látható. Vasárnap ebéd után a Magyar TopGun, Vári Gyula érkezik Jak-55 típusú repülőgépével, illetve Hársfalvi is újra repül, ekkor már görögtűz helyett nemzeti színes füstölővel, és Dolhai Krisztián is bemutatózik. Borbély-Szabó Sándor megosztotta, az ingyenesen látogatható programon fiatal pilótákat is toboroznak. 

Vékony jégen táncol az egész

 – mondta, mikor a szervezésről kérdeztük. 

hajdúszoboszlói repülőnapok, aerofest, bessenyei péter
Borbély-Szabó Sándor (jobbról) és Szabó Tamás 
Forrás: Tóth Imre

A pilóták és a gépek papírjainak is rendben kell lennie, egy féléves, igen költséges szervezési folyamat előzi meg a háromnapos programot, és persze mindenre gondolni kell. 

És akkor még nem beszéltünk az időjárásról… Éppen utóbbi miatt érkezett közel egy órával később a magyar műrepülés Puskás Öcsije, indulási helyén szakadt az eső, míg Szoboszlón verőfényes napsütés volt. Majd a fürdőváros felett sötét fellegek gyűltek, végül 15:45 magasságában megjelent az égen a jól ismert jármű, és kezdetét vette Besenyei Péter show-ja.

Villámok közt érkezett meg Szoboszlóra

A bajnok landolás után megosztotta a közönséggel, hogy mivel tavaly az időjárás miatt nem tudott jönni, most úgy volt, bárhogy lesz, akkor is jön. Most szakadó esőben repült egészen Szolnokig, villámok közt érkezett Szoboszlóra. Besenyei Péter 43 éve repül bemutatókat és versenyeket, mint mondta, már nem veszi észre a terhelést, ami ezekkel a mutatványokkal jár. 

Azt pedig már a Hajdú Online-nak mondta, hogy nem is készül már a bemutatókra, s 14 éve repül ugyanazzal a géppel, váltáson nem gondolkozik, ez a tökéletes gép. Megosztotta azt is, sokszor volt már itt, szívesen jön, csak az idő lenne már egyszer kegyes. S míg ezt megbeszéltük, hatalmas szél jött, próbára téve a sátrak rögzítését. A szervezők ezért úgy döntöttek, mindenkinek el kell hagynia a területet. Egy időre megszakadt a repülőnap, de ahogy az időjárás engedte, késő délután folytatódott a program, a kitartó közönség pedig újra ellepte a repteret.

A hétvégén számos egyéb program közül is válogathatunk, Debrecenben például már javában tart a karneváli hét, Böszörményben pedig a Hajdú7

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában