Vádemelés

2024.08.27. 08:23

Rátámadt a családsegítő szolgálat munkatársára egy apa Debrecenben

Kiskorú gyermeke láthatására ment a férfi. A látogatásból azonban bírósági ügy lett, mert az apa rátámadt a családsegítő szolgálat munkatársára.

Haon.hu

A férfi megragadta a nő kezét, majd maga felé húzta

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

A vádirat szerint a vádlott kiskorú gyermekével való kapcsolattartásának módját az illetékes járásbíróság ítéletében szabályozta, azt már több alkalommal is módosította, míg legutóbb a kormányhivatal illetékes hatósága azt akként szabályozta, hogy a találkozásra kapcsolattartást felügyelő szakember jelenlétében, a gyermekjóléti központ épületében kerülhet sor – olvasható a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség közleményében, amelyet augusztus 27-én juttattak el honlapunkhoz. 

2023. október 21-én 9 órakor a vádlott megjelent a gyermekjóléti központ épületében, ahol az intézményvezető és a kapcsolattartási koordinátor sértett fogadta őt és bekísérték a kapcsolattartó helyiségbe.

Rátámadt a nőre az apa

A sértett és a vádlott egymással szemben álltak egy asztal mellett, a sértett kezdte ismertetni a kapcsolattartást szabályozó megállapodást, amikor is a vádlott egyre ingerültebb lett, megragadta a sértett kezét, majd erőteljesen húzta maga felé. A sértett a váratlan támadás következtében elvesztette az egyensúlyát és csípőjét a közelben lévő asztalba ütötte, melynek következtében 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

A hatályos büntetőjogi rendelkezés értelmében a kapcsolattartási koordinátor sértett közfeladatot ellátó személynek minősül.

A sértett a büntetőeljárás során joghatályos magánindítványt terjesztett elő a sérelmére elkövetett könnyű testi sértés vétsége vonatkozásában, kérte a vádlott ezen bűncselekmény miatti büntetőjogi felelősségre vonását is.

Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség vádiratában mértékes indítványt is rögzített, ha a vádlott a járásbíróság előkészítő ülésén a bűncselekmények elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a járásbíróság őt 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélje, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre függessze fel.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában