Az egészségügy helyzetéről

Mint írta, édesanyjáék „tanyán laktak, sok gyerek, sok enni kérő száj. Mivel szülei gazdálkodók voltak, még akadt egy-két apró jószág, ló, tehén.
Abban az időben (a háború előtt) ez bizonyos jómódot jelentett.
Édesanyja, az én nagymamám egyszer megbetegedett. Minden orvosi

Oda jutottak, hogy a család legnagyobb kincsét, a tehenet eladásra kellett kínálni, hogy megmenthessék nagymamámat. Aki ismeri az akkori gazdasági viszonyokat, jól tudja, a biztosítást csak néhány kiváltságos réteg tudta megfizetni.

Az ország jelentős része igen nagy szegénységben, nyomorban élt. A felszabadulás után javult lassacskán az életszínvonal, de ennek ára volt. 
Végiggondolva mostani helyzetünket, nem kell különös szakértőnek lenni ahhoz, hogy belássuk, olyan világban élünk, ahol mindenért fizetni kell. A kérdés az, kinek és kiknek.

Egy egészségügyi szakértő meg tudja mondani, mennyi egy műtét vagy egy gyógyszer piaci ára. Halandó számára megfizethetetlen.

Ma ugyanis vannak nagyon sokan, akik nem tudnak semmiért fizetni, mert ahhoz, hogy fizetni tudjanak, munkahely, pénz, bevétel kellene. Látva a közféra, MÁV, egészségügy nehéz helyzetét, joggal tehetjük fel a kérdést, lesz-e olyan jótékony befektető, aki átveszi a munkanélküli, egészségében rokkant, megfáradt betegeket, és biztosít számukra nyugellátást, gyógykezelést, és ezt mennyiért fogja megtenni.
Éppen a mai nap láttam egy élő példát. Egy nyugati kórházban odament egy baleseti sérülthöz a biztosító szakembere, és közölte: az Ön biztosítása nem terjed ki újabb műtéti beavatkozásra. Vegyen fel hitelt, vagy kérjen segítséget rokonaitól, ha szeretné a kezelést.
Mi bízunk a döntéshozóink bölcsességében, reméljük nálunk nem lesz ilyen eset. Megfontolt döntéseket hoznak, és vigyáznak egészségünkre-egészségügyünkre. Ránk, választókra” – zárta sorait Dobolán Antal.
Írására Morsiani Claudio reagált: „... a remény szép dolog, csakhogy a realitás szintjén maradva azt kell észrevenni, hogy az egészségügy egyáltalán nem jótékonysági intézet. Az – ugyanúgy, mint a bankok s a kereskedelem – csak üzletág.

Akkor is, ha ezt a képet nem szeretjük. A gyógyszeripar csak annyira segít a betegségünkre, hogy ne haljunk bele, mert a halál nem üzlet (még), csak egyszeri tranzakció. Az orvosok darabszámra veszik az embereket, ki mennyit hoz a konyhájukra. A kórházak a foglalt ágyakat számolják, ki miért van rajta, nem érdekli, legfejlebb a nővérek foglalkoznak ezzel” – fejtette ki véleményét. Mint hozzátette: „a fenti íras csúnya, rideg, félelmetes, de igaz.”
„Szomorú, hogy a huszonegyedik századben ide jutottunk. Sajnos ez napi téma lett az emberek körében. Tragikus dolognak tartják, és
félnek a jövőtől.

Bárhol járok, előbb-utóbb beszédtéma az egészségügy. Egyszerűen kikerülhetetlen, mert szinte mindenkinek van saját rossz tapasztalata” – csatlakozott az előtte szólókhoz Hudákné Lakatos Margit, aki abban egyetért Morsiani Claudióval, hogy írása félelmetes, de igaz. „Mára ez is csak iparág lett. Orvosi hivatás? Hol van már ilyen? Rég sárba tiporták a politikusok” – vélekedett.