Sziréna

2023.10.02. 17:15

Ijesztően hömpölygött a füst a Debreceni Egyetem folyosóján a szemtanúk szerint – fotókkal

Többen azt hitték, csak gyakorlat, ám ezúttal élesben szólt a tűzjelző.

Hajnal László

Több száz embernek kellett elhagynia az épületet

Forrás: Molnár Péter

A szokásosnál is nagyobb volt a nyüzsgés a Debreceni Egyetem főépülete előtt hétfőn délután, miután tűz ütött ki az épület alagsorában.

A Hajdú Online munkatársainak érkezésekor már a tüzet megfékezték, mindössze a történelmi épületet két oldalról közrefogó tűzoltó-, mentő- és rendőrautók sokasága árulkodott a tűzesetről.

A hallgatók csapatokban álltak az épület körül, megosztották egymással saját élményüket, miközben mindenki azt találgatta, mi történhetett valójában. Valaki úgy tudja, egy konyhában csaptak fel a lángok, mások szerint egy irattár gyulladt ki, páran pedig azon viccelődtek, hogy valaki biztos rágyújtott a vécében.

Én épp a harmadikon voltam, amikor megszólalt a tűzjelző. Nem találtam a lépcsőt, nem is tudtam, merre jutok ki az épületből, kicsit rémisztő volt, pláne, hogy állt a füst mindenfelé

 – mondta izgatottan, mégis nevetve egy első éves lány.

Előadások mentek, mikor megszólalt a tűzjelző

Az egyetem egyik oktatója érdeklődésünkre elmondta, épp órát tartott, amikor érezte az égett szagot, de mivel a karbantartókat látta korábban, úgy gondolta, ők dolgoznak valamin. Aztán megszólalt a tűzjelző, így megindultak a kijárat felé. Ekkor már állt a füst a folyosón, azonban nyugodtan el tudták hagyni az épületet, mivel az elsők között távoztak a helyszínről.

Egy egyetemi dolgozó szintén a tűzjelzőre lett figyelmes:

– Először azt hittem, csak a szokásos gyakorlat, így – ahogy ilyenkor szoktuk – elindultam kifelé. Nem gondoltam, hogy ez éles riasztás, ráadásul minden személyes dolgomat, iratokat, pénztárcát bent hagytam – mondta.

Nem mindenkit figyelmeztetett azonban a tűzjelző. Az egyik hallgató arról számolt be, hogy az ő csoportjából senki nem hallotta a berendezés hangját. Mint mondta, egyszer csak vége lett a szemináriumnak, és amikor a kijárat felé mentek, meglepődve tapasztalták, ahogy az Egyetem tér felé tessékelik őket.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában