2014.04.16. 18:00
A költők magyar hangjai
Debrecen - A versnek lelke van, amely akkor is megérinti arra nyitott olvasóját, ha az a mű nyelvén nem ért.
Debrecen - A versnek lelke van, amely akkor is megérinti arra nyitott olvasóját, ha az a mű nyelvén nem ért.
– Szabó Lőrinc az 1900-as évek első felében fordított orosz költőket magyarra, de mivel oroszul nem tudott, a német verziókból dolgozott. A háború után sokan elkezdtek tudni oroszul. Ez időben készült egy tanulmány, amelyben valaki összevetette költőnk közvetítő nyelven keresztüli fordításait az eredeti orosz művek jelentésével és kiderült Szabó Lőrinc tollából jobb, kifejezőbb vers „folyt” a papírra. Ahol a német nyelvű szöveg ugyanis billegett, ott a magyar alkotó ráérzett, hogy valami nincs rendjén, de aki csak oroszul tudott és „költőül” nem annyira, az itt-ott melléütött a szegnek – fogalmazott Lackfi János, író, költő, műfordító, aki a XII. Debreceni Költészeti Fesztivál alkalmából csütörtökön az Apolló Moziban igyekezett hallgatóságával megéreztetni valamit a műfordítás misztikumából.
A sziporkázó, humoros, de szépen komor esten – ahogyan a rendezvény kurátora, Szirák Péter irodalomtörténész fogalmazott – társa a szintén József Attila-díjas költő Szabó T. Anna volt. „Forgószél éjszakáján hajjal kibélelt hosszú katlan” – e részletet (Tóth Kriszta: Havak éve) egy munkája során szószerint angolra váltva küldte el egy brit költőnek, aki a nyersfordításból igyekezett „újraalkotni” a verset.
— Bár a verssorok között sehol sem szerepel, de valahogyan beleképzelt egy képet, miszerint a magas ház csöveiben a hajat leviszi a víz. Annyira érdekesnek találtam, hogy felhívtam Tóth Krisztát, aki azt mondta: ez volt az eredeti ötlete – beszélt tapasztalatairól Szabó T. Anna.
Családi örökség
Az est mindkét vendégének mesterségválasztásában erős szerepet játszott a családi hozomány. Alkotó, nyelvész, műfordító szülők és nagyszülők mellett könnyen „megfertőződik” a fordítás és írás vágyával az ember. A két költő abban egyetértett, hogy csodagyerek műfordító nincs, csak tehetséges. E mondatnak súlyt adva Lackfi János megemlítette, hogy a sorsnak, amiért az első munkáját végül nem adták ki.
HBN–HABE
A cikk folytatása a csütörtöki Naplóban, vagy a naplo.hu-n olvasható.