2008.06.02. 07:12
Ez nem emberi
<p>A húsz évvel ezelőtt még mindennapos, úgynevezett kapun belüli munkanélküliség talán mégis jobb volt. Pedig alig vártam, hogy jöjjön olyan idő, melyben a tehetséget, szorgalmat végre a borítékban is elismerik, a széltolót pedig kipenderítik. <STRONG>Szabó Katalin jegyzete</STRONG>.</p>
De nem mondhatnám, hogy ez jött el. Álmomban sem hittem volna például, hogy utcára kerülnek értékes tudású, tapasztalt emberek. Az eszükre ugyan szükség volna, de munkaadóik a magas bért nem akarják megfizetni.
Azt sem hittem volna, hogy ennyi munkaképes ember egyáltalán nem akar majd dolgozni. Pontosabban: nem akar munkahelyen dolgozni, mert utálja a kötöttséget, irtózik adót fizetni, nem viseli el, ha utasítják stb. Ugyancsak nem hittem volna, hogy százezrek „rokkannak bele” a nyugdíjba. Hogy az orvosok azoknak is készséggel gyártanak hamis papírokat, akik más forrásból igen jól élnek.
Ha volna, aki nem tudná: a kapun belüli munkanélküliség azt jelenti, hogy adott cégnél többen dolgoznak, mint amennyien kellenének a feladat elvégzéséhez. Egyesek tehát sokat lógnak, vagy sokan lógnak egy-egy keveset.
Ám úgy még lehetett pótolni a táppénzre menőt, a szabadságon lévőket. Ma, a hatékonyságra törekedve a munkaadók a végletekig feszítik a húrt, az alkalmazottak pedig tűrnek. Akár a szabadságuk egy részéről is lemondanak, míg mások nem tudnak mit kezdeni a töméntelen szabadidejükkel.
Az előzőek a stressztől, a fáradtságtól, az utóbbiak az elszegényedéstől, a depressziótól válnak nyomorulttá. Ez nem emberi. De történelmileg így alakult – már az ókortól. Mitől változna?
Szabó Katalin
e-mail: [email protected]
