Szuperképességű sofőrök az utakon

Cselekményem súlyát csökkenti az a tény, hogy talán nem is olyan egyedülállóak a képességeim, mint gondoltam. Bevezetőül annyit, hogy rendszeresen szoktam tesztelni a reakcióidőmet (azt az időt, amely alatt reagálni tudunk egy-egy jelzés felbukkanására). Ez a szakemberek szerint a kor előrehaladtával egyre növekszik. A tesztelés nem úgy megy, mint Baumgartner, az érzékeny kapus esetében, hogy lepkéket engednének ki egy zsákból, én meg igyekszem elkapkodni őket, hanem korszerűbb formában, az interneten elérhető játékokkal. Az egyikben életkorhoz is kötik a különböző reakcióidőket. A 30 századmásodperc a tizen­nyolc évesek tulajdonsága, míg a nyolcvanöt éveseknél átlagosan 100 századmásodpercet, azaz egy teljes másodpercet vesz igénybe, amíg észrevesznek valamit.

És most jön a hencegés: nagyjából 33 századmásodperc az egyéni csúcsom, ami 23 évnek felel meg… Pedig jócskán elmúltam már ennyi. A másik számítógépes játéknál pedig öt kísérlet van. Akkor kell az Entert lenyomni, ha az ábrán az addig piros-sárga jelzésű lámpa zöldre vált. Itt ötös átlagban 29 századmásodperc a csúcsom. (Örülhet a mögöttem zöldre váró közlekedő.)

De még mielőtt nagyon eltelnék magamtól, fel kell világosítanom a kedves olvasót, hogy nálam kisebb reakcióidejű ember tömegestől közlekedik autópályáinkon. Mert ugyan én 130-cal megyek ezeken a helyeken, s így körülbelül 40 métert hajtok egy másodperc alatt, ebből körülbelül 13 méter az a távolság, amennyit a fékezés elhatározása előtt megteszek a fenti reakcióidővel számolva. De sok autós 200-zal megy, legalábbis én úgy látom őket elsuhanni mellettem, mint álló helyzetben egy 70 kilométer per órás sebességű autót, s 130+70=200. Nyilván ezeknek az embereknek még nálam is rövidebb lehet a reakcióidejük, különben nem mernének egy másodperc alatt 60 métert bevállalni, amelyből 20 méter a tehetetlen továbbrobogás. Ha 20 méterrel előtte ugrik az útra egy szarvasbika, fékezés nélkül ütközik vele. (Igaz, én is így járnék, ha 130 km/ó sebességnél 13 méteren belül jönne a bika, de ilyen közelről talán még ő sem keresztezi az utat, ha jön ott valami.)

(Figyelem, ezek a számok szigorúan egy jelenség észrevételére vonatkoznak, a fékezés elhatározása után le kell venni lábunkat a gázpedálról, rá kell lépni a fékpedálra, amelynek még holtjátéka, a féknek meg késedelmi ideje is van.)

Ezek a kiváló reakcióidejű sofőrök még arra is képesek, hogy azonnal észrevegyék az autófolyamban, hogy három sávon át tudnak slisszolni a belsőből a külsőbe, aztán – miután rájöttek, hogy tulajdonképpen jobbra akartak kanyarodni – visszafelé is. Igaz, az irányjelző használatára már nincs idejük, de ne legyünk telhetetlenek. Nyilvánvaló, hogy reakcióidejük a nullához közelít, hasonló gyorsasággal tudják a lábukat is áthelyezni a gázról a fékre, ha valami veszélyt éreznek.

De akkor, könyörgöm, miért van olyan sok baleset a közutakon?

Gőz József Miklós

Kapcsolódó cikk:

Idősek a volán mögött: szükség van-e felső korhatárra?