Szerencse, hogy öreganyámnak szólítottalak?

Pedig csak kedves akart lenni a fiú, de hát honnan tudná ő, hogy nincs is szüksége hallókészülékre? Mindenkit egy kalap alá vesz, ezért úgy van vele, hogy aki öreg, az süket is. Kulturáltságtól és illemtudástól függ minden.

Mit szabad és mit nem? Mindig belső feszültséget jelent, amikor bizonytalannak érezzük magunkat valamiben. A törvénnyel vagy az iskolában tanult dolgokkal, a munkahelyi szabályokkal tisztában vagyunk, de az élet nagy részére nem készít fel bennünket egyetlen intézmény sem.

Mindig akadnak tisztázatlan helyzetek, félreértések, amik elkerülhetők lettek volna abban az esetben, ha jó előre berögzül a viselkedésünkbe az a bizonyos illemszabály, amelyet az idősebb generáció még ismer, de a fiatalok legtöbbször nem tartják fontosnak.

Ki kinek és mikor?

Olyan egyszerű problémákra kell itt gondolni, mint mondjuk a köszönés. Mi van abban olyan nagy szám? Mindenki ki tud nyögni egy sziát, nem? Igen ám, de ki mondja előbb és mikor? Magyarországon úgy tartják, a férfi a nőnek, a beosztott a vezetőnek, s a fiatal az idősnek hamarabb köszön.

Ez évszázadok alatt alakult ki, s tükrözi szemléletünket, hiszen némely keleti kultúrában az idős előjoga köszönteni az ifjút, s ez a hierarchiában alacsonyabban álló számára megtiszteltetés. Mert mi jellemző nálunk? A lovagkorban tenyerüket ütötték össze a férfiak, mára kezet nyújtunk: nő a férfinak, vezető a beosztottnak. Míg a japánok derékból meghajolnak egymás előtt, minél nagyobb a tisztelet, annál mélyebben, addig a maorik összedörzsölik orrukat; a tibetiek meglengetik kalapjukat, s nyelvüket kinyújtva kezüket a bal fülük mögé teszik, a jó öreg oroszok pedig csókkal örülnek a másiknak.

A „Jó napot!”-ot felcserélhetjük „Erőt, egészséget!”-re, persze csak ha katonák vagyunk, s „Jó szerencsét!”-re, ha bányászkodunk.

Kézcsók és tisztelet

A kézcsók még mindig divatos az idősebbek között, s talán nincs is megtisztelőbb egy nő számára, mint ez a fajta figyelem. Ők még tudják, hogy a kézfejre nyomott ajkak után jobb, ha nem marad nyálpaca, és még illetlenségnek veszik, ha a nő az orruk alá dugja kacsóját, hiszen az ő joguk eldönteni, kit részesítenek e gesztusban.

De talán ki kell halniuk ezeknek, és előbb utóbb egy „Csá!” szintjére süllyed majd egész társadalmunk. Addig is, amíg ez nem következik be, ejtsünk el legalább egy „Jó napot kívánok!”-ot, ha belépünk egy helyiségbe!

B.Zs.