Sziréna

2024.09.11. 08:39

Részeg sofőr okozott balesetet Hajdúböszörménynél, vádat emeltek ellene

Az ittas vádlott áttért a másik forgalmi sávba, ahol összeütközött az ott szabályosan közlekedő autóval. A baleset okozójával szemben vádat emeltek.

Haon.hu

Ittasan okozott balesetet egy sofőr

Forrás: Illusztráció / MW-archív

A vádirat szerint a vádlott 2024. február 25-én nagyobb mennyiségű szeszes ital elfogyasztását követően 20 óra 15 perc körüli időpontban gépkocsiba ült és azzal Hajdúböszörményből a 35. számú főút irányába közlekedett. Az autóban a jobb oldali első ülésen egy utas tartózkodott, aki nem használta a biztonsági övét – olvasható a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség szeptember 11-én közreadott közleményében. 

A fenti útszakaszon 40 km/h sebességkorlátozás volt érvényben, amelyet a vádlott nem tartott be, kb. 50 km/h sebességgel haladt, amikor egy jobbra ívelő útkanyarulathoz érkezve ittassága miatt nem tudta követni a kanyar ívét, így áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol az autó elejével nekiütközött a szemből szabályosan érkező jármű elejének.

A baleset következtében a vétlen gépkocsiban utazó sértettnek 8 napon túl gyógyuló sorozatbordatörése és többszörös zúzódásos, hámhorzsolásos sérülése keletkezett, a vádlott járművében tartózkodó utas pedig 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

Ezt a büntetést kaphatja a baleset okozója

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság által folytatott nyomozás során megállapítható volt, hogy a vádlott a vezetés időpontjában erősen ittas állapotban volt.

A vádlott többszörös KRESZ-szabályszegésének eredményeként következett be a baleset és keletkeztek a sértettek sérülései.

A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban a járási ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki és határozott időre tiltsa el őt a közúti járművek vezetésétől.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában