Nagy István: a megye adottságai „aranybányaként” szolgálnak

A pandémia idején nem állhatott le az agrárium, de a szektor enélkül is megsínylette az elmúlt évet. Összességében milyen évet zártunk?
 

Egy küzdelmes, ugyanakkor nagyon sikeres esztendő van mögöttünk, hiszen soha eddig nem látott éghajlati nehézségekkel kellett megküzdenünk. A gyümölcsösöket megtizedelte a kora tavaszi fagy, majd 153 napig tartó aszályos időszak következett. Amikor ugyan megjött a csapadék, akkor rendkívüli intenzitással - jéggel kísérve - érkezett, tehát minden nehézség, ami csak jöhetett a környezetünktől, az jött. Mindemellett árpából és búzából rekordtermést tudtunk realizálni. A Covid a gazdák életét is nehezítette. A pandémia alatt sokkal nehezebb volt szezonális munkaerőt alkalmazni, amely a zöldség- és gyümölcstermesztésnél nagyon fontos szerepet tölt be. 

De mégis azt kell mondjam, hogy 5 éves átlagban olyan esztendőt tudtunk zárni, amely egyáltalán nem lóg ki a sorból, közepes átlagot hozott, holott nagy nehézségekkel bírt.

 Láthatjuk azt, hogy ez a nehézség aztán megmutatkozik az alapnövényeink árában, hiszen a kukorica és a búza ára is történelmi rekordokat ért el. Ennek nyilván nemcsak magyar hatásai vannak, hanem nemzetközi következményei is. Az afrikai sertéspestis miatt a kínai sertéstelepek kiürültek, emellett aszály sújtotta a térséget, ennek eredményeként Kína az egész világból kiszippantotta a gabonát. Ezáltal olyan keresletnövekedés jelentkezett, ami óhatatlanul emelte az árakat. Ez számunkra nehézséget okozott, hozzátéve, hogy a sertéspestis miatt leállt az ázsiai sertéshúsexport is, ezzel Európában ragadt sok olyan sertés, amit kínai vagy ázsiai asztalokon kellett volna viszontlátni. Feszítő kettősség alakult ki a piacon. A sertéshús ára nyomott maradt, a gabonáé a nemzetközi kereslet miatt az egekbe szökött.

A kínai dömping hatását már megtapasztalhattuk az építőiparban is. Mit lehet ezzel kezdeni?
 

Pontosan így van. A kormánynak intézkedéseket kellett tennie. Azonnali lépésként minden támogatást előrehoztunk, ami a gazdáknak járt, 4,5 milliárd forintos megemelt támogatási keretet nyitottunk, valamint kamatmentes hitelkonstrukciót ajánlottunk a számukra. A határokon nagyon szigorú állategészségügyi ellenőrzést írtunk elő azért, hogy ne terhelje a magyar piaci lehetőségeket az importáru. Mindemellett elkezdtük a lakosságot a hazai termékek vásárlására buzdítani, majd megállapodtunk a hazai kiskereskedelmi láncok egy részével, hogy csak hazai sertéshúst forgalmazzanak. Tehát komplex intézkedéscsomagot nyújtottunk a piaci zavar elhárítására.

Az idei évre milyen kilátások vannak, milyen fejlesztési területek?
 

A tavalyi év nagy agrár kérdésköre az új uniós, közös agrárpolitika megalkotása és elfogadása volt. Mi azon kevés országok közé tartoztunk, akik a december 31-es határidőre be tudtuk nyújtani a stratégiai tervünket, amelyben megfogalmaztuk azokat a fejlesztési irányokat, melyek mentén a magyar mezőgazdaságot előrébb kívánjuk vinni. 

Mindezt két szó fogja jellemezni: zöldebb, versenyképesebb.

