2008.02.23. 08:07
Tűnő apróságok
<p>Emlékszem az első perselyemre, olyan volt, mint minden gyereknek a nyolcvanas években. Nem készülhetett másból, csak a szocializmus „aranyából”, alumíniumból. <BR /><STRONG>Kopasz Zsuzsa jegyzete.</STRONG></p>
A kis kutyaólat utánzó dobozra színes élénkzölddel, barnával, pirossal és feketével volt felfestve a kutyus az ól és a fű. A megtakarítandó aprópénzt az eb nyelvén keresztül került a persely gyomrába.
Általános iskolás forma lehettem, mikor új divathullám söpört végig a falun. Vettünk egy óriás poharat - rendeltetés szerint elvileg aranyhalnak valót- és gyűjtöttük bele az egyforintosokat. Cserélgettünk is nagy bőszen a szünetekben, ha valakinek ’kincset’ adtak a szülei vagy a büfés néni.
A haverokat többször húzta ki a pácból az otthon összegyűjtött aprópénz. A buszjegyet hazafelé, sokszor egy marék egyforintossal kell megtoldani, de az is előfordul, hogy a jól megérdemelt esti sörhöz kellenek a kis fényes érmék.
Vonaton utazó két fiatal mesélte flegmán egymásnak, hogy egy bulizós este végén már annyi a zsebükben az aprópénz, hogy belemarkolva széthajítják, mint a szemetet. A napi vásárlások alkalmával előfordul, hogy ha „kiaprózom” a pénztárost, úgy néz rám, mint egy riherongyra. Pedig még az is pénz… márciusig. A beváltás kacifántos, ráadásul be is kell csomagolni tíz forintonként, ha a postára akarjuk vinni.
Pár év múlva nosztalgiával csodáljuk majd a pici egy- és kétforintosokat a boros pincék falán, a szökőkutakban vagy a kiapadt kutak fenekén, ahogy ma a fillérrel tesszük ugyanezt.
Kapcsolódó anyagok:
