Friss élményekkel, új pólóban

A Karinthy-gyűrűs, pekingi olimpiai tudósító Kovács András Pétert kérdeztük az elmúlt néhány hónap történéseiről.
HAON: Nyáron megkapta a Karinthy-gyűrűt, amely a legrangosabb elismerések egyike. Hogyan fogadta a kitüntetést?
Kovács András Péter: Magyarországon ez gyakorlatilag a pálya csúcsa, hiszen a humoristáknak nincsen olyan karrierútja, mint bármilyen más szakma képviselőinek, ez az egy lépcsőfok van, s ezt én igen fiatalon megléptem, ugyanakkor döbbenettel és rémülettel is töltött el, mivel pályatársak hosszú évek után kapják meg.

Éppen ezért a Karinthy-gyűrűben én inkább a belém fektette bizalmat érzem, sem mint az eddigi munkám elismerését. Ez a díj felelősséggel is jár, nem ülhetek úgy a babérjaimon, mintha húsz év munka után kaptam volna meg, folyamatosan igazolnom kell, hogy méltó voltam erre a díjra.
HAON: Találkozott-e az augusztusi, olimpiai tudósító munkája közben magyar szurkolókkal, volt-e stand up Pekingben?
Kovács András Péter: Sok szurkolóval találkoztam, én voltam például az első a magyar médiumok közül, aki rájött arra, hogy bizonyos eseményekre belógnak a magyar szurkolók, készítettem is egy anyagot a témában, csak sajnos a rádió úgy döntött, hogy belógni legalább olyan sportszerűtlen, mint doppingolni, ezért nem került adásba.

A magyarok kint nagy szeretettel fogadtak, jó volt érezni, hogy Budapesttől több ezer kilométerre mennyire összetartanak az emberek, jó érzés volt együtt szurkolni velük, főleg az olyan látogatott eseményeken, mint a vízilabdadöntő. Jártam a szurkolói faluban is egyik este, amiből aztán mindenki nagy örömére egy jól sikerült fellépés kerekedett.
HAON: Csütörtökön este ismét beindul a Dumaszínház a Lovardában, hogyan készül az előadásra?
Kovács András Péter: Júliusban költöztem, augusztusban az olimpián voltam, ezért kimaradtam a nyári fesztiválozásból, úgyhogy jól is esik, hogy itt az ősz, és visszatérek a régi kerékvágásba, megoszthatom a nyári élményeimet a közönséggel.

Örülök, hogy szeptemberben egyből van egy fellépés a Lovardában, nekünk az mindig a stadion-életérzés, úgy érezzük magunkat, mint a gladiátorok Rómában. Az viszont biztos, hogy elő kell vennem a jegyzeteimet, meg kell néznem, mit mondtam korábban, hiszen a közönség nagyon figyel. A múltkori előadás után például odajött hozzám egy lány, és azt mondta, hogy nagyon tetszett neki a műsor, csak legutóbb is ebben a pólóban voltam.
– Sz. L. –