Kígyót, békát egymásra

A kívülálló számára hosszú éveken át úgy tűnhetett, hogy a gabonatermesztők, a molnárok és a pékek véd- és dacszövetségbe tömörülnek így, aratás idején, a közös mumusuk ugyanis a kereskedelem volt. Pontosabban a kereskedő, akiről szentül hiszi az élelmiszerlánc összes többi tagja, hogy reggel hatkor elég berugdosnia a kenyeresládát a bolt ajtaján, és máris a zsebében érezheti a profitot. (Ellentétben mondjuk a gazdával, akinek ugye ősztől nyárig sokat alszik kint a terménye…) Petneházi Attila írása.

A triumvirátus együttállását erősítette a multinacionális láncok megjelenése, hiszen tudjuk, hogy a 15 forintos kifli maga a vicckategória, mégis megtehetik, hogy ennyiért adják, hiszen (több tízezer árucikk kelleti magát a polcaikon) amit veszítenek a réven, azt megnyerik a vámon.

Szóval a közös ellenségkép sokáig mindenkit önmérsékletre intett, amin azt kell érteni, hogy bár az aratás után mindenki mondta a magáét, odáig nem jutottak el, hogy földbe tiporják egymást. Most azonban azzal, hogy a gazdák „beszóltak” a molnároknak, meg a pékeknek (nem kevesebbet állítva, mint, hogy egyesek takarmánybúzából csinálnak adalékanyagokkal kenyeret), a termékpálya szereplői maguk borították fel az első dominót. Már csak az hiányzik, hogy a 40–50 forintos kifliár láttán amúgy is háborgó vásárló fejébe elültessék a kételyt: ennyi pénzért lehet, hogy nem is az, ami?!

- Petneházi Attila -