Veterán csodák

2024.08.10. 16:17

Százhúsz éves autócsoda is végiggurult Hajdúböszörmény főterén – fotókkal

Nyugati és kelet-európai járgányok idézték meg a múltat a Veterán Jármű Kiállításon.

Hajnal László

Igazi időutazásnak tűnik a kiállítás

Forrás: Matey István

Több mint száz jármű sorakozott fel a 19. Veterán Jármű Kiállításon Hajdúböszörményben, a Bocskai téren. Az oldtimerek mellett a retrónak számító szocialista példányok felelevenítették, hogyan festettek a nagyvárosok utcái néhány évtizeddel ezelőtt.

A veterán autócsodákkal nem lehet betelni
A veterán autócsodákkal nem lehet betelni
Forrás: Matey István

– Külön öröm számunkra, hogy van, aki már a kezdetek óta részt vesz a rendezvényen, az új tagok mellett rengeteg a visszatérő is. A legidősebb jármű egy 1902-es Schacht, amely a színes járműpaletta feléhez hasonlóan a Veterán Kulturális Egyesület tagjainak a tulajdona – mondta a Haonnak Kathi Balázs, az egyesület elnöke. Hozzátette, a nyugati veteránok közül rengeteg Volkswagen, Opel, Mini Morris, Citroën képviselték magukat, a keleti blokkból pedig a megszokott járgányok, Škodák, Wartburgok és Trabantok díszítették a főteret, de láthatott a közönség első kiadású 401-es Moszkvicsot is.

Több kategóriában is díjazták az autókat, fontos szempont volt a járművek állapota. A legeredetibb, a legszebben restaurált járműveknek járt az elismerés. Az elnök hozzátette, szíve szerint minden kiállított veterán csoda megérdemelte volna a díjat, hiszen elképesztően színes volt az összetétel, és roppant látványos, szép autók sorakoztak fel.

A vasárnapi napon a IV. Hajdúsági Veterán Futammal folytatódik a kétnapos rendezvény, melynek során Kállósemjénig kell megtenniük a csaknem 65 kilométeres távot a résztvevőknek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában