Jó messze az iroda zajától

A mobil. Nem, nem a barátnők hívnak csevelyre vagy a haverok sörözni, hanem a kolléga az irodából. Merthogy hétköznap van. Bocs a zavarásért, hova tetted a zöld dossziét, sehol sem találjuk? Köszi, 20 másodperc volt az egész. Délután a piros lefűzőt keresik, másnap a partner cég beszerzőjének telefonszámát, és ez már 10 perces magyarázkodást kíván, mert a szóban forgó ügyben nem ő az illetékes, viszont meg kell majd kérdezni tőle, hogy... Jó, jó, rendben, felhívhatnak szabadság alatt ha fontos, de ez azért talán túlzás.

Harmadnap kiderül, hogy az ember fia/lánya elfelejtett leadni valami papírt, mielőtt kihúzta volna két hétre a lábát (ebből is látszik, hogy éppen ráfér a pihenés), sajnos határidős; muszáj bejönni, csak egy perc, beugrasz és aláírod, én kerülök bajba ha nem lesz időben a könyvelésen... A szabadságos dolgozó tehát beugrik, nagyjából annyira érzi jól magát, mint leszokóban lévő alkoholista a kocsmában: nyomasztja a hely, tapintja az ismerős feszültséget, a falakról is stressz-faktorok lógnak. Húh, öt perc volt, a főnökkel nem találkozott, levegő ki...

Na de hogy legközelebb meg épp a góré hívja, hangja átmenetet képez egy kenetteljes apáca imádkozása és egy pénzbehajtó ultimátuma között; váratlanul jött a feladat, csak te tudod megcsinálni, na és mit monjak az én feletteseimnek, azért nincs kész mert nyaraltál? Az ember pihenni vágyó fia/lánya nem is feltétlenül fejes, csak olyan jól sikerült a létszámleépítés, hogy minden egyes kolléga a cég/hivatal valamely főoszlopát tartja a hátán. De ha legközelebb leteszi azt, minimum Polinéziába utazik, ahova hajó csak néha jár, térerő meg egyáltalán nincs...