Sziréna

3 órája

Legalább az őrangyala józan volt a Debrecen közelében balesetező ittas sofőrnek

A sofőr elvesztette uralmát autója felett és az árokban kötött ki. Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy megúszta a balesetet ép bőrrel.

Haon.hu

Egy 38 éves férfi hétfő reggel ittasan ült a volán mögé, a szervezetében a bűncselekményi értékhatárt meghaladó alkoholmennyiség volt és kizárólag a szerencsének köszönhető, hogy ép bőrrel megúszta a balesetet – olvasható a Hajdú-Bihar vármegyei rendőrség Facebook-oldalán.

A férfi elvesztette irányítását az autó felett és balesetet szenvedett
A férfi elvesztette irányítását az autó felett és balesetet szenvedett
Forrás: Hajdú-Bihar vármegyei rendőrség / Facebook

A férfi Balmazújváros felől közlekedett Debrecen irányába, amikor elvesztette az uralmát az autó irányítása felett, árokba hajtott és a kocsi a tetejére borulva állt meg.

Épphogy sérülés nélkül megúszta a balesetet

Mint írják a férfi sérülés nélkül megúszta a balesetet, viszont az alkoholszonda pozitív értéke miatt az egyenruhások előállították, büntetőeljárást indítottak ellene és bevonták a jogosítványát.

A rendőrség nem tudja elégszer hangsúlyozni, a szeszes italok és a bódító szerek már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat váltanak ki, amelyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. Fogyasztásuk hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek, a baleseti kockázat kimagasló. Aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és nemcsak önmagát, hanem mások életét is veszélyezteti.


 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában