Vádemelés

2024.08.29. 09:18

Mutogatott, ezért „bosszúból” nekitolatott egy gyalogosnak a kisteherautó vezetője Debrecenben

A debreceni férfi a gyalogátkelő egy részén állt meg, ez nem tetszett a járókelőnek, aki egy kézmozdulattal fejezte ki ezt. A sofőr ekkor dühödött el, majd nekiütközött a gyalogosnak.

Haon.hu

A vádirat szerint 2023. szeptember 5-én reggel 6 óra körüli időben a vádlott Debrecenben közlekedett a munkáltatója kisteherautójával, amikor is egy útkereszteződésben, a balra kanyarodás során forgalmi okból megállásra kényszerült úgy, hogy a jármű hátsó része az útkereszteződésben felfestett gyalogosátkelőhely egy részén volt. Ekkor haladt át a zebrán gyalogosan a sértett és a vádlott által vezetett jármű helyzete miatt egy kézmozdulattal nemtetszését fejezte ki, majd kikerülte a kistehergépkocsi hátsó részét. A sértett kézjelét észrevette a vádlott, ezen feldühödött és hirtelen hátramenetbe kapcsolt, körülbelül 1 méterre behaladt a zebrára és nekiütközött az ott haladó sértett bal karjának – olvasható a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség augusztus 29-én küldött közleményében. 

A sértett sérülést nem szenvedett, azonban a vádlott magatartása, közlekedési szabályszegése őt hirtelen irányváltoztatásra kényszerítette, biztonságos áthaladását veszélyeztette.

Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban a járási ügyészség mértékes indítványként az rögzítette, hogy amennyiben a vádlott beismeri a bűnösségét és az előkészítő ülésen lemond a tárgyaláshoz való jogáról, őt 1 év 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje és 1 év 6 hónap időtartamra tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában