Alapkő

2024.09.03. 16:33

70 futballpályányi nagyságú napelempark épül a debreceni BMW-gyár területén – fotókkal

A gigantikus beruházás megvalósulásával Magyarország gazdasága egy megvalósítható, valóban zöld jövő útjára lép. A BMW debreceni gyáránál telepítendő napelempark 250 ezer háztartás ellátására alkalmas áramot fog termelni.

Hajnal László

Ünnepélyes sajtóeseményt szerveztek a BMW Group Gyár Debrecen Kommunikációs Központjában a gyár területén épülő, 50 hektárnyi napelempark alapkőletétele alkalmábólszeptember 3-án, kedden délután. A beruházás az autógyártó és az E.ON Hungária Csoport együttműködése révén jön létre. Hans-Peter Kemser, a BMW Manufacturing Hungary Kft. elnök-vezérigazgatója az elmúlt hónapokban elért eredményekről beszélt. Mint mondta, egy újabb mérföldkőhöz érkezett a BMW debreceni gyár a fotovoltaikus napelempark építésével. Elmondta, a beruházásnak köszönhetően 320 ezer négyzetméternyi fotovoltaikus panelt fognak telepíteni talajszintre, valamint 187 ezer négyzetméteren épületek tetejére kerülnek az elemek. A méreteket érzékeltetve kifejtette, ez csaknem 70 futballpályányi területet jelent összesen 71 ezer napelempanel felhasználásával. Kiemelte, a napelempark 250 ezer háztartás ellátására alkalmas áramot fog termelni.

Elhelyezték a BMW debreceni gyára területén épülő, 50 hektárnyi napelempark alapkövét
Elhelyezték a BMW debreceni gyára területén épülő, 50 hektárnyi napelempark alapkövét
Forrás: Czinege Melinda

– Ahhoz, hogy megóvjuk a környezetünket, mindenképp a dekarbonizáció eszközéhez kell nyúlnunk – mondta beszédében Marc Spieker, az E.ON SE igazgatósági tagja. Rávilágított, az E.ON az eddigi legnagyobb projektjét indítja el a napelempark létesítésével. Mint mondta, a klímasemlegesség területén a legmodernebb, európai szinten is innovatív technológia használatával igyekeznek igazán nagyot alkotni.

Marc Spieker, az E.ON SE igazgatósági tagja
Marc Spieker, az E.ON SE igazgatósági tagja
Forrás: Czinege Melinda

Új korszakot nyit az autógyártásban a BMW debreceni gyára

Alig egy év múlva ez teljes mértékben működő autóipari üzem nyílik Debrecenben, ahol a Neue Klasse termékcsalád első hírnöke legördülhet a gyártósorrról. A BMW új modellje nagyszerű vezetési élményt fog nyújtani, amely újra fogja definiálni azt, amit az elektromos járművekről gondolunk

 – mondta Milan Nedeljkovic. A BMW igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja szerint Debrecen úttörőek számít az elektromos autógyártásban, és kiváló példa arra, hogyan lehet stratégiai keretet adni a gyártási folyamatoknak. Mint mondta, a kezdetektől az volt a terv, hogy a debreceni üzem digitális eszközökre épüljön, és ez a gyár lesz az első, amely nem fosszilis energiákat alkalmaz a gyártási folyamatok során.

Milan Nedeljkovic, BMW igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja
Milan Nedeljkovic, BMW igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja
Forrás: Czinege Melinda

– Az új napelempark a debreceni gazdaság fenntarthatóságának egyik szimbóluma lesz. Mely a város fejlődését és gyarapodását is szolgálja – hangsúlyozta beszédében Papp László. A polgármester úgy véli, ahogy Debrecen a BMW beruházásával, az autógyártó a Neue Klasse modellel egyaránt történelmet ír.

A napelempark megvalósítása garancia arra, hogy városunk gazdasága jelentő előrelépést tesz egy új, a fenntarthatóságot középpontba helyező modell megvalósítása irányába. Az ipar, a gazdaság csak akkor működik jól, ha az egyszerre szolgálja a vállalati érdekek mellett a helyi lakosságot, és környezettudatos is egyben. Tudatosan törekszünk arra, hogy ezek a szempontok a város teljes ipari övezeteiben érvényesüljenek

– fejtette ki a polgármester.

Papp László polgármester
Papp László polgármester
Forrás: Czinege Melinda

Kiegyensúlyozott energiapolitikára van szükség

Kósa Lajos szerint az a túlhajtott, teljesíthetetlen célokat kitűző zöldpolitika, amit többek közt Németország is elszenvedett, nem a jövő. Az országgyűlési képviselő úgy véli, a jövő egy konzervatív, kiegyensúlyozott zöld szemléleté, ami napelemparkokat telepít, de nem zár be atomerőműveket, amivel növelné a szén-dioxid-kibocsátást.

– Magyarországon mindenki számíthat arra, hogy egy konzekvens, szavatartó, kiszámítható környezetpolitikával találkozik, amely valóban teljesíti majd azt, amit vállalt: 2030-ra a szén-dioxid-kibocsátás csökkenése 90 százalékos lesz, míg 2050-re 100 százalékos – mondta a képviselő.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő
Kósa Lajos országgyűlési képviselő
Forrás: Czinege Melinda

Magyarország autóipari teljesítménye átlépte az álomhatárt

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a veszélyek korában élünk, amikor azt lehet látni, hogy nem a gazdaságok által okozott válságok folyamatos próbatételek elé állítják a világgazdaságot. Mint mondta, Magyarország a tíz legnyitottabb gazdaság közé tartozik világszinten, ezért ezek a változások hatással vannak hazánkra is.

Szijjártó Péter , bmw debrecen
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 
Forrás: Czinege Melinda

Úgy véli, az elmúlt évek gazdasági megpróbáltatásai ellenére Magyarország kiemelkedő teljesítmény nyújtott. Példaként említette, hogy három német prémium autógyártó hamarosan saját működő gyárral fog rendelkezni, valamint hazánk a világ második legnagyobb akkumulátorgyártási kapacitással fog rendelkezni.

Hazánk 2022-ben átlépte a 10 ezer milliárd forintos álomhatárt az autóipar termelési értékét tekintve, amely tavaly már 13 ezer milliárd forint felé emelkedett. Emellett Magyarország immár a hatodik éve tartozik a világ húsz legnagyobb autóipari exporttal rendelkező országa közé

 – mondta a külügyminiszter.

Szijjártó Péter kiemelte, mindezt a fejlődést úgy sikerült elérni, hogy a bolygó jövőjét komolyan vettük. Mint fogalmazott, a magyar gazdaság úgy nőtt az elmúlt években, hogy közben a károsanyag kibocsátás folyamatosan csökkent. 

Jövőre megkezdődhet a termelés

A BMW Group Gyár területén épülő gigantikus napelempark bejelentéséről a Haon is beszámolt 2024 áprilisában. Ekkor írtak alá együttműködési megállapodást a vállalat és az E.ON Hungária Csoport képviselői a BMW Kommunikációs Központjában. A hosszútávú megállapodás értelmében egy ötven hektáros napelemparkot hoznak létre, mely a termelés beindulásakor, 2025 őszén kezdi meg működését.

Mint ismeretes, a BMW Debrecenben épülő üzemét 2017-ben jelentették be, a német autógyár egymilliárd eurós beruházásáról szóló szerződést pedig 2018-ban írták alá a felek. A gyár alapkövét 2022. június 1-jén rakták le, a ceremónián szintén részt vett Szijjártó Péter.

Az elmúlt két év mérföldkövei közé tartozik, hogy elérték a Festőüzem legmagasabb pontját, megnyitották a Képzési Központot, 2024 tavaszán átadták a Kommunikációs Központot, valamint megkezdte működését a Debreceni Egyetemmel közösen megvalósított Egészségügyi Központ, illetve a gyár dolgozói étterme is megnyitott. Idén tavasszal az Összeszerelő üzem kialakítása is egyre látványosabbá vált, a Présüzembe pedig megérkeztek a több mint száz tonna súlyú berendezések.

A cég korábbi közlése szerint pedig a debreceni járműgyárban év végén beindul a próbagyártás.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában