Az életükkel fizették meg a fejlődést

Debrecen - Az új fegyvertípusokkal, például a golyószórókkal szemben új harcmodorra volt szükség.1814 és 1916 között elképesztő mértékben fejlődött a hadviselés hatékonysága. Míg a napóleoni háborúk idején egy gyalogezred 4 ezer főből állt, száz évvel később már csak 1500 katonából. Továbbá az első világháború idején a géppuskák mellé megjelentek a golyószórók, amelyek következtében megsokszorozódott a leadható lövések száma. Míg egy gyalogezred a XIX. század elején 45 ezer lövést adhatott le percenként, a világháború végére már 80-100 ezer lövést. Azaz a létszám két és félszeres csökkenése mellett a tűzerő két és félszeresére nőtt, ezért szedett a világégés lényegesen több áldozatot, mint a korábbi háborúk – állapította meg dr. Kaló József a Nagy háború és emlékezete címmel tartott konferencián a Déri Múzeumban.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa azt mondta, a XIX. században a harcászatot az oszlopalakzat jellemezte, ezt könnyű volt átlátni. A sorozatlövő fegyverekkel szemben viszont nagy támadási felületet nyújtott az ellenségnek.

Szemtől szemben

– A háború során, különösen az elején, még gyerekcipőben járt a gyalogság és a tüzérség közötti együttműködés. Nem a megosztott, hanem a nyílt tüzelés volt a jellemző. Ha ez sikerrel járt, akkor a gyalogság folytatta a támadást. Laza vonalalakzatba rendeződtek, tűz alá vették az ellenséget 500 méterről, s ha úgy látták, hogy a siker kierőszakolható, közelharcba bocsátkoztak – magyarázta. Hozzátette: a tűzhenger csak 1915-1916-ban jelenik meg.

A támadásokat lassította, ha túlságosan jó fedezéket találtak a katonák, akkor ugyanis szívesen maradtak ott. Ilyenkor véletlenszerű kézifegyver-tűzpárbajok alakultak ki – jegyezte meg.

HBN-SZZSL