Zaklatás-e az ismerkedés?

Míg rohangál az ember a városban egyik helyről a másikra, sok érdekes dolog történhet vele. Például zaklathatják is. Hétköznap délután sétáltam a Csapó utcán, csak úgy, a gondolataimba révedve.

„Tej meg kenyér még van otthon, de paradicsomot venni kell. Jaj, még a cipőmért is jó lenne elmenni! Végre pihenhetek este egy kicsit!” –ilyen, s ehhez hasonló mondatok villództak a fejemben. Így van ezzel más is.

Persze, néha fel-fel pillantunk révetegen, mert az nem járja, hogy vakon mászkáljunk az utcán. És egyébként is, érdekes a világ.

Villámmustrát lehet tartani, elméleteket gyártani az emberekről. „Az a lány magas, biztos nehéz neki hozzá illő pasit találni; a másik vékony, de talán van már gyereke; ő olyan üzletemberes; amabból kinézem, hogy megcsalja az asszonyt; neki meg tuti, hogy póthaja van.” Ebben nincs semmi rosszindulat, csak szórakoztatja magát az ember.

Nem sok idő, csupán pár pillanat, és lesz egy benyomásunk a másikról. Ha pedig kicsivel tovább tartjuk a másikon a szemünket, egy életút is kirajzolódhat.
Most sem volt ez másként.

Három tizenéves suhanc sétált velem szemben. Az első szavak, melyek beugrottak: sportos, igényes, szakközépiskolás, nem szoros kötelék, függetlenség…

Talán rosszban lehet az egyik az anyjával. A másik elég visszahúzódónak tűnik, lehet, hogy kiközösítették kisgyermek korában. Persze semmi sem biztos. Az, hogy jól ítéljük-e meg az embereket, csak akkor derül ki, ha beszélgetünk is velük. Arra viszont itt nincs szükség, ettől szép a játék.

Titkos ügynök módjára kell azonban ezt a felettébb érdekes puzzlet összerakni, mivel senki sem szereti, ha bámulják. De a lebukásnál, s az azt kísérő rosszalló nézésnél még rosszabb is történhet.

Tehát amint leszűrtem a dolgokat szemem sarkából, el is kaptam pillantásom, nehogy félreértsék. De úgy tűnik, lelepleztek , s kapva kaptak az alkalmon. Mire feleszméltem, már az egyik fiú mellettem állt, megfogta a karom, s azt nyávogta az arcomba, hogy: „Jaaaj, de aranyos!”

Nos igen, nem voltam elég óvatos, s ő ezt a lehető legjobban félreértette. Kapkodva indultam tovább. Mert bármit olvasott is ki tekintetemből- megjegyzem helytelenül, vajon honnan volt bátorsága hozzám érni? Túl nagy személyes teret igénylek? Vagy egyszerűen csak öregszem, s így ismerkednek manapság a fiatalok?

A villámmustrát mindenesetre szüneteltetem egy időre, nehogy még jobban pórul járjak egyszer.