Vádemelés

2024.09.04. 09:23

Táskát rabolt egy nő Polgáron, még az is pórul járt, aki az útjába került

Haon.hu

Egy debreceni nő kirabolt egy gyalogosan közlekedő férfit Polgáron, majd rátámadt egy nőre – közölte portálunkkal a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség. Mint írják, a vádirat szerint 2024. május 8-án 17 óra 30 perc körüli időpontban a vádlott Polgáron tartózkodott és észrevette az utcán vele szemben gyalogosan haladó sértettet, akinek egy táska volt a kezében. Amikor a nő a férfi mellé ért, hirtelen megragadta a táskát és rángatni kezdte, azonban a sértett nem engedte el, ezért a vádlott megütötte a férfi orrát.

A sértett még így is magánál tudta tartani a táskát, azonban a vádlott nem hagyott fel a lopási szándékával, többször belerúgott a férfi combjaiba, ennek hatására a sértett elengedte a táskát, amit a vádlott felvett és elment a helyszínről.

Rövid idő elteltével a vádlott szintén az utcán meglátta a kerékpárját egyedül toló sértettet, minden előzetes ok nélkül odalépett hozzá és egyszer a bal combjába rúgott, majd továbbhaladt.

A vádlott kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban, az azt észlelő személyekben megbotránkozást és riadalmat keltsen. A vádlott bántalmazása következtében mindkét sértett 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. A sértett férfinak okozott 10.000 forint kár a ruhaneműk és a táska visszaadásával részben megtérült.

A sértett nő a nyomozás során joghatályos magánindítványt terjesztett elő a vádlottal szemben, kérte a büntetőjogi felelősségrevonását a sérelmére elkövetett könnyű testi sértés vétsége kapcsán.

Az ügyben a nyomozást a Hajdúnánási Rendőrkapitányság folytatta le.

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség a letartóztatásban lévő vádlott ellen rablás bűntette, garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. Vádiratában indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottat halmazati büntetésként börtönbüntetésre ítélje és mellékbüntetésként tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában