Különös kegyetlenség

2023.04.24. 11:56

Az alkohol miatt vált szörnyeteggé a fülöpi gyilkos

Az emberölés mellett családon belüli erőszak miatt is elítélték a hajdú-bihari férfit.

A fülöpi gyilkosság helyszíne

Forrás: Napló-archív

Ítéletet hozott hétfőn a Debreceni Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki a vád szerint 2021 utolsó napján különös kegyetlenséggel agyonvert, majd felgyújtott egy idős asszonyt Fülöpön. Az esetről a Haon többször is írt, valamint részletesen beszámoltunk az előkészítő ülésen elhangzott vádiratról, továbbá a férfi vallomásáról is.

Dr. Balláné dr. Szentpáli Edit bíró a hétfői ülésen kihirdette az ítéletet, melyben a férfit bűnösnek találták emberölési kísérlet, továbbá három kiskorú veszélyeztetése és kapcsolati erőszak bűntette miatt is. Halmazati büntetésül a bíróság életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, a fegyházból feltételesen 35 év múlva szabadulhat legkorábban.

Az eljárás viszonylag hamar lezajlott a kiemelt tárgyi súlyú ügyben, részben a vádlott részleges beismerése miatt, valamint a tanúk és a szakértők is egybehangzóan nyilatkoztak.

A bíró indoklásában kifejtette, a tárgyalás során kiderült, 2015-ig nem volt probléma a vádlottal, nagyon jó édesapa volt, és valóban szerették a gyermekei, ha nem volt ittas állapotban. Nem volt vita tárgya, hogy a családjáért élt és dolgozott, hiszen kollégái is erről számoltak be a tárgyaláson. De – mint elhangzott – amikor az ital került a középpontba, akkor egy perc alatt minden megváltozott.

Alkoholos állapotban a beszámolók alapján egyfajta hőzöngő, bizonyítani akaró, önmagát produkáló személyiséget vett magára, ilyenkor mások tartottak tőle. Korábbi főnöke szerint egy vacsorán azt mondta, kirabolja a helyi kocsmát, mert tudja, hol tartják a pénzt. Habár ez az eset szerencsére nem történt meg, 2015-től elindult lefelé a lejfőn. Innentől csak az ital volt a középpontban: bármi történt, mindig talált okot arra, hogy igyon.

A bíróság szerint nem kétséges, hogy családja szerette, és kilencéves lánya is hazavárja, függetlenül attól, hogy minek voltak szem- és fültanúi. Hiszen idősebb gyermekei is felfogták, nem egészséges, hogy, ha apa iszik, akkor kiabál, és eljár a keze. A gyerekek beszámolói alapján nem kellett nevelő célzat ahhoz, hogy elcsattanjon egy pofon. A tárgyalás során kiderült, ittasan zsarnokoskodott családja felett, a pénzt főleg italra költötte, sűrűn kellett értékeiket zálogosítani, hogy három gyermeküket eltartsák. Ez pedig egyértelműen arra utal, hogy a család nélkülözött.

Gyermekei és élettársa ennek ellenére ragaszkodtak hozzá, nem akartak terhelő vallomást tenni. Egy folytatólagos vallomás során mondták el, mik is történtek valójában, és csak ekkor nyíltak meg. Habár orvosi látlelet nem volt, rendszeres bántalmazásról számoltak be: kék-zöld foltokról a nyakon, a kezen és a testen. Az ügyészi nyilatkozat szerint mindez látenciában maradt volna, ha az emberölés nem történik meg.

Az egyik legsúlyosabb cselekmény a családban 2021 decemberében történt, amikor a férfi a kés pengéjét gyermei anyjának a nyakához szorította, és azt ordította, hogy elvágja a torkát.

Az események tovább zajlottak, amikor 2021 december 30-án mindössze néhány ékszerért és némi italért meggyilkolta a fülöpi asszonyt. Az ügyész szerint értelmetlen halál volt, a 70 éves nénit az egész falu szerette, munkát adott későbbi gyilkosának, rendesen kifizette, a gyerekeknek pedig csokit küldött.

Az előre megfontoltság szempontjából a bíróság szerint bár tény, hogy – ugyan rövid idővel a cselekmény előtt, de – a 39 éves elkövetőben kialakult, milyen eszközöket kell magával vinnie a gyilkossághoz és a nyomok eltüntetéséhez.

A bíró szerint megállapítható, hogy a férfit anyagi haszonszerzés vezérelte, a szerzett érték azonban a cselekménnyel semmiképpen nem áll arányban. Indokolatlan volt a különös kegyetlenség is, vagyis az, hogy az idős nőre 18 erőteljes csapást mérjen, miután halántékon lőtte a taglózófegyverrel. Az igazságügyi fegyverszakértő szerint – a vádlott korábbai vallomásával ellentétben – nem sülhetett el a fegyver magától: fel kellett húzni és közelről el kellett sütni. Ez játékból, bohóckodásból nem történik meg.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte a részbeni beismerő vallomást és a megbánó magatartást. Balláné dr. Sentpáli Edit szerint látható volt az őszinte megbánás a tárgyalás során, és az, hogy a vádlott nem értette, hogyan jutott idáig. A bíró szerint az alkoholizmus az, ami idáig taszítja az embert, és a tanúk szerint is az ital miatt vált szörnyeteggé.

Súlyosbító körülményként számította be, hogy korábban már büntetve volt állatkínzásért, több alkalommal ittas járművezetésért, valamint a családon belüli erőszak elszaporodottsága miatt. Mint mondta, az életfogytig tartó szabadságvesztés nem volt kérdéses. A kiemelt súlyú cselekmény az egész falut és a régiót megrázta.

Az ítélethozatalt követően a férfi ügyvédje fellebbezést jelentett be, védencére felmentést és az ügyre teljes felülvizsgálatot kért.

HL

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában