Versenyképes oktatás

2021.07.08. 21:14

Óriási segítség a mérnökképzésnek: kihelyezett mechatronikai tanszék jön létre Debrecenben

Az egyetem műszaki karának képzését tovább erősíti a megállapodás.

Fotó: Kiss Annamarie

A Debreceni Egyetem és a National Instruments Hungary Kft. együttműködésének újabb mérföldköveként, kihelyezett mechatronikai tanszéket hoz létre a műszaki kar és a cég; az együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására a kar tanácstermében került sor csütörtökön.

– A Debreceni Egyetem folyamatosan erősíti műszaki képzéseit azzal a szándékkal, hogy a műszaki karról megfelelő minőségű utánpótlást biztosíthassunk a különböző cégek számára – emelte ki Ailer Piroska, a Debreceni Egyetem műszaki innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettese.

Elhangzott: az NI húsz évvel ezelőtti letelepedésével Debrecenben a gazdaságfejlesztés területén új korszak vette kezdetét. A vállalat történetében már a kezdetek óta fontos szerepet játszott a magyar felsőoktatással, azon belül a Debreceni Egyetemmel megvalósított kooperáció.

– A mérnökhiány jelenleg globális probléma, ami útjába állhat a világ és a társadalom fejlődésének is. Az elmúlt húsz év során ezt a problémát mindig kiemelten kezeltük. Örülök, hogy a Debreceni Egyetem közel engedi az ipart, és be tudunk kapcsolódni az oktatási rendszerbe. A jövő záloga az, hogyan vagyunk képesek ebben hatékonyan együttműködni – hangsúlyozta Hosszu Róbert, az NI Hungary Kft. ügyvezetője. Megjegyezte: a vállalatnál dolgozó mérnökök 50 százaléka a Debreceni Egyetemen végzett.

Fotó: Kiss Annamarie

Bárhol helytállhatnak

BSc-képzésben a tavaszi szemeszterben az NI által indított választható kurzus az egyetem egyik legsikeresebb tárgya lett. A cég mérnökeinek tevékenysége már a mesterképzésben is megjelent. Az együttműködés keretében kialakítanak egy 125 négyzetméteres professzionális mérési környezetet, amelyben a hallgatók az amerikai cég hardver- és szoftverelemeivel dolgozhatnak majd.

„Ezzel a komplex környezettel olyan mérnököket tudunk képezni, akik nemcsak Debrecenben, de bárhol az országban megállják a helyüket.”

A világ olyan irányba tart, ahol a siker az emberi kompetenciákon és a szakmai alapokon múlik. A programozás, az elektronikai és a gépészeti tudás egy olyan halmaz, amelynek ötvözésével a jövő mérnökei a jövő problémáit tudják majd megoldani – mondta Makkai Csanád, az NI Hungary Kft. gyártásmérnökségi igazgatója.

Husi Géza, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának dékánja bízik abban, hogy a kar meglévő oktatási struktúrája – kiemelten az NI-hoz köthető tantárgyak és specializációk – még erősebben és szervezett keretek között fog megvalósulni.

Az NI sikeres mérnöki karriert szeretne elérhetővé tenni a pályakezdők számára. – Szerencsés helyzetben vagyunk, mert az elektronikai és az informatikai eszközök egyfajta gyors prototípus technológiája az NI kezében van – fogalmazott Szemes Péter Tamás, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Mechatronikai Tanszék megbízott vezetője.

Berényi Viktória

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában