Nyugodj békében Nagy Horgász!

Mert csak így neveztelek… ez így most határozottan nem fair. Így elmenni, így itt hagyni minket egy szó nélkül, engedély nélkül.

Nem ebben állapodtunk meg, más volt az igazgatói utasításban, melyet te idáig mindig betartottál, melyet mindig szem előtt tartottál.

Azt mondtam neked, hogy igazgatói utasításban kapod, meg kell gyógyulj és egy évvel ezelőtt boldogan olvastam soraid telefonomon, hogy „Igazgató Úr jelentem az igazgatói utasítást betartottam és az orvosok szerint meggyógyultam.” Most már csak azt a kritikus 5 évet kell kivárjuk… már lassan el is felejtettük ezt…

Rendszeresen beszéltünk, majd pár hónapja eltűntél és nem értettem az okát… sajnos én sem értem rá, szokás szerint behavazott a munka, de néha újra és újra próbálkoztam, de semmi… Majd Hajdú Peti felhívott és elmondta, hogy mi történt veled és mennyire rossz állapotba kerültél, hogy azt mondták az orvosok, talán napjaid sincsenek hátra… Teljesen összeomlottam…

Majd történt valami… és szerencsére nem érkezett az a telefon, amitől annyira féltem…

Két hétre rá jönnöm kellett Debrecenbe és felhívtam Olivért, hogy meg tudlak-e látogatni… a találkozás váratlanul ért… mindkettőnket… Te örömtől sírtál én a látványtól, de próbáltam erős lenni… nem volt egyszerű…

De az a hihetetlen csillogás, ami a szemeidből áradt, az az erő, ahogy megszorítottad a kezem, ahogy kitűzted a célokat és teljesítetted, első nap az ágy felét, majd másnap már az egészet körbe tudtad járni. Ahogy élni akartál, ahogy beszélni tudtál a jövőről, a családodról, szeretett szüleidről és persze az operáról, a zenekarról, a színházról. Az a hihetetlen pozitív energia, ami csak úgy áradt belőled, szavaidból. Jó volt látni, érezni, hiszen nekem és másoknak is sok erőt adott és újra elkezdtünk remélni, hiszen nélküled, hited nélkül hiába tettük volna.

Majd jött a koncert a Bartók Teremben, a sok barát, ki első szóra jött segíteni és kiknek most is köszönöm azt az estét. Nekünk, akik részt vettünk benne és azoknak is, akik ott voltak hatalmas, különleges és feledhetetlen élmény volt és tudom az az este óriási örömöt okozott Neked is. Nem sok embernek adatik meg, hogy ne csak érezze, hanem láthassa is azt a szeretetet, megbecsülést, tiszteletet, melyet a munkája, a hozzáállása, az értékrendje alapján érdemelt ki. Te megélhetted, mert kiérdemelted!

Mikor e sorokat írom, azon gondolkodom, talán ez tartott még közöttünk, mert tudtad még dolgod van, még muszáj, hogy összehozz egy igazán jó előadást, még egyszer találkozz velünk, a szeretett zenészeiddel, karmestereddel, operaénekeseiddel, színészeiddel, táncosaiddal és a közönségeddel. Igen a tiéddel, mindenkivel kikért nap, mint nap dolgoztál, tartottad a kapcsolatot velük, intézted problémás ügyeiket, simítottad el gondjaikat, szervezted mindennapjainkat, intézted jegyeiket, levetted a súlyokat vállainkról és számunkra ez volt a minimum mellyel viszonozhattuk… bár többet is tehettünk volna. De ebben a rosszul megírt drámában a szerepeket másképpen osztották ki…

Nem volt egyszerű… beletanulnod se… de ez volt az álmod… tudom és tudtam, hiszen rég óta ismertük egymást és boldog vagyok, hogy részese lehettem megvalósulásának, hogy összeismertethettelek a legnagyobb, a legtapasztaltabb művészeti titkárral, Balogh Erzsikével, a Madách Színház legendás tagjával, ki örömmel vett nevelő, óvó szárnyai alá… Sajnos ma már egy irodában ültök - hiszen Ő is elment, alig egy hónappal előzött meg téged - és már az égi társulat egyre bővülő tagjait egyeztetitek szorgalmasan, ahol a legnagyobb debreceni és Madáchos színészek már együtt játszhatnak.

De neked és nekik is itt lenne még a helyetek, mert szükség lenne rátok, mert ma is egyeztetni kellene, ma is lenne előadás, munkarendi értekezlet és tudom, vannak, akik azt merik mondani, hogy nincs pótolhatatlan ember… de innen közlöm velük, hogy igenis van… többek között Te is.

Hiányozni fognak beszélgetéseink és a sok süti és madártej a Kismandulában, mely már örökké más lesz, a lakásod előtti folyosóról a tűzfalra vetített diafilmvetítések, mely mozi örökre bezárt, a sok vidám közös perc, társasjáték, mely már csak emlékeimben él tovább, de nem bővül. És tudom más lesz az operaélet is nélküled és hát a szeretett táncosaid, ahogy hívtad őket a gyerekeid is elárvultak, de mint ahogy én sem, úgy ők és mások sem fognak feledni.

Köszönök neked minden percet, mit mellettem és a színház mellett töltöttél és melyet Debrecen város kultúrájáért, művészeiért és nézőiért végeztél.

Nyugodj békében Nagy Horgász!

Csutka István