 Teljes erővel azon dolgozunk, hogy a magyar agrár- és élelmiszeripar ezen a területeken fejlődjön. Ehhez minden lehetőséget megadtunk, ami visszaköszön a magyar gazdatársadalom vállalkozói kedvében is: ha csak az állattenyésztési telepek pályázatait nézzük, tavaly októberben több mint ötszörös támogatási igény érkezett be. Megjegyzem, ezt a nagy túljelentkezést is sikerült kielégítenünk, mert úgy voltunk vele, ha a gazdákban ilyen erős fejlesztési akarat és szándék van, akkor azt támogatnunk kell. Ezt a lendületet látjuk most is, az élelmiszeripari pályázatainkat pillanatok alatt elkapkodták, dupla igény érkezett be, hiszen a 200 milliárdosra tervezett keretre 400 milliárdnyi kérelem érkezett. Ezért újabb pályázati kört hirdetünk, mert ez az egyik fontos fejlesztési területe az agráriumnak. Meg kell tudnunk felelni ugyanis annak a társadalmi elvárásnak, hogy egészségesebb, konyhakészebb és összességében a magyar agrárélelmiszerből versenyképesebb termék legyen. És valljuk be, a vidéki munkaerő megtartásának, a vidéki megmaradásnak is az egyik kulcskérdése a feldolgozóipar fejlesztése. Erre fókuszálunk 2022-ben is, hiszen öröm azt látni, hogy azon pályázatok, amelyeket két évvel ezelőtt hirdettünk, mára megvalósultak. 

Bármerre megyünk az országban, azt látjuk, hogy épül, fejlődik, korszerűsödik a magyar mezőgazdaság. Azt kell mondjam, hogy 5 év múlva nem fogunk ráismerni a magyar vidékre, olyan mértékű átalakulás van folyamatban. Az a kormánydöntés, amely 80 százalékra emeli a nemzeti társfinanszírozás mértékét, ezáltal háromszor több forrást biztosít egy ciklus alatt a vidék fejlesztésére, nem múlik el nyomtalanul.

Miként köszön ez vissza Hajdú-Biharban?
 

A Hajdúság kiemelt intenzitással fejlődik, az a termőhelyi adottság, ami megvan a megyében, olyan innovatív vállalkozói készséggel párosul, amely „aranybányaként” szolgál. Vannak persze kihívások, de a kormány azon döntése, hogy a Civaquát előtérbe helyezi, óriási potenciállal bír az öntözést segítve.

A megyei adottságokat nézve láthatjuk, hogy itt megvan az alap, az a hagyomány, amelyre mindenképpen építhetünk.

Ha a Hortobágyot, a legeltetéses állattenyésztést említem, akkor azt kell mondjam, hogy itthon vagyunk! Hajdúböszörmény környékén nagyon komoly termőhelyi adottságok vannak, amit a gazdák ki is tudnak aknázni. A Debreceni Egyetemnek köszönhetően kiváló a szakmai háttér, hiszen az intézménynek olyan történelmi szerepe van a magyar agrár felsőoktatásban, amely elvitathatatlan. Az egyetem emellett nagyon jól megtalálta az integrációban rejlő előnyöket. Nemcsak azt verik a diákok fejébe, hogy tizenkét centis a gabonasortáv, hanem új szemléletet is kapnak. Egy példát említve, ha a meggytermesztés kerül szóba, akkor az itteni hallgatók nem kizárólag gyümölcsként tekintenek a bogyós növényre, hanem mint egy természetes altatószer forrására is. Innentől ez már más árkategória. Ők hatóanyagban gondolkodnak, ami annak köszönhető, hogy az egyetemen inspirálják egymás gondolatait a termékfejlesztésben, a lehetőségekben. 

Ha van sikeres egyetemi integráció az agrárium szempontjából, nyugodtan mondhatom, hogy a debreceni az.

Az említett meggyes példa a Medical Food elképzelésbe illeszkedik, amit Szilvássy Zoltán rektor is nagymértékben támogat. Nem kétséges, hogy ezzel olyan versenyképességi előnyt szerezhetünk, amellyel világelsők tudunk lenni.
 

Úgy tűnik, van mire büszkének lennünk!
 

Hogyne lenne! Jelentős a megyében az állattenyésztés, a növénytermesztés és a feldolgozóipar szerepe. Nézzük meg azokat a vállalkozásokat, amelyek a térségbe érkeznek. Ezek mind-mind reagálnak a változó fogyasztói szokásokra, megfelelő termékkörrel tudnak a piacra lépni. Fontos, hogy az ipari-műszaki fejlesztések mellett az agrárfejlesztéseket is a megyébe hozhassuk; hogy az élelmiszeripar is olyan ütemben fejlődhessen, mint ahogy Debrecen más ipari ágazata gyarapodik. 

Számomra úgy tűnik, tudjuk ezt a tempót tartani, és nem túlzó a kijelentés, hogy Debrecen nemcsak a múltban volt Magyarország egyik meghatározó szellemi és gazdasági központja, de hiszem azt, hogy a XXI. század legnagyobb nyertese a magyar városok közül Debrecen lesz.

Matey István